TÖRTÉNELMI LÉPTÉKŰ BELSŐ FELÚJÍTÁS SORÁN ÚJ FŐOLTÁR IS KÉSZÜL A DÓMBAN

Hónapokkal ezelőtt a kormány csaknem 4 milliárd forintos címzett támogatásával megkezdődött a váci Nagyboldogasszony székesegyház átfogó (rekonstruáló, szépítő és korszerűsítő) belső felújítása. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a jövő évben, a dóm felszentelésének 250. évfordulója esztendejében végeznek a munkával a restaurátorok és más szakemberek.

Építészeti ismeretterjesztő konferencia a Nagyboldogasszony székesegyház restaurálásáról, korszerűsítéséről

A Vác Városért AlapítványKucsák Gábor elnök kezdeményezésére – november 13-án építészeti fókuszú ismeretterjesztő konferenciát rendezett annak érdekében, hogy az érdeklődők jobban átláthassák, milyen rendkívüli jelentőségű rekonstrukció kezdődött el pár hónapja a dómban.

Kucsák Gábor, a Vác Városért Alapítvány elnöke kezdeményezte a konferenciát – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline

Az ötletgazda mellett a konferencia levezető elnökeként dr. Varga Lajos segédpüspök is köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy a székesegyház történelmi-, építészettörténeti-, liturgia-, dogma- és kultusztörténeti emlékhely is egyben, s mint ilyen, Vác egyik legfontosabb építészeti kincse, öröksége.

– Minden épület fejlődik, főképp berendezését illetően. A különféle helyreállítások, rekonstrukciók sokféle ismeretet kívánnak, hiszen ezek alapján lehet meghozni a döntéseket a tennivalókról. Most egy kicsit bepillantást nyerhetünk mindazon ismeretekbe, amelyek kisebb-nagyobb mértékben meghatározhatták ezt a restaurálást – fogalmazott a főpásztor, köszönetet mondva a szervezőknek ezért a lehetőségért.

A konferencia levezető elnöke dr. Varga Lajos segédpüspök – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline

Dr. Marton Zsolt megyéspüspök levélben köszöntötte a konferencia szervezőit és résztvevőit, így fogalmazva:
„Mindannyiunk számára nagy öröm, hogy szeretett egyházmegyénk ezeréves fennállásának ünneplése kapcsán sor kerül a váci székesegyház nagyszabású rekonstrukciójára. Miközben egyházunk az evangélium hirdetésén és a lelkek üdvösségének előmozdításán fáradozik, törekedve az ehhez szükséges szervezeti struktúra jobbítására, valamint a legmegfelelőbb lelkipásztori módszerek megtalálására és hatékony alkalmazására, nem feledkezhetünk meg épített örökségünk gondozásáról sem. Templomaink a kultusz végzésének helyei, központi szerepet töltenek be a közösségi istentiszteletben és a szentségek kiszolgáltatásában, és gyakran igen nagy művészeti értéket képviselő alkotásokban gazdagok. Ezért az épített örökségen belül is első helyet foglalnak el az egyházban. A templomok közül kiemelkedik a püspök széktemploma, vagyis a székesegyház. Miként a neve is jelzi, itt található a püspök széke, más szóval katedrája, amely a püspök tanítóhivatalának és egyházkormányzati hatalmának jele. Ugyanakkor mindazok egységének a jele, akik ugyanabban a hitben alkotnak egységet, amelyet a püspök, mint a nyáj pásztora hirdet. Az egyházmegye életében ennek az egységnek a megvalósulását kiemelkedően fontosnak tartom és ennek hangsúlyozására építünk a székesegyházunkban mozdíthatatlan új főoltárt is a jelenlegi, mozgatható faoltár helyére.”

A megyéspüspök levelében a továbbiakban kiemelte, hogy a székesegyház az egyházmegye liturgikus életének központi helyszíne, itt van lehetőség megtartani a hívek és a papság lehető legnagyobb számú részvételével zajló liturgikus eseményeket, például a nagycsütörtöki krizmaszentelési misét, a püspökszentelést, a pap- és diakónusszentelést.

