RÉSZLETEK A VÁCNAK MEGÍTÉLT 4 MILLIÁRD FORINTOS IDEGENFORGALMI CÉLÚ KORMÁNYZATI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A városvezetés, a hivatalos városházi honlap szerint 4 milliárd forintos kérdés, hogy megkaphatja-e Vác az említett összegű beígért állami pénzforrást idegenforgalmi célú fejlesztésre, noha nyilvánvaló, hogy már meg is kapta. A támogatás konkrét kedvezményezettje a Váci Egyházmegye, mivel a püspökség kiforrott tervet tett le az asztalra – egyrészt az egy híján a 250 éve felszentelt, a város legemblematikusabb építészeti örökségének számító székesegyház teljes körű belső rekonstrukciós-, szépítő- és korszerűsítő felújítása, illetve a Galamb utcai hitéleti központ külső-belső felújítása érdekében. Nos, ezek a célok valósulhatnak meg az említett kormányzati támogatás forrásából.

Nagyboldogasszony Székesegyház

Nézzük a részleteket a Nagyboldogasszony Székesegyház már javában tartó belső felújítása kapcsán, a püspökség közlése alapján:

„Jelentősebb felújítási munkák a II. világháborút követően történtek. Utoljára Keszthelyi Ferenc püspök idején (a XX. század utolsó évtizedében) zajlottak állagmegóvási munkák.
Azóta a székesegyház állapota leromlott, gépészeti és elektromos rendszerei elavultak. Az épület megérett a külső és belső felújításra.

A felújítás célja kettős: állagmegóvás és a 21. századi követelményeknek megfelelően használatra még alkalmasabbá tenni mind a hívek, mind a látogatók számára.

A felújítás építészeti tartalma a tervek szerint:

  • A tető és a héjazat felülvizsgálata és szükség szerinti javítása zajlik.
  • A homlokzat – nyílászáróival együtt – megújul, a vízelvezetés rendeződik.
  • A belsőben a gépészeti és elektromos rendszerek cseréje történik: új belső világítás és ezt követően a teljes festés történik meg.
  • Burkolatcseréket hajtunk végre.
  • Akadálymentesen lesz megközelíthető a felújított templom.
  • Előkészítjük megfelelő színvonalú turisztikai hasznosítását (fogadó tér, mosdók kialakítása, székraktározás biztosítása).
  • A templom belsőépítészeti megújítása is a terv része, hogy jobban igazodjon a II. Vatikáni Zsinat előírásaihoz és a mai liturgikus események kiszolgálásához (pl. a
    keresztelőkút áthelyezése, szentségi kápolna kialakítása).
  • Szeretnénk restauráltatni a mennyezeti és szentély freskókat – ehhez az Örökségvédelmi Hivatal engedélyére várunk.
  • Az egyik legizgalmasabb – és a laikus szemlélő számára is leglátványosabb – megújulást az eredeti díszítő falfestés helyreállítása fogja jelenteni, amelyre már megkaptuk az engedélyt. Az 1941-ben máig érthetetlen szándékkal készült egyszínű falfestést eltávolítjuk és helyreállítjuk az alatta feltárt eredeti rozettás díszítő falfestést.”

Galamb utcai hitéleti központ

„A Galamb utcai épülettömb az 1768-1775 között épült püspöki palota kiszolgáló épülete volt, jelenlegi alapterülete kb. 1500 m2 . Az épületben egy egyházi tévéstúdió használaton kívüli helyisége van, emellett raktárak, irodák, tárgyaló, garázsok. Valamint innen nyílik a kétszintes pincerendszer lejárata. Az épületek vizesek, állapotuk leromlott, gépészetileg és elektromos vonatkozásban jelentős beavatkozásokat igényelnek.

A felújítás építészeti tartalma:

  • Az épülettömb teljes külső felújításon esik át, a tetőszerkezetet is beleértve.
  • Megújulnak gépészeti és elektromos rendszerei.
  • Terei átszerveződnek és a jelen kor kihívásainak megfelelő új funkciókat kapnak: oktatási és konferenciaterem, kápolna, új stúdiótér, 600 fős központi konyha kap itt helyet, amely az egyházmegye több intézményének ellátását el tudja majd végezni modern eszközökkel, költséghatékonyan.”

Hitéleti vonatkozások:

„A székesegyház felújítása idején a hívek más belvárosi templomokban tudnak szentmisén részt venni hétköznap és vasárnap is: a Barátok templomában, a Piarista templomban, a Fehérek templomában és a Karolina-kápolnában. A felújítás miatt előforduló esetleges kellemetlenségekért a hívek türelmét és megértését kérjük ezúton is.”

A székesegyházról röviden

A váci Nagyboldogasszony Székesegyház (gyakran váci dóm) a Váci egyházmegye széktemploma, a Vác-Alsóvárosi egyházközség plébániatemploma, Magyarország egyik
legnagyobb katedrálisa Vác Suszter Konstatin püspökről elnevezett terén áll. 1761 és 1777 között épült klasszicista és késő barokk stílusban. Építtetője Migazzi Kristóf bíboros.

Tervezője az osztrák Isidore Canevale, a szentély és a két sekrestye Pilgram tervei szerint készült el, a homlokzatot Canevale a francia klasszicizmus akkor egyedülálló magyar példányává alakította. Belső kialakítását Oszwald testvér végezte. A főoltárkép és a kupola freskója Maulbertsch alkotása. A felszentelést 1772. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén maga Migazzi bíboros végezte, nagy ünnepségek között.

A székesegyház májustól tart zárva, várhatóan 2022. év végéig, a Galamb utcai épületegyüttes 2022. január 1-jétől lesz munkaterület.

Ribáry Zoltán

***

VO-komment

Matkovich polgármester-asszony, aki ugyebár ösztönből dirigál, szinte mantrázza, hogy Vácnak még jár négy milliárd forint beígért állami támogatás idegenforgalmi fejlesztésre, de – noha komoly, nagy tehetségű írástudónak képzelgi magát – a jelek szerint „Frau Dafke” a szövegértésben sincs a topon.

Mivel egyértelmű, hogy az összeget már megkapta a város, éspedig – a püspökség révén – mindenekelőtt a székesegyház minden részletre kiterjedő, történelmi léptékű belső felújítására, aminél jobb célt aligha lehetne megjelölni a pántlikázott összeg felhasználására.
Tehát ne tessenek már tovább siránkozni a városházáról ebben az ügyben, inkább készítsenek új, igazán versenyképes városfejlesztő terveket! Ha lesznek ilyenek, kellő lobbierővel bizonyára esély lehet újabb sikerekre.

Tehát: Hajrá!