VÁSÁRI BÓVLI KÖRHINTA A FŐTÉREN JÉGPÁLYA HELYETT

Ahogy az várható volt, természetesen az idén is kikerültek a főtérre a mostani városvezetés alatt rendszeresített, mézeskalácsot imitáló pozdorja házak, házfalak, de azért van itt újdonság is, sajnos, tegyük hozzá gyorsan – írja egy olvasónk szerkesztőségünknek küldött levelében, melyet az alábbiakban folytatunk.

Egyrészt újdonság, hogy a két huszár csávó, a kurucos, meg a labancos most nem a városháza bejáratánál posztol, hanem a tér egy-egy kevésbé szem előtt lévő pontján, szerényebb helyre tolva, lehet hogy polgármester asszony és csapata rossz néven vette az alakok tavalyi  kifigurázását.

De még nagyobb truváj, hogy ott, ahova korábban, pár éven át jégpálya készült, most egy vásári bóvlis mini körhinta kapott helyett – talán a gyurcsányi „ merjünk kicsik lenni ” gondolat szellemtelenségében.

Most komolyan: ez tetszik Matkovichnak, Jessnek, Kiss „Tegyünkrendet” Zsoltnak és az egész szivárványos csapatnak, a brutál giccs körforgó? Az ország egyik legszebb barokk főterének szinte kellős közepén most hónapokig ez a gagyi cucc éktelenkedik majd? Hölgyek, urak, hát tényleg ilyen súlyos az ízlésficamuk?