A váci születésű Havasi Gergő többszörös magyar bajnok kajakos, a Ninja Warrior versenyzője adott interjút és beszámolt az életútjáról. Az élsportolónak számos akadály állta útját, szívrohama után főnixmadárként állt vissza a mindennapos edzések forgatagába és az Atlanti-óceánt is célkeresztjébe helyezte.
VO: Hogyan kezdődött a sport számodra?
– Mindig nagyon energikus, fiatal kis srác voltam és tudtam, hogy ezt az energiát máshol kell levezetnem, valahol meg kell találnom azt a területet, ahol ezt tudom pozitív irányban hasznosítani, úgyhogy 7 évesen kezdtem még az iskolában karatéval. Amit lehetett, én kipróbáltam. Szóval a karate volt még első osztályosan az én sportágam és aztán jött az atlétika, később a kézilabda és a foci. Majd 11 évesen jött a kajak az életembe és akkor mondták a szüleim, hogy kellene egy sportágat választani a sok közül. Akkor azért választottam a kajakot, mert az különleges és új dolog volt, illetve beleszerettem a vízbe, ahogy először kicsúsztam a Duna habjain.
VO: Most Pesten edzel, de nem ott kezdted. Hogy jutottál el a jelenlegi edződhöz? Egyáltalán miért vált egy kajakos egyesületet?
– Így van, most az Angyalföldi Vízi Sport Egyesületben (AVSE) kajakozom, Pál Zoltán az edzőm. Kétszer váltottam már edzőt és egyesületet, ami nem szokatlan dolog egy kajakos életében, hiszen érezhetjük, hogy szükségünk van az új ingerekre, új környezetre vagy szakmailag van szükségünk újításra és ilyenkor egy jól megfontolt döntést követően pozitív változást érhetünk el. Az előző edzőimmel is maximálisan meg voltam elégedve, nagyon szerettem és szeretem is őket a mai napig. A nevelőedzőm, akinél elkezdtem kajakozni Verőcén, Kurunczi Gergely, akire egyszerre tekintettem a második apámként és a legjobb barátomként. Rengeteget köszönhetek neki az élet minden területén, nem csak kajakozni tanított meg, hanem értékrendet adott azzal, hogy beengedett az életébe és láttam, hogyan is kell jó edzőnek, jó barátnak, jó férjnek és jó apának lenni.
Aztán Vácra igazoltam Babella Laci bácsi csapatába, akit mindenki csak úgy ismer, „az Öreg”. Életemnek ezt a szakaszát hívnám úgy, hogy „a MELÓ”. Itt megtanultam, hogyan is kell jóban lenni a fáradtság okozta fájdalommal. Megtanultuk egy életre Laci bácsi egyik mondását „a gyengék elhullanak”. Számos bölcsességét idézgetjük még most is és igaza volt mindenben. De mi nem voltunk gyengék és nem akartunk lemaradni „lemorzsolódni”. Nagyon kemény csapat volt egytől-egyig, mindenki nagyon akart és nagyon bírt is küzdeni. A szigetkerülések, a Naszály futások, a hajnali úszások acélossá tettek minket testben és fejben egyaránt. Még ma is ebből merítek, ha a versenyzést vagy a magánéletet nézzük, akkor itt tanultam meg, hogy „nem adom fel, ha bele döglök is”.
VO: Milyen lemondással jár az élsport?
– Ha igazán profi szinten szeretné valaki csinálni, akkor szinte mindenről le kell mondani a sport javára és a nap 24 órájában megteremteni a körülményeket a maximális fejlődésnek és regenerálódásnak testben és mentálisan egyaránt. Novembertől augusztusig folyamatos fókuszban kell lenni, hogy kellő tudatossággal tudj készülni a lehető legkisebb hibázási rizikóval. Ebben a 10 hónapban nem férnek bele a programok a haverokkal, a bulik, a családi események és az ismerkedés, a párválasztás is háttérbe szorul, kivétel, amikor egy nagyon megértő, alkalmazkodó társat talál a sportoló maga mellé. Szóval minden figyelem a sport irányába fordul, ez nagyon nehéz és nekem nem is sikerült mindig százszázalékosan. Ehhez fel is kell nőni, ha nincs a sportoló folyamatos kontroll alatt szülő vagy edző segítségével.
VO: Milyen eredményekre sikerült fordítanod az eddigi munkád?
- hétszeres Magyar bajnok vagyok,
- Olimpiai Reménységek Versenyén voltam K2 200m-en bronzérmes,
- ugyanezen a versenyen K2 1000m-en 5. helyezés,
- Egyetemi Világbajnokságon K4 200m-en voltam bronzérmes,
- 2018-ban megkaptam az Év Egyetemi Sportolója díjat.
VO: Milyen tevékenységek férnek még bele az életedbe, hiszen egyetemre is jársz a sport mellett?
– Így van a Testnevelési Egyetemen végeztem testnevelő-edző (kajakedző) szakon 2020-ban és jelenleg a mesterképzésen veszek részt, még másfél évem van belőle. Nagyon szeretek az elméleti hátterével is foglalkozni a sportnak. Teljesen magával tud ragadni az emberi test tudományos megközelítése, legyen szó fizikai vagy mentális adottságinkról. Borzasztó érdekesnek és hasznosnak tartom ezt a tudást, amit az egyetemen kapunk, vagy amit néhány rejtett órában megszerezhetünk egy kis önfejlesztés során a nap bármely időszakában.
Mikor a szabadidőm engedte, akkor a másik szerelmemnek éltem, a természetnek. Amikor csak tehettem, igyekeztem belepakolni jó sok kilométert a bakancsomba és túrázni, de ezt az időmet most egy új területnek fogom szentelni, hiszen alvás nagykövet leszek.
