Sorra tűnik fel a „Vácot lejáratni” jelmondat az önkormányzat tagjainak firkálmányaiból, majd követi ezt a hívek ájtatos moraja, ahogyan ismételgetik minden elérhető felületen. Így lehet a tétlenségből és a lustaságból fegyvert kovácsolni, példaértékű, el kell ismernem! Amikor az ezer sebből vérző önkormányzat ügyeit emlegetik, felhívják azokra a figyelmet, mindjárt aduászként kotorják elő ezt a sántító kijelentést Matkovich és társult megélhetési parazitái… Ez maximum csak az olyan őrültség határait súroló figurákba tapad bogáncsként, akik még a Fideszt is FideSS-ként bírják lepötyögni otthonuk kényelmes és fűtött wc-jéből telefonon, gyors hírböngészés és koffein utáni révületben.
Nem lehet észrevételünk? Vajon a „szájzár-rendeletet” mikor terjesztették ki az egész városra? Vagy csak én nem tudok erről?
Bizonyos, hogy ha valaki lerántja a leplet az állítólagosan transzparens és lokálpatrióta vezetés mocskairól, az gonosz és rossz váci polgár, aki magát a szeretett városát „járatja le”?
Mikor válunk jó lakosokká? Ha csak dorombolva simulunk a zsíros kezekhez, amelyek dühösen mutogatnak minden nekik nem tetsző, renitens nagymamára, aki csak szeretne némi rendet? Vajon a vád tanúja ignorálható-e, szimplán csak azért, mert eretnekként tekintenek rá? Ki a bűnös, aki elköveti, vagy aki rámutat a problémára?
Ennek fényében magától adódik a következtetés: ami a jól fizetett váci szócsöveken (a hivatalos és mocskolódó oldalakon, meg a nyomtatott sajtpapírjaikon) átfolyik, az akkor az ország lejáratása.
Szemet szúró a felsorolás, a körzetünket hogyan árasztották el támogatással, minden épül és szépül, kivéve Vác. Ócska egy trükk, eljátszani a mártírt, miután vagy visszautasítunk mindent, vagy saját fejlesztésnek hazudjuk, hogy ennek örvén pénzzé tegyünk minden ingó és ingatlant. A porban fekve, zokogva gyűrni a milliókat a zsebbe, a hámló és büdös hősködő maszk alól: „Lejáratják Vácot”.
Ismerős eme retorika: a kommunista rendszerben (tetszik emlékezni, Ilona), a disszidensekre mondták ezt, akiket akkoriban még vidáman agyon lehetett lőni a zöldhatáron. A régi szép idők, ugye, elvtársnő? „Rossz hírét keltik a dicsőséges kommunizmusnak ezek a piszkok…” Ismerős a módszer, csak modern papírba csomagolva – hiába van a kirakatban ál-keresztény bohóc, náci maszturbátor vagy vérkapitalista rozsomák.
Tegyünk már egy kis rendet a fejekben: nem érdekel, melyik párt küldötte, honnan jött bárki is. A város fejlődésének és szépülésének az akadálya ne legyen már a szívem csücske. Ez itt nem a „Monopoly”, ez a valóság. Minket valahogy nem abból a fából faragtak, miszerint „minél rosszabb, annál jobb”.
Vajon elfeledkezett-e a kedves olvasó arról, amikor Kiss Zsolt vonalzóval méregette a lenyírt füvet a Fördős-érában? Az nem lejáratása volt a városnak? Ha pedig itt tartunk, Vácot a bíráló hangok járatják-e le, vagy azok, akik ellen saját ex-párttársai tettek feljelentést? Amikor még a tisztelt polgármester asszony még a SZAVAD nevében naponta verte magát földhöz egy megtelt kukáért…? A mai napig vissza lehet keresni a sápítozásaikat (felesleges törölni, minden mentve… – a szerk.), amelyek akkoriban bizony nem a „város lejáratása” néven futottak, hanem szívszorító és nyálas aggódásként forgatták a gyomrokat.
Így kell ennek mennie? Amennyiben a helyi ellenzéki hangokat nem tudjuk kontrollálni, akkor koszos ujjal kenjük össze azokat?
Hogy van ez? Amikor napjaink vezetői zokogtak minden apróság miatt, az a szeretet volt, most, amikor alapos ok van arra, hogy undorral nézzünk a vezetőségre, mi már lejáratjuk a városunkat? Ez nem kettős mérce?
Persze nem nehéz a Vácott működő helyi ellenzék néhány sajtótermékét annak a sok kitartott és fizetett kutyuskának megugatnia.
A megszámlálhatatlan kinövés, a gúnyoldalak, a részrehajló moderátorokat azért tartják, hogy fenntartsák az internet alapú jólétet, a morzsaeredményeket hatalmas tortává formázva.
A „lejáratják Vácot” vád nekünk eszünkbe sem jutott volna. Hiszen a város nem tehet arról, hogy milyen a gazda, az mit tesz. Ezzel takarózni röhejes és egyértelműen a megbélyegző kollektív bűnösség kategóriája, egy kalap alá véve és elítélve bárkit, aki csak fel meri emelni a hangját, vagy megjegyez valamit, azt hívén, az „Ius murmurandi” (a morgás joga) itt jár mindenkinek. Persze ez nem így van,
itt megvalósult a bolsevizmus, a szólásszabadság tiltásának kegyetlensége néha még a sajátjaikat is eltalálja.
Nem elég demokratának látszani, annak is kell lenni…