INOTAY ÉS MÁRKI-ZAY: HAGYNÁK EMELKEDNI A BENZINÁRAKAT

Márki-Zay Péter egy videóban azt mondta, szerinte elhibázott megoldás az üzemanyagárak mostani korlátozása, mert bár az embereknek jó, de a benzinkutaknak nem az. Korábban pedig a közműárakról mondta azt, hogy nem rezsicsökkentéssel, hanem spórolással lehet csökkenteni a kiadásokat. Érdemes a kijelentéseire Vácon is odafigyelni, hiszen Inotay Gergely, Gyurcsány helyi embereként Márki-Zay Péter mellett tett hitet.

Idézzük Inotayt, miként kötelezte el magát Márki-Zay politikája mellé:

„Szívesen dolgozok együtt a térség érdekében bárkivel, de ÉN ŐT TÁMOGATOM.”

A baloldal az elszabadult benzinárak miatt még a kormány beavatkozása előtt az árak fixálását kérte, ami novemberben meg is történt, és az üzemanyagárakat literenként 480 forintban maximalizálták. Mivel ezzel a Fidesz–KDNP kihúzta a baloldal méregfogát, már azt sem tudják, mivel álljanak bele a kormányba. Ekkor jött Márki-Zay Péter, aki a Blikknek adott interjújában úgy fogalmazott:

„Az Egyesült Államokban azt láttam, hogy amikor felment a kétszeresére a benzin ára, az okos amerikaiak nagy autók helyett kisebbet, vagy hibridet vettek, és nem egyesével, hanem akár hárman mentek együtt munkába…”

A baloldal miniszterelnök-jelöltje, mint köztudott, korábban a rezsicsökkentést támadta, és nem titkolja azt sem, hogy ha hatalomra kerülne, ki is vezetné, mert

szerinte az emberekkel kellene a magas energiaárakat megfizettetni. Továbbá ez ösztönzően hatna rájuk a tekintetben, hogy spóroljanak.

Röviddel később a baloldali politikus az M1 kérdésére nem tudta megmondani, mit tenne hatalomra kerülése esetén az üzemanyagárak megfékezéséért.

Ki fogjuk dolgozni ezt a közeljövőben, tehát fel fogok készülni erre az eshetőségre. Még a választási eredményre… Nincsen most erre program

– közölte Márki-Zay.

Tehát ahhoz, hogy fönntarthatóvá alakítsuk a gazdaságot, ahhoz igenis érezni kell az energiaár növekedést, azokat az externáliákat, amiket ráterhelünk a fogyasztókra, mert végül is mindent a fogyasztókra, persze a kibocsátó, de az be fog épülni az árba

mondta még Márki-Zay Dobrev Klárával folytatott vitájában, sőt, ennél is tovább ment: arra vonatkozólag ugyanis, hogy a benzinárak megszabásában indokoltnak tart-e bármiféle szociális kompetenst, úgy nyilatkozott:

Én abszolút nem, semmi, a benzinárban semmilyen szociális komponenst nem tartok indokoltnak.

Tehát Inotay és Márki-Zay csapata simán úgy hagyná emelkedni a benzinárakat, hogy semmiféle szociális rászorultságot nem vennének figyelembe.