KEDDEN A VÁCI PÁLINKÁS GERGELYÉ VOLT AZ ÉJFÉL ELŐTTI UTOLSÓ ÓRA A BARTÓKON

Komoly rangot jelent, ha valaki több-kevesebb műsoridőben közreműködője a Bartók Rádió műsorának, az pedig különösen, ha egy egész műsor főszereplője lehet – ahogyan a váci Pálinkás Gergely az volt kedden, az Éjszakai jazzklub című programban, First Time című első lemezével.

A műsorvezető, Fellegi Lénárd bevezetőjében így mutatta be a hallgatóságnak a dalszerző muzsikust:

Pálinkás Gergely 1969-ben született Vácott. Tizenkét éves koráig klasszikus zenét és hegedülni tanult. Tizenhat évesen, autodidakta módon ismerkedett meg a gitárral és a könnyűzenével. Elkötelezett híve a jazz, ezen belül is a smooth jazz zenei műfajának. Zenekarával a budapesti és vidéki jazz-színpadok rendszeres vendége. Eddig két szólólemeze jelent meg, mi most az első, 2016-os korongot tárjuk a hallgatók elé, a címe First Time.”

A műsorba választott lemezen a gitáros zenekarvezető mellett olyan nevek tűnnek fel, mint Nagy „Gero” Gergely (billentyű, dob alapok), Szappanos György és Heilig Tamás (basszusgitár), Fekete István (trombita), Szendőfi Péter, Dörnyei Gábor, Nagy Zsolt (dobok), Micheller Myrtill (ének), Sztankovics Kata (vokál), Kovács „Pedro” Péter (ütőhangszerek), Cselik Gábor (zongora), Ember Péter (fúvós hangszerek), valamint az azóta sajnálatos módon elhunyt Csepregi Gyula (szaxofon, fuvola).

Idézünk a lemez egy kritikájából, Horváth Lászlótól:

Pálinkás Gergely egészen egyedi hangon szólaltatja meg a gitárt, az ujjait (illetve a körmeit) használja pengető módjára, ami nem is a tipikus „fingerpicking” módszer, hanem egy rendhagyóbb megközelítés. Ebből fakadóan a gitárnak is más hangja lesz, élesebben szólnak belőle a hangok, ami nagyon jó kontrasztba áll a kísérettel. A billentyűs hangszerek és a fúvósok nyújtottabbak, nagyobb ívben „ölelik át” az ütemeket, amire ez a fajta éles, elkülönülő hangokból építkező, határozott gitárjáték remekül illeszkedik. Nekem a könnyűzenében az egyik kedvenc gitárosom, Mark Knopfler (az egykori Dire Straits nevű rockzenekar gitárosa) is valamelyest hasonló stílusban gitározik…

…A lemez jól fel van építve, a dalok alapvetően vidám hangulatúak, tempótól függetlenül, és bár tartja magát a smooth jazz műfajhoz, azért pl. a Micheller Myrtill által énekelt „Les Souvenirs” egy kicsit a sanzonok és a swing hangulatát is behozza, Csepregi Gyula remek szaxofonjátékával kiegészítve. Azért itt-ott belefér egy kis latinos alap, balladákra emlékeztető zongoranyitány, néha egy-egy fúziós irányba hajló darab is megjelenik, de alapvetően koherens a lemez egyben, ez a kis kitekintgetés pedig mindenképp jót tesz neki, hogy sokadszor hallgatva is élvezetes lehessen a korong. Még érdekes is, hogy a lemez nagyrészt instrumentális darabokból épül fel, ami nekem ebben a műfajban kicsit szokatlan – persze ez nem rossz, én alapvetően jobban szeretem a hangszeres zenét (ez az én személyes véleményem), de elsőre nekem különös volt így hallgatni. De ezt mindenkinek egyéni ízlése válogatja…

…Nekem a smooth jazz tipikusan az a műfaj, amit beteszek nyáron a lejátszóba, és kifekszem napozni a vízpartra egy koktéllal a kezemben. Egyszerre figyelni is kell rá, hogy tudja értékelni az ember a dalok felépítését, a kompozíciókat, ugyanakkor „csak” hallgatni is ugyanolyan jól lehet, mert könnyen befogadható formába van csomagolva. Persze itt is van különbség alműfajok és előadók között, és nem állítom, hogy nagy szakértője lennék a témának, de véleményem szerint ez a lemez kifejezetten jól sikerült, és méltó helyet foglalhat el a smooth jazz rajongóinak körében a lemezpolcokon.”

(A jazz szerelmeseit várja a Bartók Rádió minden nap 23:00–23:55 között. Hétfő – Jazz-koncertek, Kedd – Éjszakai jazzklub, Szerda – Jazzmozaik, Csütörtök – Jazz a Márványteremben, Péntek – Jazzlegendák, Szombat – All That Jazz, Vasárnap – EBU jazz)

Ribáry Zoltán