Péntek délelőtt juttatta el a szerkesztőségünkbe a Váci Szívvel Mozgalom azt a közleményét, amelyben a szervezet felhívására szeptember 1-jéig nem reagáló helyi, baloldali országgyűlési képviselőjelöltek (Inotay Gergely és Juhász Béla) nem tették egyértelművé az álláspontjukat.
Az általuk megszabott határidőre meg nem érkezett követelésük a következő volt:
„Első követelésünk, melynek oka Kiss Zsolt mai nyilatkozata: felszólítjuk az előválasztásban résztvevő Juhász Béla és Inotay Gergely urakat, hogy amennyiben komolyan gondolják indulásukat, Kiss Zsolt személyétől – a körzet méltó képviselete érdekében – határolódjanak el.”
***
E KÖZLEMÉNY AZÉRT KELETKEZETT, MERT A KÉRT ELHATÁROLÓDÁS NEM, VAGY CSAK RÉSZBEN TÖRTÉNT MEG!
Egy héttel ezelőtt, Kiss Zsolt meggyanúsításával kapcsolatos hazudozásai miatt egy felhívást fogalmaztunk meg, mely szerint szeptember 1-jéig várjuk, hogy minden ellenzéki politikai erő, amely komolyan gondolja a választáson való elindulást, határolódjon el Kiss Zsolttól. (Ez természetesen azokra vonatkozik, akikkel eddig kapcsolata volt.)
A Váci Szívvel Mozgalom pártfüggetlen szervezet, egyetlen követelményünk az erkölcsi értékrend szem előtt tartásával a város érdekében végzett munka. Mindkét politikai oldallal szemben fogalmazunk meg kemény kritikákat, jelenleg az előválasztás adja az aktuális témát. Azt gondoljuk, olyan jelöltnek, aki Kiss Zsolt (és természetesen kebelbarátja, Ferjancsics László) személyét a legkisebb mértékben is elfogadja, semmi keresnivalója még az előválasztáson sem!
Számunkra természetes, hogy egy ellenzéki jelölt sikeres szerepléséért dolgozzanak vele szimpatizáló tagjaink, ennek viszont feltétele az, hogy a jelölt a két mélységesen kompromittálódott közpénz-kullancstól tartsa távol magát!
Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy ők nem politikai szereplők, hanem bármikor és bárkit elárulni képes, a közpénz iránt betegesen vonzódó élősködők.
Ha egy jelölt megtűri őket, ádázabb ellenfelei leszünk, mint kormánypárti vetélytársa, mert minden, ami számunkra visszataszító, ebben a két emberben testesül meg.
Tisztában vagyunk vele, hogy a választók tökéletesen látják, milyen erkölcsi tartással rendelkezik egy jelölt, aki a bizalmukat akarja. Ha ez a jelölt olyan emberrel van egy platformon, akit a rendőrség már meggyanúsított, vagy pedig olyannal, akinek Velencei-tavi 30 milliós korrupciós kísérletéről már részletesen beszámoltunk, az eleve bukásra ítéltetett.
A Momentum aláírásgyűjtési akcióján, Kiss Zsolt személyére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva elhangzott, hogy
a Momentum Juhász Bélán kívül senki mást nem támogat, és az is látszott, hogy Kiss Zsolt számukra rendkívül kényelmetlen tényező.
A sajtótájékoztatón a városvezetés részéről pedig senki nem volt jelen, így egyértelmű számunkra, hogy a DK és a Momentum az ellenzéki kerekasztalt és a választást a ma már koloncnak számító váci városvezetés (pontosabban Ferjancsics és Kiss) nélkül képzeli el. Ezt mi elfogadjuk, tudomásul véve, hogy erőteljesebb elhatárolódás a kampányban kommunikációs és stratégiai szempontból nem kivitelezhető. Biztosak vagyunk benne, hogy Juhász Béla rendezvényein egyik kifogásolt személy sem lesz látható. Ha igen, azonnal reagálunk rá.
Hasonló jelzést Inotay Gergelytől is elfogadtunk volna, azonban ő nemhogy elhatárolódásra nem képes, hanem Ferjancsiccsal még együtt is kampányol. Inotay Gergely tehát harcostársának tekinti a korrupciós kísérletéről elhíresült Pénzhiénát, és nyilván a pártpénzek megdézsmálásáért felelős Kiss (Krajcárkeselyű) Zsoltot is. Nem tudjuk másnak nevezni, mint politikai idiotizmusnak, saját nyakába is helyezte ezzel a választási selyemzsinórt. Komolyan gondolja egyáltalán ezt a képviselőséget? A Hiénapárttal, hogyan?
Döntésünk: Inotay Gergely a Váci Szívvel Mozgalom számára hiteltelen személy.
KÉRJÜK, NE VESZTEGESSE BIZALMÁT AZ ARRA ÉRDEMTELENEKRE! – zárul a közlemény.
Kiemelt kép: Juhász Béla Róbert közösségi oldalára feltett fénykép, ami pontosan tanúskodik arról, hogy ki az, aki mindkettőjük