OLVASÓI VÉLEMÉNY: INOTAY ÉS FERJANCSICS MEGALÁZÓ PILLANATAI VÁROSUNK FŐTERÉN

A csütörtöki forraltbor-főző verseny egészen biztosan a kampányuk legkellemetlenebb élményei közé kerül Inotay Gergely és Ferjancsics László alpolgármesterek számára. A két nemrégiben megjutalmazott városatya – a városháza biztonságát elhagyva – kitelepült a főtéri eseményen pultokkal, zászlókkal és egy bográccsal. Akkor még nem sejtették, hogy milyen megalázó órákra számíthatnak.

Fotó: olvasói fénykép

A járványhelyzet és a városvezetők kisstílűsége miatt számos esemény elmaradt Vácon, néhányat, aminek szervezésében nem vettek részt Inotayék, azokat egyszerűen elűzték (VéNégy Fesztivál), így minden megtartott eseményen sokan összegyűlnek. December végén hagyományosan forraltbor-főző versenyt szervez a Vendégvárók Váci Egyesülete, ez az alkalom minden évben több száz, akár ezer érdeklődőre is számíthat.

Az ideire is rengetegen ellátogattak: kóstolás, borozás, igazi téli, vásári hangulat.

Az esemény két leglátványosabb pontja (a megspórolt jégpálya helyett állított gagyi körhinta után) azonban Rétvári Bence országgyűlési képviselőhöz kötődött. Az egyik forraltbor-főző csapat (Rétvári Csapat néven indult Lukács Bence és Szabó Csaba) ugyanis egy Csepel teherautóval bevontatott gulyáságyú bevetésével készítette forró italát, ilyen látványosság nem gyakori Vác főterén. A gulyáságyú mellé Rétvári Bence rétesautójával települt ki, melyben az országgyűlési képviselő maga sütötte és kínálta a megjelenteknek a Rétvári Rétest többfajta töltelékkel.

Fotó: VácOnline

A kontraszt óriási volt: Rétvári Bence kreatív, profi megjelenése Inotayék szerencsétlen pultjával szemben.

Inotay és Ferjancsics személye az általuk vezetett városházától 200 méterre a lőtéri kutyát nem érdekelte, az ott jelenlévők száma ezt egyértelműen igazolta.

Elmondásuk szerint aláírásokat gyűjtöttek, de ránézésre akkora sikerrel, ahogy országosan is teszik, a bohóckodásuk már a sajátjaikat sem érdekli. A Rétvári Rétes körül hosszú órákon át állt a tömeg, a képviselő minden jelenlévővel beszélgetett, interjúkat adott és közben még rétest is sütött, kínált, nyitottan és olyan természetességgel, mintha mindennap ezt tenné.

Fotó: olvasói fénykép

Az estét az koronázta meg, amikor az esemény szervezői kihirdették a forraltbor-főző verseny eredményét. 2021-ben a legjobb forraltbort a Rétvári Csapat főzte. Azt hiszem, hogy nincs az országban olyan ember, aki abban a pillanatban szívesen lett volna Inotay Gergely és Ferjancsics László helyében.

Fotó: olvasói fénykép

Városuk főterén az ezerfős tömegben senkit sem érdekelt az akciójuk, a tömeg végig Rétvári Bence körül sűrűsödött, aztán a hangosbemondóban győztest hirdettek a szervezők. Szinte elsüllyedtek szégyenükben, idő előtt szedték is a sátorfájukat és angolosan távoztak a térről.

Nem elég azonban a forraltbor-főző versenyt megnyerni, három hónap múlva az országgyűlési választáson is meg kell mutatni Inotaynak, hogy hol a helye.  Aztán az önkormányzati választáson is utat kell mutatni a balos városvezetésnek…