A ZÖLD DUNAKANYAR PROGRAM KERETÉBEN MAGASÁGYÁSOK ÉS KOMPOSZTÁLÓ LÁDÁK KERÜLNEK A KÖRNYEZŐ ÓVODÁKBA

A Cházár András EGYMI főtéri épülete adott otthont a Dunakanyar Program új kezdeményezésének, ahol ünnepélyesen keretek között magaságyást és komposztálót adtak át, egyúttal jelképesen még további 10 óvodának is, ahova a napokban elszállítják majd ezeket az eszközöket. Ványi Lászlóné, a Cházár András EGYMI intézményvezetője köszöntötte Rétvári Bence országgyűlési képviselőt és Szabó Csabát, a Dunakanyar Zöld Dunakanyar program egyik projektvezetőjét, valamint a sajtó megjelent munkatársait.

– Egy újabb mérföldkőhöz és egy újabb projekt lezárásához érkeztünk el – kezdte beszédét Szabó Csaba. Bebizonyítottuk, hogy ha valaki tenni szeretne a környezetéért, annak lehetősége van rá. Lehet fiatal vagy idős, lehetőség mindig van rá. Arra szeretnénk biztatni az embereket, hogy éljenek ezzel. Szeretnénk, hogy a természet védelme ne csak addig működjön, amíg beszélni kell róla, hanem cselekedjünk is.

Rétvári Bence, Ványi Lászlóné és Szabó Csaba – Fotó: VácOnline

Köszöntöm a sajtó megjelent résztvevőit. Óriási szerepe van a Zöld Dunakanyar Programban a sajtónak, mivel az önök segítségével rengeteg emberhez juthatnak el programunk céljai. Tizenegy település, huszonnégy óvodájába juttattunk el tizenhárom magaságyást és tizenhárom komposztáló ládát. Reményeink szerint ezzel hosszú távon több ezer gyermeknek alapozhatjuk meg a környezettudatos gondolkodását.

A váci sajtó is megjelent az ünnepélyes átadón – Fotó: VácOnline

Ez egy újabb közös siker, ami nem jöhetett volna létre a váci Continental támogatása nélkül. Óriási segítség, hogy 25 darab ládával támogatták kezdeményezésünket. Megkeresésünket bizalommal fogadták, már április 22-én, a Föld napján meg is hozták a ládákat, így elkezdhettük a munkát.

Ványi Lászlóné, Rétvári Bence és Szabó Csaba – Fotó: VácOnline

Ahogy látható, a komposztáló ládákra ajtót készítettünk és sokat fúrtunk, hogy jól szellőzzön, majd a magas ágyásokkal közösen felületkezeltük, a szokásos módon égetéssel, lenolajjal átkentük, majd végül a Zöld Dunakanyar Program logóját is felfestettük. Innentől kezdve a komposztáló ládák szállításra készen álltak, a magas ágyásokban viszont mulcsot, trágyát és termőföldet kellett szereznünk. A mulcsot Kosd község önkormányzata ajánlotta föl számunkra. A trágyát Floch Puszta Tangazdaság (Sződliget), míg a termőföldet a váci BARTÓK-TRANS juttatta el nekünk. Hálásak vagyunk a támogatásukért, számukra is fontos a környezeti nevelés.

Önkéntesek – Fotó: VácOnline

Szabó Csaba a program ismertetése végén megköszönte Rétvári Bencének, a térség országgyűlési képviselőjének, hogy kiemelten fontosnak tartja a kezdeményezéseiket, és mindenben lehetett rá számítani, valamint az önkéntes segítőknek, akik kétkezi munkájukat, és az ember egyik legértékesebbjét, az idejét fektették bele a projekt megvalósításába.

A sikeres projektnek köszönhetően a váci Continental-lal egy hosszú távú együttműködést jön létre a Zöld Dunakanyar Programmal, a továbbiakban is támogatják a Dunakanyar zöldebb, élhetőbb és környezet-barátabb jövőjét. A legközelebbi közös projektjük magaságyások és komposztáló ládák általános iskolákba való kihelyezése lesz.

