INOTAY ÉS AZ URAMBÁTYÁM VILÁG: A KULTURÁLIS ALPOLGÁRMESTER SÓGORNŐJE A VÁROSI KULTURÁLIS ESEMÉNYEK RENDSZERES FELLÉPŐJE

Ismét más a szó és más a tett a váci vezetés háza táján – bár Inotay Gergely alpolgármester úrtól ezt lassan már megszokják a helyiek. Emlékszünk mindannyian, hogy az előválasztási kampányában számokkal alátámaszthatóan vezette meg a váciakat, amikor a közgyűlés multifunkciós csarnokkal kapcsolatos szavazatairól beszélt; de azóta sem jeleskedik az igazmondásban, többek között nem számol el a kampányköltéseivel, pedig fennhangon hirdette az átláthatóságot, most pedig az ún. urambátyám világ felszámolásának ígérete látszik megbukni.

Inotay az elmúlt hónapokban nem győzte ismételgetni az előválasztási kampánya során, hogy ő bizony felszámolja majd az urambátyám világot, sőt, alpolgármesterként már eddig is sokat tett ezért.

Úgy látszik, nagyon fontos neki azt hangoztatni, hogy ismerősök és rokonok semmiképp ne jussanak semmilyen szerephez, csak közösségi oldalán több posztot is szentelt ennek:

  • május 31.: „Felmondtuk a túlárazott szerződéseket, véget vetettünk az országszerte ismert urambátyám világnak, hogy helyette valóban az számítson, ki képes többet tenni a városért, a helyiekért.” – írja arra vonatkozóan, hogy mi mindent tett 2019 októbere óta alpolgármesterként.

  • augusztus 8.: „Az előválasztás tétje, hogy a választópolgárok olyan közös jelölteket válasszanak meg, akik a jövő tavaszi országgyűlési választáson képesek legyőzni a Fideszt és annak jelöltjét. Hogy olyan jelöltet válasszanak itt a térségben is, aki véget vet az urambátyám rendszernek, aki segíti a magyarok évtizedek óta húzódó problémáinak megoldását, új irányt és kiszámítható jövőképet ad térségünknek.”

  • augusztus 23.: „Tegyük meg közösen az első lépést az urambátyám világ felszámolása felé, hogy térségünk végre annyi pénzt kapjon a közösből, amennyit érdemel!”

Azonban ismét úgy tűnik, ezek megint csak üres lózungok, szépen hangzó, elpufogtatott mondatok, amik másokra vonatkoznak majd, de Inotayra semmiképpen: csak amióta ő a művelődésért és kultúráért felelős alpolgármester, sógornője öt városi rendezvényen is fellépett.

A 2019 októberi választás után mindössze csak három hónapot kellett várni az első ilyen alkalomra, azóta pedig folyamatosan sorjáztak az események, ahol Patrik Judit, Inotay Gergely feleségének testvére jelent meg a színpadon:

  • 2020. január 22.: Magyar Kultúra Napja gálaműsor
  • 2020. május 30.: Március 15. tér
  • 2020. július 17.: Váci Nyár
  • 2020. november 7.: MIMK – Kitti Live
  • 2021. július 31.: Pannónia ház – Váci Nyár

Feltételezhetjük, hogy a kultúráért felelős városi alpolgármesternek köze van ahhoz, hogy miként áll össze egy-egy városi kulturális rendezvény programja, így pedig jogosan merül fel a kérdés, hogy miért esik ennyiszer a választás sógornőjére, miközben egyik legfőbb célja felszámolni az urambátyám rendszert.

Vagy jó baloldali szokás szerint kettős mércével mér a Gyurcsány-udvar képviselőjelöltje, és ha az ő családjáról van szó, máris nem fontos az elv, amivel szavazatokat akart szerezni?

Inotay képmutató magatartásán túl az ügy külön pikantériája, hogy Patrik Juditról korábban Matkovich Ilona írt cikket, bemutatva a hölgy munkásságát és művészetét – természetesen hol máshol megjelentetve, mint az igazán „elfogulatlan” Magyar Narancsban.

Az ember lelki szemei előtt felsejlik egy kép, ahol Matkovich és Inotay az összefonódásokra fittyet hányva megegyezik, hogy természetesen mindenképpen fellép az alpolgármester sógornője is a következő városi rendezvényen, hiszen nincs váci program Patrik Judit nélkül!

Kíváncsian várjuk, mit enged még meg magának kétszínűségből Inotay Gergely, meddig képes elmenni abban, hogy hajtogat valamit, megítélget másokat, de közben ezeket a kritikákat és elveket önmagára nézve nem gondolja betartandónak?

Elgondolkodtató, hogy a váci és környékbeli szavazók ezek után mennyire adhatnak az alpolgármester szavára – vajon ilyen hitegető lenne országgyűlési képviselőként is?