VÁCI FIDESZ: A BALODAL ELFOGADNÁ, HOGY KVÓTÁK SZERINT OSZTANÁK SZÉT A MIGRÁNSOKAT AZ EU-BAN

A Fidesz váci szervezete közzétette egy márciusi posztjában azt az álláspontját, hogy a baloldal hatalomra kerülése esetén elfogadná, hogy kvóták szerint osztanák szét a migránsokat az EU-ban.

A baloldal már többször esküt tett Brüsszelnek, hogy győzelem esetén elfogadja majd a kvótarendszert, és befogadja majd a kvóták szerint Magyarországra küldött migránsokat.

A kötelező betelepítési kvóta ötletét először 2015-ben Soros György vetette fel, majd ezt követően már egy Tanácsi rendelet kötelezte volna az országokat a már az EU-ban lévő migránsok valamilyen kulcs alapján történő szétosztására. Akkor sikeresen megakadályoztuk a népszavazással, hogy Brüsszel ránk erőltesse akaratát. Azonban a kötelező betelepítési kvóták bevezetéséről továbbra sem tettek le, és egy baloldali győzelem esetén ők zokszó nélkül fogadnák el azt, hogy brüsszeliták mondják meg, hogy melyik tagállamnak hány migránst kell befogadni. Mi erre akkor is és most is nemet mondunk.

Ne feledjük, a baloldal 2002. és 2010. között már egyszer csődbe vitte az országot, és az emberekkel fizettette meg az árát. Amink most van, az ugyanúgy újra elveszhet, mint 2010. előtt. Április 3-án menjünk el szavazni és ne engedjük Gyurcsányékat visszatérni a hatalomba!
Hajrá, Magyarország! Hajrá, Rétvári Bence! Hajrá, Orbán Viktor!