Vasárnap már beszámoltunk arról, hogy egy sikertelen bértárgyalás után miképpen vált végképp gazdátlanná a városháza egyik, több évtized óta problémamentesen működő városi intézménye: a strand. E héten is már életveszélyben voltak a szórakozni vágyók a strandon, mert csak egy úszómester jutott két medencére, valamint mindenféle testületi hozzájárulás nélkül megváltoztatták a strand nyitva tartását amiatt, mert az úszómesternek indul a kompja Szentendrére. Veszély, káosz, kosz és fejetlenség a strandon. Összefoglaljuk a hét történéseit, amely akár rendőrségi üggyé is duzzadhat.
Mint azt jelentettük, a váci strand hétfőtől már egész bizonyosan szabálytalanul működik, hiszen a város alkalmazásban lévő hivatásos úszómesterek a sikertelen bértárgyalások után végképp elhagyták a helyüket.
A törvényes működtetéshez azonban a szabályzat szerint úszómedencénként egy-egy úszómesterre és a gyermekmedencéhez pedig egy vízőrre lenne szükség.
Mivel a városháza nem tud képzett szakembereket a strandon alkalmazni, ezért egy Szentendréről hozott nyugdíjas úszómesterrel oldották meg a helyettesítést, valamint egy karbantartóval, akit az egyik medence mellé rendeltek.
A városháza presztízsveszteség nélkül igyekszik megúszni e helyzetet, mert
egészen gazdátlanná vált Sport Kft. azóta, amióta Zábó Edina betegállományba került. Posztját Nagy Magdolna pénzügyi ügyintéző vette át, akivel dr. Varga Borbála, a Váci Városfejlesztő Kft. ügyvezetője nem kívánt tárgyalni a bérekről, mást küldött maga helyett, akivel ezidáig nem tudtak a munkavállalók megállapodni. A tárgyalásra Szabó Katalin ment el a Városfejlesztő részéről, akinek tudomásunk szerint Szentendrén van kapcsolata/érdekeltsége és egy tisztességes bérmegállapodás helyett onnan hozatott egy nyugdíjas úszómestert.
Közben a város kiírt pályázatot a Váci Sport Közhasznú Nonprofit Kft.-n keresztül fürdőszolgálatos (takarító), uszodamester és gépész munkakörbe. Eszükben sincs tárgyalni a végtelenül alacsony béren tartott hűséges munkatársakkal, akik közül sokan immár 33 éve szolgálják a város ezen intézményét.
Csütörtök este Csereklye Károly képviselő lement a strandra, hogy személyesen tájékozódjék. Vele készítettünk egy gyors interjút pénteken:
– Képviselő úr, mit tapasztalt a látogatása során?
– Lementem az uszodába, hogy megnézzem, hogy működik az uszoda 19 órakor, meglepetésemre a pénztáros volt ott, egy ügyintéző, aki segített a pénztárnál jegyeket kezelni, meg a gépész, illetve a vízőr, de úszómester egy darab se. Amikor benn voltam, az uszodában Varnyaczky István vízőr, a gépész, Zomborka János, a pénztárban Pálos Erika, a helyettes volt csak benn, valamint Molnár Erika.
– Mit mond erről a strand működési szabályzata?
– A strand működési szabályzata szerint kötelező folyamatosan két úszómesternek jelen lennie, enélkül a veszélyeztetés fennáll, naplót kell vezetnie, hogy milyen esemény történik, ki van bent, ki, mikor ment el. Meglepetésemre a pénztárban is egy helyettesítő hölgy volt. Kértem, hogy a strand vezetőjével szeretnék beszélni, hát strandvezető sem volt sehol. Akkor felhívtam Nagy Magdolnát, ő most ott a helyettes. Mondta, hogy az ő munkaideje már lejárt, ő nincs ott, meg rendesen, törvényesen működik a strand. Mondom, hogy nem találok úszómestert, de szerinte úszómester van. Mint kiderült, az úszómester már előtte elment a komppal, mert jelenleg Szentendréről van itt egy úszómester. Találkoztam a vízőrrel, ő ott volt az udvaron, a gépész is ott volt, de senki más. Akkor jöttek be a bérletesek úszni. A vízilabdások edzést tartottak, és úszómester egy darab sem volt. Jelen pillanatban így áll a helyzet a váci uszodában.
– Kimondhatjuk, hogy minden szabályzatot, rendeletet félresöpörve, törvényellenesen működik jelenleg a strand, súlyosan veszélyeztetve a fürdőzők testi épségét?
– Igen, ezért felhívtam a rendőr-kapitányságot, másodszori hívásra sem tudtam velük beszélni, akkor felhívtam a megyei 112-t, onnan bejelentkezett egy úr, és elmondtam, hogy mi a probléma, hogy jog és törvényellenesen működik a váci strand. Hétfőn bemegyek a rendőrségre és egy feljelentést teszek. Nem tudom, hogy mennyire tartozik ez a rendőrségre, majd megmondják, meg mennyi a munkaügyi, meg a hatósági dolog benne. Annyiban lépett a város vezetése, hogy már meghirdették az úszómesteri állásokat, azt beszélik a városban, hogy mindenkit szélnek akarnak ereszteni, hogy majd ők megmutatják, ki viszi a puskát! Hát véleményem szerint
nem szélnek kellene ereszteni őket, hanem a bérüket megemelni, mert valóban nagyon alacsony bérért végeznek igen veszélyes, felelősségteljes munkát. Nem hiszem, hogy ez lenne az úszómesterek jogos béremelési követelésére a megfelelő válasz. Fenyegetéssel, terrorral nem megyünk semmire!
Holnap kezdődik a hétvége, amikor egy forró napon 1200 látogatóra is számíthatnak, bár manapság az áldatlan körülmények miatt ez a szám 5-600-ra csökkent. Továbbra sem látszik, hogy több úszómester is vigyázná a látogatókat, e posztot egyik helyen jelenleg a sportcsarnok kazánkezelője tölti be, aki nyilván szakember a maga területén, de nem rendelkezik például életmentéshez szükséges alapismeretekkel és nincs igazolt úszás tudása, ami egy esetleges sérült vízből való kimentéséhez elengedhetetlen.
A látogató létszám brutális eséséhez sokak szerint hozzájárulhatott a strand elhanyagolt infrastruktúrája, a gyermekjátszók megszüntetése, a higiénés viszonyok súlyos romlása. A látogatók egyöntetű véleménye manapság az, hogy biztosan találna számos kivetnivalót egy alapos egészségügyi vizsgálat.
A kispénzű emberekkel szemben mindig fukarnak mutatkozó városháza szemlátomást megint a számára könnyebb megoldásra törekszik, a jelek arra mutatnak, hogy kirúgással büntetné meg a „renitens” bérmegállapodást kérőket, és hozzájuk hű, szervilisekkel töltené be az állásokat.
Ezúttal talán nem Matkovich Ilona lehet a főkolomposa az ügynek, ez az eljárás sok tekintetben a közpénzekből mindig jól élő, mára dúsgazdaggá lett Ferjancsics László keze nyomáról tanúskodhat, akitől a városban már sokan megtapasztalták azt, hogy milyen a kényszerű távozás a biztosnak vélt munkahelyről.