ÚJABB FENYEGETŐ, ZAKLATÓ LEVÉL A VÁCI ZSIDÓ HITKÖZSÉGNEK

A Váci Zsidó Hitközséget január óta antiszemita, rasszista tartalmú fenyegető levelekkel riogatják ismeretlen személyek, akik a zsinagóga és a temető szétverésével fenyegetőznek. Legutóbb március 14-én kapta meg ugyanazt a levelet a Váci Zsidó Hitközség elnöke, Turai János, mint korábban, melyet azonnal a rendőrségnek továbbított, ahol nyomozás folyik az ismeretlen elkövetők ellen. Kik lehetnek ezek az elvetemült alakok és főleg mi a tettük indítéka?

„Az indíték egy mérhetetlen antiszemita, rasszista, fasiszta faji gyűlölet elméleten alapuló érzés, mert a fasizmus és a kommunizmus édestestvérek és nem vesztek el, hanem újra termelődnek mint a gomba.

Ne csodálkozzon senki azon, hogy Vácon bizonyos körök által felbujtott személyek folytatják fenyegetéseiket, mert kútfő van bőven. Azon se csodálkozzon senki, hogy az ellenzék miniszterelnök aspiránsa nyíltan kijelenti, hogy a fasisztákkal és a kommunistákkal külön-külön akar kormányozni.

Azon aztán meg végképpen nem kell meglepődni, hogy a helyi hatalom birtokosai maguk közé vesznek és védelmeznek olyanokat, akik nyíltan fasiszta érzelmeikről tesznek tanúbizonyságot.

Amikor Vác polgármester asszonya számon kéri, hogy a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján a felszólalók miért ítélték el a fasizmus újra éledését, azért is kérjenek bocsánatot. Kitől és miért kellene bocsánatot kérni, azoktól a történelem szemétdombjára jutott nácik szellemi örököseitől, akiknek példaképeik Auschwitz poklaiba és az orosz télbe küldtek elpusztulni 1600 váci és közel 2000 ártatlan polgárt a közeli régió településeiről?

Akkor, amikor a város keresztény színekben álcázott alpolgármestere képes volt összefogni a fasiszta utódpárttal, hogy annak színeiben indulhasson az országgyűlési képviselői választáson a korlátlan hatalomért, akkor ne csodálkozzunk, hogy ilyen cselekmények sorozatosan megtörténnek.

Egymásnak adják a kilincset a városban látogató náci utódpárt vezéralakjai és tartanak híveiknek lelkesítő beszédeket, hát innen merítenek maguknak erőt és bátorságot. A rendszerváltozás óta több országos és helyi kampány is létezett, de soha sem jöttek elő nyílt fasiszta elemek, de most éppen a városháza tájáról kapnak bátorítást és ihletet.

Egyáltalán nem nehéz arra következtetni, hogy honnan kerülnek ki az elkövetők, akik arra gyávák, hogy nyílt színen vállalják cselekményük ódiumait a háttérben rejtőzködő biztatóik ötleteit hajtják végre.

Azt tudom mondani, hogy minden esetben feljelentést tettünk a rendőrségen, a nyomozás ismeretlen személyek ellen folyik, a hatóságok fokozott figyelmet fordítanak épületeink és a temető ellenőrzésére azon túl, hogy mi is komoly lépéseket teszünk objektumaink őrzése és védelme érdekében.

Végezetül hálás vagyok keresztény testvéreinknek, akik február 17-én eljöttek a zsinagóga elé megemlékezni a holokauszt váci és a Dunakanyar térség zsidó áldozatairól. Hálás vagyok a rengeteg biztatásért amiből azt tudom, hogy jó úton járok.

Vácon példaértékű hagyománya van annak, hogy keresztények és zsidók képesek összefogni a fasizmussal szemben. Amikor egyházaink közel száz lengyel menekült árva zsidó gyerekeket rejtegettek együtt a legsötétebb időkben és megmentették őket a fasiszták elől.

Elérkezettnek látom az időt arra, hogy közösen tennünk kell végre azért, hogy ezeket a fenyegetéseket ne tudják elkövetni.”

Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke

***

TURAI JÁNOS SAJTÓKÖZLEMÉNYE A KOMMUNISTÁKAT ÉS A FASISZTÁKAT KÜLÖN-KÜLÖN KÉPVISELNI AKARÓ MÁRKI-ZAY KIJELENTÉSÉRŐL

A VÁCI VILÁG NYÍLT LEVELE: BOCSÁNAT KÉRÉS TURAI JÁNOSTÓL MATKOVICHÉK HELYETT IS A JÓ ÉRZÉSŰ ÉS TISZTESSÉGES VÁCI EMBEREK NEVÉBEN

HIHETETLEN! MATKOVICH AZT SZÓLÍTOTTA FEL BOCSÁNATKÉRÉSRE, AKI ELÍTÉLTE A FASIZMUS MAI MEGNYILVÁNULÁSAIT – TURAI JÁNOS VÁLASZA

ÍGY MENTEGETI AZ ÖNKORMÁNYZATI TELEVÍZIÓ A VÁCI NÁCI KÉPVISELŐKET