VO: Mit értesz ez alatt, hogy alvás nagykövet?
– A Magyar Alvásszövetséggel közös munkába kezdek, elnökével G. Németh Györggyel és Kosaras Renátával, sport-marketingkommunikációs szakemberrel. Alvás nagykövetként egy missziót szeretnék indítani egy előadás sorozatot formájában, szeretném az emberek figyelmét felhívni a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás fontosságára, hiszen ez az életünk termőföldje, melyben képességeink gyökerei kapaszkodnak, ettől függ az egészségünk, teljesítményünk és mentális jóllétünk is. Szeretném, ha minél több embernek segíthetnék ebben, az én példámból tanulva megelőznénk az esetlegesen kialakuló problémákat és bajokat.
VO: A szívrohamra gondolsz, ha a te példádat említed?
– Azért is érzem küldetésemnek és szívügyemnek, hogy ezzel foglalkozzak, mert magam is megtapasztaltam, milyen károkat tud okozni, ha nem tartunk be néhány alapvető szabályt. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mi „superman”-ek vagyunk, hogy annyit bírunk, amennyit akarunk és dobáljuk a hasonló mondatokat: majd bepótolom az alvást hétvégén, nekem elég 5 óra is, aludjon az, aki ráér, majd pihenek a sírban…stb. Ezzel az a baj, hogy tényleg oda vezet az út, ugyanis 2016-ban volt egy szívrohamom, ami felébresztett. Akkori életmódomból fakadóan nem is csodálkozom semmin, a napi 2 edzés mellett, hogy anyagi hátteret teremthessek a sportnak, éjjel dolgoztam, 1-2 órákat aludtam. Volt, hogy csak 40 percet vagy másfél órát az egyetem parkolójában a kormány mögött és ezt a szervezetem már nem tolerálta tovább. Könnyen túlhajthatjuk vagy túledzhetjük magunkat, ami akár a legnagyobb árat is követelheti, ezért nagyon fontos számomra, hogy a pihenés a mai rohanó hétköznapokban senkinek ne legyen a fontossági sorrend utolsó helyén.
VO: Miben változtatta meg az életedet ez az esemény? Milyen hatással volt rád?
– Egy óriási ajándéknak fogom fel. Úgy tudnám leírni, mintha mindenki fekete fehérben látná a világot, így születnénk meg, ez lenne a normális és nekem hirtelen minden színes lett. Nincsenek unalmas hétfők, átlagos keddek vagy szimpla csütörtökök, hiszen annyira tudok örülni egy teljesen egyszerű dolognak is. Valamint hihetetlenül tudom értékelni az időt, ami megadatik, és nem mondom már, hogy „majd, ha több időm lesz”, mert az idő relatív, sosem lesz több időnk. Ezért amikor tehetem, a Táncosok klubjába társastánc órákra is elmegyek és botladozom, miközben salsa-t meg rumbát táncolunk. Nem azt csinálom, amit „kellene”, hanem azt amit szeretnék.
VO: Mi motivál téged?
– Nekem az édesanyám az egyik motivációm. Arra szoktam gondolni, hogy neki szeretnék bizonyítani és visszaadni azt a sok jót, amit kaptam tőle. Általában, hogyha nyerek valamilyen érmet, akkor az az első, hogy hazaviszem neki és azt szoktam mondani, hogy „Anya ezt neked nyertem!”. A szeretteimért csinálom, és hogy másokat is motiváljak. A másik motiváció számomra a leendő gyerekeim. Nagy erőt szokott adni az is, hogy értük is csinálom, hiszen minden mögött, amit most teszek, hosszú távú célok állnak.
VO: Milyen célokat tűztél ki magad elé?
– Elsősorban szükségem van a támogatásra, a szponzorokra, hogy ne essek ugyanabba a hibába, hogy az egészségem rovására megy, ha túlhajtom magam. Most kaptam egy új lehetőséget, egy új életet, hát ezt is a vízen töltöm és kajakozni, versenyezni fogok. De már nem egyedül. Célom, hogy olyan szakmai partnerekkel működjek együtt, akiknek az értékközvetítés pontosan olyan fontos, mint a sportteljesítmény.
Szeretném folytatni a versenyzést, ameddig tudom és mellette a tanulmányaimat is. Az MSC után tovább tanulok, ami vagy a Phd-t jelenti ezen a területen vagy egy új fába vágom a fejszém, melyre régóta vágyok és pszichológiát kezdek tanulni. Bárhogy is lesz, a sport lesz az origója fizikai és szellemi tevékenységeimnek és szeretném átadni a tudást a következő generációnak, vagy azoknak, akik holnap jobbak szeretnének lenni azoknál, akik ma voltak.
Van még egy merész tervünk, aminek a hátterével már dolgozunk közösen Rakonczay Gáborral, akinek több világrekord és 6 óceánátevezés is fűződik a nevéhez. Bogár Gábor (28) szintén ex kajakos társam felkeresett az ötlettel, ami meglepett, de a vesémbe látott, pont erre vártam és fejünkbe vettük, hogy mi is átevezzük az Atlanti-óceánt. Rengeteg előkészületet igényel ez az út, kb. 40 nap és 5200 km az óceánon, de komolyan vesszük.
VO: Sok sikert és kitartást a céljaidhoz. Kívánom, hogy megvalósuljon valamennyi ezek közül és később újra beszélgessünk egy élménybeszámoló alkalmával.
– Köszönöm szépen! Remélem, hogy adhatok ezzel némi motivációt majd azoknak, akik még nem hiszik, hogy képesek elérni a céljaikat vagy erőt ad azoknak, akik egyedül néznek szembe a kihívásaikkal és meghálálhatom azoknak, akik támogattak és mellettem álltak. Remélem még találkozunk.
