
Fekete-Győr András, az előválasztási bohózat momentumos miniszterelnök jelölt-jelöltje kampányolt Vácon Juhász Béla képviselőjelölt-jelölttel a Március 15. téren augusztus 25-én. Az embereket lasszóval sem tudták odacsalogatni, érdeklődés hiányában szinte CSAK a momentumos aktivistáknak és a megjelent sajtó képviselőinek szónokolt a Momentum elnöke pártja oktatásról, egészségügyről, demokráciáról és egy lila jövőről szóló momentumos paneljeiről.

Juhász Béla Sződliget polgármestere, az előválasztás momentumos országgyűlési képviselő jelölt-jelöltje arról számolt be, hogy folyamatosan szembesül azzal a lakossági kérdéssel, „hogy jó, jó, hát megtörténik a kormányváltás, és mi lesz utána? (…) Beszéltem Andrással, beszéltem a pártvezetőséggel és megkérdeztem tőlük, hogy mi lenne az a fontos feladat, ahol én helyt tudnék állni az én szakismeretemmel? Abban maradtunk, hogy a legfontosabb dolog az az elszámoltatás lehetne. Tehát azt mondom, hogy van itt pénz. Nem kell nagy dolgot csinálni.”

Juhász Bélára tehát az elszámoltatás feladata várna, így hát javasoljuk, hogy kezdheti már azonnal Kiss Zsolttal, akit pártpénzek elsikkasztásával vádol a rendőrség, de folytathatja Cseh Katalinnal is! Azt is állítja Juhász Béla, hogy van pénz! Nem kell nagy dolgot csinálni!
Fekete-Győr András a fórum végén a megjelenteket arra biztatta, hogy tegyenek fel kérdéseket. A VácOnline-tól azt kérdeztük, hogy „van Vácon egy Momentum által támogatott alpolgármester, akivel szemben pillanatnyilag eljárás zajlik pártpénz eltulajdonítás kapcsán…” – de azonnal közbeszólt egy Momentum aktivista: „Elnézést, téves a kérdés, mert a Momentum nem támogat senki mást, csak a Juhász Bélát!”
Akkor Kiss alpolgármester urat sem támogatta a Momentum? – firtattuk volna. Így nem is gondolják, hogy lemondatni kellene?
„Én nem vagyok váci, úgyhogy nem tudok ebben az ügyben nyilatkozni” – válaszolta Fekete-Győr a számos interjújából ismert tájékozatlansággal.
