TÖBB ORSZÁGOS LAP IS SZEMLÉZTE INOTAY BALOLDALI ÁLLÁSPONTJÁT A MIGRÁCIÓRÓL

Ezen a hétvégén egyszerre négy országos lap is szemlézte azt az először a  VácOnline-on közölt, Inotay Gergely Ábel, Gyurcsány váci emberének botrányos, a magyarok jelentős részével szemben álló kijelentéséről szóló írást, amelyben minden korábbi migránsbarát állítását túlszárnyalóan úgy vélekedik Inotay, hogy a migránsokat nem elég befogadni és ellátni, de „nekik a lehető legjobb ellátást kell nyújtanunk”. Úgy látszik, a migránsokkal jobban bánna, mint a magyar adófizetőkkel.

Az országos lapok szemléi írásunkból egyöntetűen azt emelték ki, hogy méltán háborít fel sokakat, hogy adójukból olyanoknak kell a baloldal szerint a „lehető legjobb ellátást” nyújtani, akik illegálisan érkeznek és akár erőszakkal is rátámadnak a magyar határt védő rendőrökre, miközben az európai szociális ellátásokat akarják elsősorban igénybe venni. Úgy látszik, hogy a migránsokkal jobban bánna, mint a magyar adófizetőkkel.

Már 2015-ben, a migrációs válság kezdetekor kijelentette, hogy

„az arab világtól elszivárgó keserűeket igazán szép gesztus lenne befogadni”.

Inotay elképzelése szerint Szíriából mintegy ötmillió ember érkezik Európába, ezért hazánkra aranyosan 25 ezer ember jutna. Azt is írta, hogy a migránsok pont olyanok, mint a magyarok, ezért nem lehet mást tenni, mint a közel-keletiek problémáját Magyarországon és a nyugati világban lényegében egy kvóta szerinti szétosztási rendszerben megoldani.

Inotay nagy rajongója a rezsicsökkentést és a gyermekvédelmi törvényt eltörölni akaró Márki-Zay Péternek, aki bevándorláspárti nézeteit már korábban, Kálmán Olga Szeretemország c. könyvében is kifejtette: „Az integrációnak vagyok a támogatója”. Mint fogalmazott „a migráció egy létező jelenség, egyik napról a másikra nem lehet megállítani, teljes mértékben megszüntetni pedig lehetetlen”. Példaként a baloldal miniszterelnök jelöltje a Castro idejében Floridába menekült kubaiak kapcsán kifejtette, hogy „egy nagy horderejű amerikai kutatás, és a tudósok azt állapították meg, hogy összességében inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorolt a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás a térség gazdasági fejlődésére”. A Gyurcsány Ferenc jelöltje hozzátette, hogy

„amíg Magyarország az unió tagja, addig a kormány nem tudja megakadályozni a migrációt”.

Mindkét baloldali politikus tehát elfogadja a migráció létét, és nem akarja/tudja megállítani az illegális bevándorlást.

Idén már százezer illegális határsértőt fogtak el a magyar határőrök. A migráció minden esetben magával hozza a szociális problémákat, a terrorizmust, a közbiztonság romlását és a kulturális feszültségeket. Márki-Zay ezért rögtön nagy – és drága – integrációs programokban gondolkozik, amelyek egyébként Európában eddig mind lényegében kudarcot vallottak.

Inotay pedig azon versengene, hogy hogyan tudja a magyar adóforintokat a magyar családok támogatása helyett minél inkább a migránsok jóléti kiadásainak fedezésére fordítani.

***

 

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.