Bár a szivárványkoalíció fővárosi, Kodály köröndi „nagy” gyülekezőjéhez hasonlóan az idén sajnos a váci október 23-i megemlékezés is nagyon mínuszos volt a helyi önkormányzati hatalom mulasztásából, de azért mégis elhangzottak érvényes, igaz, szembesítő mondatok a kommunista rendszer hatalmi bűntettei kapcsán – értelemszerűen nem a város mostani irányítói részéről, hiszen ők nem álltak ki szónokolni egy helyszínen sem.
Dr. Brusznyai Árpád és dr. Rusvay Tibor emléktáblájánál, a katolikus főiskolánál dr. Horváth M. Ferenc városi levéltári igazgató mondott beszédet, amiből az alábbiakban idézünk, mert érdemes.
„Visszatekintve a 20. századra, úgy gondolhatjuk, hogy e század alig-alig oldott meg valamit az emberiség problémáiból, sőt a tökéletesített fegyverek segítségével és az emberi aljasság kimeríthetetlen eszközei révén milliók és milliók haltak meg értelmetlenül. Az Európa közép-keleti felén élőknek a boldog békeidők háborúba és forradalomba torkollását, a trianoni békeszerződés okozta traumát, az újbóli háborút, a koncentrációs táborokat, a ki- és áttelepítéseket, a Rákosi-féle terrort, az 1956-os reménykeltő forradalmat, majd a vérbírósági ítéletekkel a hatalmát megalapozó puhább kádári diktatúra évtizedeit jelentette ez az évszázad” – fogalmazott bevezetésként a levéltárigazgató.
Emlékeztetett: az emberi jogokat, főként az élethez fűződő jogot államok, hivatalok, bíróságok, az állam erőszakszervei számtalanszor és tömeges mértékben sértették meg, megtapasztalhattuk, hogy szándékainkat, személyes és családi sorsunkat sokszor nem irányíthattuk saját magunk, abba a hatalom többféle módon beleszólt és rátelepedett a mindennapjainkra.
Újabb idézet a szónoktól: „Egy reggel arra ébredt a gazda, hogy birtokaitól megfosztották, a gyáros, hogy vállalatát elvette az állam, az egyház, hogy iskoláitól megfosztották, a lakóháztulajdonos, hogy a házát államosították, az értelmiségi, hogy munkáját egyenértékűvé tették a segédmunkáséval, a földműves, hogy földjeit elvették”.
– De nem csak az anyagi javaktól fosztottak meg sokakat, hanem szabadságuktól, sőt életüktől is. A lakásodba ha becsöngettek, nem tudhattad, hogy jóbarát, vagy az államvédelmi hatóság emberei azok, a csengőfrász, a félelem korszaka volt ez. A hatalom nem azok érdekében működött, akik nevében azt gyakorolta, a munkások és a parasztok hatalma megteremtésének célja ideológiai, hatalmi blöff volt – folytatta dr. Horváth M. Ferenc.
Aztán részletesen sorolta a forradalmi napok legfontosabb helyi momentumait, érzékeltetve, hogy azokban a társadalom minden rétege erősen képviseltette magát, a gyári munkásoktól a diákokon, katonákon át a hivatalnokokig, ezen megállapítás után hangsúlyozta: a hatalom a megtorláskor nem is válogatott, bárki bitófára, kivégzőosztag elé, börtönbe kerülhetett, menekülni kényszerülhetett, a megtorlásban a hatalom nem válogatott.
„1956-ban egy új rendszer, a diktatúra eltörlésének reményében sokan szánták el magukat vakmerő cselekedetekre, lettek a forradalom aktív résztvevői. Voltak, akik a kommunizmus megreformálásában hittek, voltak, akik korábbi korszakok restaurációjában látták az újjászületést, voltak, akik egy harmadik megoldást képzeltek el, de mindannyian a szovjet uralom, a zsarnokság, a kizsákmányolás és a terror ellen küzdöttek, és egy igazságos társadalom megvalósításában reménykedtek” – folytatta a szónok.
Zárszóként pedig így fogalmazott: „Több mint harminc évnek kellett eltelnie, hogy újból érezhessük a szabadság ízét, mámorát és örömét. A forradalomban résztvevőktől több mindent megtanulhattunk és megtanulhatunk. Bátorságot, olykor vakmerőséget, tisztánlátást, következetes kitartást, magyarságot, együtt gondolkodást és cselekvést. Emlékük legyen áldott!”
A kommunizmus idején száműzetésbe kényszerült, házi fogságra ítélt Pétery József püspök emléktáblájánál az idén dr. Varga Lajos segédpüspök beszélt azokról a vészterhes, elnyomó időkről.
