INOTAY EZÚTTAL IS MÁSOK SIKERÉVEL KAMPÁNYOLT

Inotay Gergely, a baloldal képviselőjelöltje mostanában minden alkalmat megragad, hogy exponálhassa magát egy-egy városházához köthető eseményen, ha van köze ahhoz, amit átadnak, ha nincs, ha kibontja az igazság minden részletét, ha nem. December elején is rivaldafénybe állt egy óvoda konyhájának átadóján, ahol így nyilatkozott: „Egy sikeres pályázatnak köszönhetően az önkormányzat közel 25 millió forintos állami forrást kapott a konyha fejlesztésére.” Csak azt felejtette elmondani, hogy mindezt az ELŐZŐ TESTÜLET PÁLYÁZTA MEG, a későbbi sikeres a pályázat elindításáról még 2019 augusztusában döntöttek, az azóta eltávolított/eltávozott (nem kívánt rész törlendő) munkatársak menedzselték, aminek eredményeképpen 25 milliót nyert a város a kormánytól.

Gyurcsány váci embere hamar kitanulta

  • az „előzőkilencévezést”,
  • a városi tehetetlenkedés kormányzatra hárítását,
  • a visszamutogató „apámuramozást”, miközben egyre több mutyira derül fény.

Kampánya előrehaladtával mind gyakrabban engedi el az igazmondás erényét, valamint mind gyakrabban – saját valós sikerek híján – eltanulta a frakciója tagjaitól  a mások eredményeivel való kérkedést.

Magáénak igyekezett bemutatni a Vám utcai konyhafelújítási-projektet is, amihez valójában csak annyi köze volt, hogy nem feküdt keresztbe elé.