HATSZOROSRA EMELT ÁRON ÚJÍTANÁNAK FEL INOTAYÉK EGY BUSZMEGÁLLÓT – HÍRTV VIDEÓ

Hatszorosra emelt áron újítanának fel Inotayék egy buszmegállót – ezzel a címmel számolt be az ellenzék botrányáról a VácOnline cikke nyomán a HírTV.

A váci alpolgármester tavaly júliusban még csak 3 millió forintért tervezte a Radnóti úti buszmegálló átépítését, a beruházás azonban novemberre már 18 millióra, azaz négy hónap alatt a hatszorosára emelkedett.

A Radnóti úti buszmegálló felújítása 2021. július 14-én került bele a váci önkormányzat költségvetésének módosításába 3 millió forinttal. Október 20-án tárgyalt róla újra a képviselő-testület, ekkor azonban a váci alpolgármester úgy döntött, hogy inkább 5 millió forintot szán a beruházásra. A felújítás egész pontosan azt takarja, hogy megnövelik a buszmegálló terét és rendbe teszik a mellette lévő egyik üzlethelyiséget is, azonban Inotay Gergely november 17-én a fejlesztés költségeihez még 13 millió forintot adott hozzá, így a felújítás végleges összege már 18 millió forint, vagyis az eredeti összeg hatszorosa. Pedig korábban pont az alpolgármester hirdetett harcot a visszaélések és a túlárazott beruházások ellen.

„Felmondtuk a túlárazott szerződéseket. Véget vetettünk az urambátyám világnak, hogy helyette valóban az számítson, ki képes többet tenni a városért” – jelentette ki Inotay a kampányvideójában.

A váci Fidelitas elnöke szerint Inotay kijelentése óta nem történt semmi:

„A baloldalon ez már rosszul hangzik, amikor ők elszámoltatást ígérnek, mert akkor tudhatjuk, hogy amit mondanak, annak az ellenkezőjét fogják mindig csinálni, és ezt látjuk is, hogy az egyenes és tiszta üzletek mögött elég sunyi dolgokat fedezhetünk fel. ”

Szabó Csaba szerint gőzerővel beindult a saját családtagok közpénzből való támogatása. Inotay Gergely sógornője szinte minden fontosabb városi koncertprogramon fellép, de nem maradt ki a rokonoknak juttatott közpénzes megrendelésekből a Vác polgármesterének, Matkovich Ilona gyermekeinek tulajdonában álló cég sem – állítja a váci Fidelitas elnöke.

Szabó szerint, amint megnyílt a családi cég Duna-parti kávézója, a váci baloldali képviselők a Facebook-on indítottak reklámkampányt, számlák bizonyítják, hogy a városháza a polgármester gyerekeinek cégétől rendelt cukrászsüteményeket. A váci Fidelitas elnöke híradónak azt mondta, nem ez az első eset, hogy közpénzből korrupciógyanús eseteket kreál Vác vezetősége.

„A vagyonkiárusításokból felgyűlő pénzt tudják mire költeni, és nem is rossz helyre megy, mert a Matkovich polgármester asszony gyerekeinek a cukrászdájából vásárolják a szebbnél szebb süteményeket, úgyhogy az adózó polgáraink, akik Vácon élnek, azok tudhatják, hogy a pénzük, a Matkovich gyerekeihez is vándorol.”

Szabó Csaba azt állítja, hogy a polgármester személyesen is felügyelte a családi üzlet építését, szerinte a helyi kisvállalkozók arra panaszkodtak, hogy míg nekik egy ablakcseréhez sem adtak engedélyt városképi okokra hivatkozva, addig a Duna-parti kávézó teraszát fedett üveglapokkal borították be.