ADOMÁNYOKBÓL KARÁCSONYRA ÚJ KÉPEK KERÜLNEK A VÁCI IRGALMASRENDI KÓRHÁZ FALAIRA

„Tegyünk együtt képet a falra!” – szólt az Ember a Kórházban Közhasznú Alapítvány adventi akciójának felhívása, és érkeztek is a kisebb-nagyobb összegű felajánlások, így aztán nincs akadálya, hogy az év végi ünnepkör idején tájképekkel és evangéliumi jeleneteket ábrázoló képekkel lehessen díszíteni, otthonosabbá tenni a Váci Irgalmasrendi Kórház kórtermeit.

Fotó: Faragó Artúr

Mint azt dr. Faragó Artúr atyától, az egyházmegye kórházlelkészi szolgálatának vezetőjétől, az alapítvány kuratóriumi elnökétől megtudtuk, a kórház négy szintjén összesen 70 darab képet kívánnak elhelyezni, meg is vannak már maradéktalanul, szintenként egységesen bekeretezve.
– A negyedik emeleten már fel is kerültek a falakra a képek és záros határidőn belül a többi szinten is feltesszük valamennyit – mondta a kórházlelkész.

Fotó: Faragó Artúr

Hozzátette: maradt is némi összeg az adománygyűjtés nyomán, abból pedig kisebb, de annál fontosabb eszközöket vásárolnak a kórház számára.

Artúr atya köszönetet mondott az adományozóknak, segítőknek, emlékeztetve az akció meghirdetésekor megfogalmazott felhívó gondolatra, miszerint az új képek nem csupán a környezet, a kórtermek díszítésének eszközei, hanem reményeik szerint enyhíthetik a betegek kórházban töltött óráit.

Ribáry Zoltán