MARTON ZSOLT PÜSPÖK: A TÁRSADALOM VAN VÁLSÁGBAN, NEM A BIBLIAI IHLETÉSŰ CSALÁD

A váci augusztus 20-ai ünnepségen Marton Zsolt megyéspüspök mondott ünnepi köszöntőt, kérdéseket megfogalmazva a múlt és jelen összefüggéseiről, párhuzamairól. „Mi is kérhetjük Szűz Mária pártfogását, sőt megkérhetjük, hogy vezesse ő ezt a várost és megkérhetjük Szent Istvánt, álljon Mária mellé és segítsen bennünket a mennyből”.

Szabó Csaba videója

Hagyományosan az augusztus 20-ai ünnepség adott alkalmat a legrangosabb városi elismerések átadására, kihirdetésére.

Fotó: vac.hu

A „Vác Város Díszpolgára” címet idén Dr. Kampós Katalin gyermekorvos vehette át. Balesete miatt nem tudta átvenni egyéni „Pro Urbe” díját a Boronkay iskola igazgatója, Fábián Gábor, elismerésének oklevelét, plakettjét feleségének, Fábiánné Kőszegi Erzsébetnek adták át a városvezetők. Posztumusz „Pro Urbe” egyéni díjjal ismerte el az önkormányzat Furucz Zoltán lapalapító újságíró-szerkesztő, illetve Cs. Nagy Tamás, a zeneiskola egykori igazgatója áldozatos munkásságát. A „Vác Város Egészségügyéért” kitüntetést ebben az esztendőben dr. Niegreisz Mária, az Országos Véradó Szolgálat Váci Területi Vérellátó vezetője és Nagyné Tar Ágnes szakasszisztens érdemelte ki.

***

Szintén hagyomány, immár jóval több mint egy évtizede, hogy a nemzeti ünnephez kötődő helyi programsorozatot Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész hangversenye zárja – ezúttal azonban nem az épp megújuló dóm adott helyet a nagyszerű koncertnek, hanem a szintén megújuló, csak a restaurálásban már előrébb tartó Barátok temploma.

Fotó: VácOnline

Az eseményre zsúfolásig megteltek a padsorok, s a zömmel barokk mesterek műveiből, továbbá Bartók Béla- és Pikéthy Tibor egy-egy kompozíciójából álló műsor kirobbanó sikert aratott.

Ribáry Zoltán