Rétvári Bence a kormányzat környezetvédelmi koncepciójának egészében méltatta a kezdeményezést – Fotó: VácOnline

Rétvári Bence azzal kezdte a méltatását, hogy e napon már nem az első, de biztosan nem is az utolsó sajtótájékoztatót tartják a Zöld Dunakanyar Program keretében, hiszen mind helyben, mind kormányzati szinten nagyon fontos a fiatalok számára is a természet szeretetét, megkímélését a mindennapos gyakorlat részévé tenni.

A most elkészült magaságyások, komposztálók hívatottak a szemléletformálásra, ha minél több helyi óvodába eljutnak – hangsúlyozta a térség képviselője.

Magyarország klímabajnok, hiszen az elmúlt időszakban nem csak beszéltünk arról, hogy a környezet védelme érdekében lépéseket kell tenni, hogy a bolygót kímélni kell, hanem igyekeztünk a lehető legszélesebb körben – a szükséges források bevonásával –  környezetvédelmi fejlesztéseket végrehajtani, legyen szó épületek energetikai szigetelésétől, vagy akár a megújuló energiaforrások építésének támogatásáig.

Rétvári Bence, Ványi Lászlóné az ünnepélyes átadón – Fotó: VácOnline

Július elsejétől, mint az közismert, az egyszer használatos műanyagok most már nem forgalmazhatók, így a szívószálak, fültisztítók vagy műanyag evőeszközök. Magyarország tervei szerint 2050-re eléri a klímasemlegességet, és ez ügyben nagyon fontos lépéseket is tettünk. Például, hogy a megújuló energiaforrások részarányának emelése céljából a következő két évben 32 milliárd forinttal támogatjuk a kis- és közepes vállalkozások megújuló energiatermelését, és a következő tíz évben pedig többszörösére emeljük a napenergia kapacitásokat.

Minden újszülött után tíz fát ültetünk, ezzel is jelképezve, hogy a bolygónak a fiatalokra van szüksége a következő évtizedekben, és a fiatalok számára élhetőként kell megőriznünk a Földet.

Itt a Börzsöny lábánál, azt hiszem, ezt nem is kell annyira mondani. Itt azért a hasonló faültetések szerencsére mindennaposak. Itt igyekszünk még inkább megóvni egyrészről a Börzsönyt, másrészről pedig igyekszünk új fák ültetésével is növelni az erdőterületek vagy fásított területeknek az arányát.

Ahogy elhangzott a korábbiakban is, a környezettudatos nevelést, a környezetbarát nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Nem csak a nemzeti alaptanterv az, amelyik sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a 2015-i alaptantervekhez képest a környezetvédelemre, a klímasemlegességre, a klímavédelemre, hanem a mindennapi gyakorlatban is az óvodákban, itt a Dunakanyarban megjelenhet egy-egy magas ágyás, vagy egyes komposztáló révén az a szemlélet, amivel ki-ki, aki egy egész tanéven keresztül egy növényre odafigyel, az utána sokkal inkább oda fog figyelni a későbbiekben a természetre, a környezetvédelemre, odafigyel, hogy ne szemeteljen, hogy ne kapcsolja föl a villanyt, mert sokkal tudatosabban él.

Ezért köszönjük a Zöld Dunakanyar Programnak is, hogy ezt az újabb projektet megvalósította. Örömmel hallottam, hogy lesznek továbbiak is, tehát fogunk még találkozni.

Szabó Csaba ismerteti az átadott ládák funkcióit – Fotó: VácOnline

Köszönjük szépen a Cházár iskolának, hogy mindig befogadja ezeket a programokat, a bejelentések helyszínéül is szolgál, de főként, annak, hogy elsőként jelentkezik egy-egy ilyen magaságyás, madárodú elhelyezésére vagy bármilyen más környezetvédelmi programra.

Bízom benne, hogy ezek további programokat indukálnak, és egyre több kezdeményezésről számolhatunk be. Ma délelőtt is egy hasonlón voltunk, amikor új, sokkal kevésbé környezetszennyező, 10 új váci buszt állítottunk üzembe, összességében 78 dunakanyari buszt. Minden lépésünkben igyekszünk arra odafigyelni, hogy minél inkább környezetbarát módon valósuljanak meg a fejlesztések itt a Dunakanyarban is.