INOTAY-MÁRKI-ZAY: AKKOR NYUGODTAK, HA MAGÁNKÉZBE KERÜL A VÁCI KÓRHÁZ

Márki-Zay Péter, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje egy korábbi interjújában arról beszélt, hogy az egészségügy állapotán csak egy drasztikus magánosítás segíthet. A váci alpolgármesterként meglehetősen inaktív Inotay Gergely, Márki-Zay helyi jelöltje a váci kórház felújításának első munkafázisával kapcsolatban elég aktívan fejti ki, hogy bizony ott szinte semmi sem történik. Mintha érdeke származna abból, hogy nem történik semmi a kórház körül.

Régi baloldali trükk ez. Mondjuk azt valamire, hogy nem működik, majd tegyük hozzá, hogy rossz állapotban is van. Ennek hatására nyomott áron privatizálható. Az új tulajdonos valamilyen szinten felújítja, majd az addigi díj többszöröséért értékesíti a szolgáltatásokat, mondván, hogy ő komoly befektetést hajtott végre.

A magyarországi baloldal 2010 előtt többször is tervbe vette az egészségügyhöz köthetően a privatizációt. Először Medgyessy Péter kormányzása alatt merült fel, majd Gyurcsány Ferenc idején, valamilyen szinten el is kezdődött a folyamat. A Fidesz végig kiállt amellett, hogy az egészségügy nem lehet üzlet, a díjak nem emelkedhetnek a profit érdekében.

„Az egészségügy közös társadalmi kincsünk és üzlet is, kár ez utóbbit elhazudni. Nyitott egészségipart kell építeni, gazdag kliensekkel” – ezt már  Gyurcsány Ferenc mondta 2006-ben egy kórházi átadáson.

Erre a kijelentésre kísértetiesen hasonlítanak a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjének gondolatai. Márki-Zay Péter egy vele készült korábbi interjúban kifejtette, nincs olyan, hogy ingyenes egészségügy, az egy illúzió és álszentség azt mondani, hogy az egészségügy nem üzlet.

Vajon mi az álláspontja a Márki-Zay Péterrel szelfizgető, és annak csapatában induló  Inotay Gergelynek? Önállóan nem nyilatkozott erről a kérdésről így maradnak a baloldali  pártszövetségének ajánlásai.

Ahogy már elhangzott, Gyurcsány Ferencék a 2000-es évek derekán el is indították valamilyen szinten a kórházak privatizációját. Ekkor néhány város helyi kórházának üzemeltetésére magáncégekkel szerződtek. Ezek a cégek súlyos adósságokat halmoztak fel, amiket végül a helyi önkormányzatok állami segítséggel tudtak csak rendezni. Az egyik ilyen vállalkozás volt a 2009-ben csődbe ment Hospinvest is, akik a váci kórházat is szerették volna üzemeltetni.

Ezzel kapcsolatban a Hospinvest alkalmazásában álló Ferjancsics László, a helyi testület tagjaként azon dolgozott, hogy a kórház üzemeltetése magánkézbe tudjon kerülni, de a város vezetésénél nem sikerült elérnie végül a célját.

Ferjancsics László jelenleg Vác város egyik alpolgármestere, és mint a kép is mutatja, Inotay Gergely kampánycsapatának tagja. Vajon ha a kórházak privatizációjára kerül sor, melyik kórházzal kezdenék?

Márpedig ha a Gyurcsány Ferenc-Márky-Zay Péter-Inotay Gergely-féle baloldali összefogás győzne a választáson, a kijelentéseikből és az előzményekből az derül ki, hogy privatizálnák a kórházakat, de Márki-Zay Péter állítása szerint még a vizitdíj és a kórházi napidíj újbóli bevezetését sem tartja ördögtől valónak.

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.