„Én magam is itt nyertem el az egyházi rend szentségének mindhárom fokozatát, itt szenteltek diakónussá, pappá valamint püspökké is. Püspöki szolgálatom kezdetétől fogva örömmel tapasztalom, hogy a váciak közül sokan, papok és hívek egyaránt nagyon szoros szálakkal kötődnek a székesegyházhoz és ez a kötődés valamilyen formában időről időre meg is nyilvánul. Ilyen megnyilvánulás ez a szakmai konferencia is, amelynek létrejöttéért szívből köszönetet mondok a Vác Városért Alapítványnak és vezetőinek. Kívánom, hogy ez az esemény fűzze szorosabbá a kötődés imént említett szálait, gazdagítsa a székesegyház megújulásának folyamatát megalapozó és az ahhoz kapcsolódó szellemi megnyilvánulások sorát, s ha csak jelképesen is, töltsön be valamennyit abból az űrből, amelyet főtemplomunk jelenlegi átmeneti nélkülözése jelent mindannyiunk számára. Végül ezúton is szeretettel buzdítom mindazokat, akik a székesegyház megújításának munkájában részt vesznek, hogy motivációjukat ne annyira saját emberi munkájuk sikerében keressék, hanem mindenkor azt tartsák szemük előtt, hogy a közösség szolgálatára és Isten dicsőségére cselekednek, azok pedig, akik a megújulásnak külső szemlélői és várakozással tekintenek felújítási munkálatok eredménye felé, kísérjék imádsággal a megújulás folyamatát” – fogalmazott köszöntő levelében az egyházmegye főpásztora.

A piarista gimnázium dísztermében rendezett konferencián öt szakmai előadást hallhattak az érdeklődők: Buzás Gergely régész-művészettörténész, a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának igazgatója a középkori váci székesegyház építészettörténetét foglalta össze a régészeti feltárások tükrében, Dr. Janotti Judit építészmérnök, műemléki szakmérnök a mai dóm építészeti értékeiről szólt, Hubayné dr. Horváth Nóra okleveles táj- és kertépítész és Gecséné dr. Tar Imola okleveles tájépítészmérnök, örökségvédelmi szakértő előadása pedig a váci püspöki kert és a dóm terének 250 éves történetébe nyújtott bepillantást.

Dr. Jernyei Kiss János művészettörténész, egyetemi docens – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline

Dr. Jernyei Kiss János művészettörténész, egyetemi docens, illetve Velledits Lajos festő, vezető restaurátor előadása kapcsolódott legszorosabban a lassan fél éve tartó restauráláshoz.

Dr. Jernyei Kiss János előadásában a székesegyház 18. századi freskó együttesének képi programjára fókuszált, s többek között kiemelte:

„A székesegyház Maulbertsch festette freskó együttesének középpontjában a Mária látogatását ábrázoló főoltárképen az ég felé forduló, hálaénekét zengő Mária áll. Átszellemült alakja szoros tematikus kapcsolatban van a Szentháromságot imádó mindenszenteknek a kupolában megjelenő képével, hiszen a Magnificatban Isten országának eljövetelét és önnön megdicsőülését énekli meg, pontosan azt, amit a mennyezeti freskó ábrázol. A Szűz tehát a vizitáció jelenetében egy jellemzően tridentinus szerepben – a vallásos tapasztalat keresésében példát nyújtva – mint elragadtatott látnok tűnik fel. A főoltárkép így a hagyományoktól eltérően nem a templom címünnepét (Nagyboldogasszony) jeleníti meg, hanem összetettebb, általános hitigazságokra intő és hívői viszonyulásra tanító pasztorációs szerepet tölt be”.

Velledits Lajos festő, vezető restaurátor tartott előadást – Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline

Velledits Lajos azzal a gondolattal kezdte előadását, hogy a restaurátorok tevékenységét három szóval lehet jellemezni, ezek pedig a megismerés, a restaurálás és az ápolás, ugyanakkor szavai szerint fontos kiemelni, hogy a restaurálás csak több tudományág együttműködésével valósulhat meg, s így interdiszciplináris tevékenység.

A váci székesegyház javában tartó restaurálása kapcsán megemlítette, hogy itt már beszélni lehet a Maulbertsch palettáját jellemző színekről, hiszen immár rendelkezésre állnak azok a laboratóriumi vizsgálati eredmények, amelyek pontosan meghatározzák a dóm kupola felületén előforduló pigmenteket.

A vezető restaurátor hangsúlyozottan méltatta az architektúra festő elődök és mai kollégái munkájának jelentőségét, mint fogalmazott a perspektíva szerkesztéstől a motívumok festéséig elképesztő precizitást igénylő feladatuk volt és van a templomdíszítésben.

Ribáry Zoltán

***

RÉSZLETEK A VÁCNAK MEGÍTÉLT 4 MILLIÁRD FORINTOS IDEGENFORGALMI CÉLÚ KORMÁNYZATI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSÁRÓL

NEM TÉRKÉP E TÁJ – HÉTFŐN KEZDŐDIK A SZÉKESEGYHÁZ BELSŐ FELÚJÍTÁSA