ELIGAZOL HALASI PÉTER, A VÁC FC KAPUSA

A harmadosztály Közép-csoportjában szereplő Duna-partiak alapembere feljebb igazol, az NB II-es Tiszakécske LC labdarúgója lesz a tavaszi szezontól. A 31 éves rutinos hálóőr öt és fél után távozik a csapattól, még hátralévő szerződéséből vásárolja ki őt a magasabb osztályú együttes.

Halasi jó emlékekkel távozik Vácról, az átigazolását a klub hivatalos honlapján bejelentő Vác FC interjút készített vele a búcsúzás apropóján.

Egy hosszabb tárgyalás sorozatot követően került pont a váciak alapembere átigazolásának végére. A tiszakécskeiek kivásárolták a kapust a meglévő szerződéséből, amiből még fél év volt hátra. Bár a Duna-partiak elveszítették egyik fontos játékosukat, de így elmondásuk szerint anyagilag jól jártak a távozásával.

Halasi Péter

  • 2016 nyarán érkezett a Soproni VSE csapatától.
  • A váci együttessel több évig a másodosztályban,
  • majd a harmadik ligában szerepelt, szinte végig alapemberként.
  • Ez idő alatt 176 hivatalos mérkőzésen húzta magára a Duna-partiak mezét,
  • 113 NB II-es,
  • 57 NB III-as és
  • hat Magyar Kupa találkozón lépett pályára.
  • Amikor 2019 nyarán, a tulajdonosváltás miatti nehéz helyzetbe került a Vác FC, akkor is kitartott a klub mellett, ezt nem felejti el neki a vezetőség sem.

A csapat hivatalos honlapja által készített interjúban is a szép emlékekről beszélt a rutinos hálóőr:

A kezdetekről

„Igen, 2016 nyarán érkeztem Sopronból – emlékezett vissza a kezdetekre a búcsúinterjúban Halasi – Orbán Levente akkori ügyvezető keresett meg azzal, hogy szeretné, ha a Vác FC kapuját védeném. Sikerült megállapodnunk, így a klubhoz szerződtem. Azóta nagyon sok jó és – hogy őszinte legyek – néhány kevésbé kellemes dolog is történt az ittlétem során, de az biztos, hogy mindig szívesen fogok visszaemlékezni a Vácott eltöltött időszakra.”

Több büntetőhárítása is volt a számára emlékezetes meccseken

„A legjobb meccseim váci mezben? Először egy Békéscsaba elleni, idegenbeli meccsre emlékszem az NB II-ben 2020 februárjából, amikor már Burzi Attila volt a vezetőedző. Az első percben tizenegyest védtem, majd a mérkőzés hátralévő részében is sikerült több nagy védéssel hozzájárulnom a 0–0-ás végeredményhez és a pontszerzéshez. Aztán a másik, az egy egészen friss emlék: az előző bajnokságban, 2021 áprilisában a Dabas-Gyón otthonában nyertünk 2–1-re úgy, hogy a 88. percben tizenegyest ítéltek ellenünk, de én a rúgás pillanatában középen maradtam és mivel a dabasi játékos középre rúgta a labdát, meg tudtam fogni a lövést, ez a védés pedig három pontot jelentett.”

Nehéz helyzetében is kitartott a klub mellett 2019-ben

„Visszagondolva, hogy a 2019-es nyári események egy rendkívül nehéz és hosszú korszak végét jelentették; ekkor vették át Belák Gyuláék az irányítást a felnőtt futballban, és ahogy mindenki, úgy én is nézelődtem más lehetőségek után. De végül is nem volt nehéz egymás kezébe csapni a folytatást illetően, mert akkor már 3 évet lehúztam a klubnál, megszerettem a várost és jól éreztem magam a környéken.”

Újra bizonyítana a másodosztályban

„Mostantól azonban egy osztállyal feljebb mutathatom meg ismét, hogy mire vagyok képes. Nagyjából december közepén csörgött először a telefonom, idősebb Nyilas Elek szakmai igazgató hívott Tiszakécskéről, hogy ha lehetőség nyílik rá, akkor szeretne a csapatában látni. Számomra nem volt kérdés a válasz, még úgy sem, hogy az NB II-es tabella utolsó helyén telel a csapat, mert tudom, hogy sokkal több van ebben a társaságban. Köszönöm a váci klubvezetés hozzáállását az átigazolási procedúrához és további sok sikert kívánok a srácoknak, a szurkolóknak és az edzői stábnak.”

Az információink szerint a váci vezetőség már gőzerővel dolgozik az alapembernek számító kapus pótlásán, minél előbb megfelelő képességű hálóőrrel szeretnék pótolni Halasit a következő időszakban.

Kiemelt kép: Vác FC