– Mivel 1945-ben Magyarország a Szovjetunió szatellit állama lett és a megszálló hatalom ugyanazt a politikai rendszert vezette be, mely ott már kialakult és élesen egyházellenes volt, ezért fel kellett készülni az egyházüldözésre, amely be is következett. 1947-ben a Szovjetunióban azokat a katolikusokat, akik bizánci rítust követtek, lehetetlenné tették, összes templomaikat elvették, a papjaikat nem engedték működni, ugyanebben az évben a munkácsi görög-katolikus püspöknek, amikor templomszentelésről ment haza, tehergépkocsival nekirontottak, nem halt meg, ugyanakkor viszont a kórházban megmérgezték. Tehát ezek után nyilvánvalóan semmi jóra nem lehetett számítani.
A kommunista rendszer állambiztonsági szempontból az egyházakat, főként a katolikus egyházat veszélyesnek ítélte. Ennek oka az volt, hogy a katolikus egyház feje a római pápa, aki külföldön él, valamint az, hogy a katolikus egyház világot átfogó nemzetközi szervezet, és mint ilyen, a legrégibb nemzetközi szervezetek közé tartozik, ezért nyilvánvalóan hatalmas ereje van.
Ennek köszönhető, hogy egyházmegyénk történetét is bővebben ismerjük meg az államvédelmi hatóságok, majd pedig az állambiztonsági szolgálatok által keletkezett iratokból, mint saját feljegyzéseinkből, ugyanis a kommunista időszakban igyekeztünk minél kevesebbet írni, egyszerűen azért, hogy egy esetleges házkutatás esetén minél kevesebb dokumentumot találjanak. Mivel a vallásszabadság a Szovjetunióban sem valósult meg, így tudni lehetett, hogy ez nálunk sem fog megvalósulni. Az, ami 1989 előtt itt Magyarországon is volt, az nem volt vallásszabadság, hanem pusztán kultusz-szabadság volt, azaz Magyarországon a templomok nyitva lehettek, ugyanakkor a templomokon kívül, nagyon kevés kivételtől eltekintve semmiféle más egyházi intézmény nem létezhetett – mondta a segédpüspök.
Hozzátette: ugyanakkor ez a bizonyos kultusz-szabadság is szoros keretek közé volt szorítva, hiszen a templomba menőket figyelték, alkalmasint a munkahelyükön számonkérték őket és hátrányos helyzetbe jutottak.
Dr. Varga Lajos arra is emlékeztetett, hogy már 1946-ban megindult a gyülekezési szabadság korlátozása, végül pedig minden egyesületet, beleértve természetesen a vallási alapon álló egyesületeket is, a diktatórikus állam felszámolta.
Az elnyomó kommunista rendszer jellemzéseként a főpásztor kiemelte még:
„1950-ben az anyaszentegyházat újabb támadás érte, mert a püspöki konferencia ragaszkodott az egyházi törvényekhez, miszerint megállapodást kötni egy állammal az nem a püspököknek a dolga, hanem a Római Szentszéknek, a pápának a dolga, ugyanakkor a püspököket, szerzetesek deportálásával, a rendek működésének a betiltásával próbálták kényszeríteni arra, hogy mégis, a kánonjog ellenében megállapodást kössenek a magyar állammal. A megállapodás valóban létrejött, amely végképp nagyon komoly korlátok közé szorította a katolikus egyháznak a működését.
Ribáry Zoltán
***
VO-komment:
Korábbi cikkünkben már szóvá tettük, hogy a helyi szivárványos koalíció ’56 light műsort rendezett október 23-án, a Váci Világi Vigalom végletes lebutítása mintájára, szégyen ez a javából.
Úgy meg pláne, ha egy, az esti koszorúzásokon résztvevő megemlékező elbeszélése alapján tudjuk, hogy kérdésére a polgármester asszony azzal magyarázkodott a szokásos zeneiskolai ünnepi esemény elmaradásáról, hogy
ők bizony nagyon készültek, komoly műsort terveztek, de elbizonytalanodtak, nem lesz-e újabb programstop a vírusjárvány újbóli erősödése miatt.
Na, ez az indokkatyvasz mindent elárul a balliberális koalíció nemzeti ünnepeinkhez való hozzáállásáról:
nem tudnak együtt ünnepelni a nagy többséggel, nem tudják sem lenyelni, sem kiköpni mindazt, amit ’48 és ’56 üzenete jelent, nincs mit hozzá tenniük, inkább elsunnyogják, vagy ha nagyobb hatalomban vannak, akár az adott esetben tiltakozó, mégis békésen vonuló tömegbe lövetnek.