Nyílt levél Vác Város önkormányzatának Képviselő-testületéhez
Tisztelt Képviselő-testület!
Sok váci polgárral együtt sajnálattal értesültünk arról, hogy önkormányzatunkban két olyan képviselő is ül, akik a múltban nyíltan rasszista megjegyzéseket és az antiszemitizmussal való otromba viccelődéseket engedtek meg maguknak a Facebook-on.
Továbbá megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a Városháza mai nyilatkozatában védelmébe veszi őket, pedig ez az ügy városunk szégyene. Azt állítják, hogy az érintett képviselők azóta nyilvánosan bocsánatot kértek, holott csak egy kétértelmű sajnálkozás hangzott el egyikük részéről.
Ez így nem megfelelő és nem kielégítő, különös tekintettel arra, hogy a Váci Zsidó Hitközség elnökét súlyos fenyegetés érte a napokban.
Ezért arra kérjük Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence képviselő urakat, hogy nyilvánosan és egyértelműen kérjenek bocsánatot a Zsidó Hitközség vezetőjétől. Turai János úrtól és a közösség tagjaitól.
Vác városa jóérzésű polgárai nevében felszólítjuk továbbá a Tisztelt Testületet, hogy a mentegetés helyett a leghatározottabban határolódjon el a szóban forgó személyek megengedhetetlen viselkedésétől.
A Váci Közéleti Egyesület tagjai fontosnak tartják, hogy Vác polgárai etnikai, politikai és vallási hovatartozástól függetlenül békében és biztonságban élhessenek Vác városában.
Úgy gondoljuk, hogy nincs helye az Önkormányzatban az antiszemitizmusnak és ezen eszmék védelmezésének.
Városunk a Raoul Wallenberg-díj birtokosa, amit a rendszerváltás után kapott meg az önkormányzat. Szeretnénk, ha városunk továbbra is ennek a megtisztelő címnek a tulajdonosa maradna, és a mindenkori váci önkormányzat ehhez méltóan tevékenykedne városunk élén.
Vác, 2022. január 26.
Tisztelettel:
Váci Közéleti Egyesület
Selmeci György elnök