Már „csak” néhány nagy nemzetközi regatta van hátra evezésben az idei versenyszezonból, s ezek is növelik az esélyt, hogy a 2021-es esztendő arany lapot kapjon a Vác Városi Evezős Club történetében.
Legutóbb, a nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén a serdülő válogatottak Olimpiai Reménységek Versenyén volt érdekelt a váci egyesület, éspedig a két hajóegységben is induló Horváth Csaba révén.
A rendszerváltás előtt a szocialista tömb, azóta főként a visegrádi országok fiataljainak legrangosabb nemzetközi versenyére az idén Ausztria is meghívást kapott, így kiemelkedően népes mezőnyöket felvonultató regattát rendeztek a csehországi Trebonban.
A magyar fiatalok – élen végezve a nemzetek közötti rangsorban – kilenc arany és négy ezüstérmet szereztek, s aranyérmes lett a többi között a fiú négypárevezős- és nyolcas egység is, soraiban a VVEC-t képviselő Horváth Csabával.
Ribáry Zoltán