TUDÓS ÉS LELKIPÁSZTOR – VARGA LAJOS PÜSPÖKKÉ SZENTELÉSÉNEK 15. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPELTÉK VÁCON

A Magyar Kurír számolt be arról, hogy július 15-én szentmisét mutattak be a váci piarista templomban dr. Varga Lajos váci segédpüspök püspökszentelési évfordulójának ünneplésén. Az ünnepelt mellett koncelebrált Marton Zsolt váci megyéspüspök, Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, aki az ünnep szónoka is volt.

„Amióta püspök atyával dolgozom, nem használok lexikont” – emelte ki Marton Zsolt. Méltatta segédpüspökének a Váci Egyházmegye gyűjteményében végzett munkáját, majd Isten áldását kérte további püspöki szolgálatára.

Bábel Balázs a prédikációjában kitért Varga Lajos püspöki jelmondatának magyarázatára. Ezekiel próféta könyvének elemzésénél él Nagy Szent Gergely azzal a mondattal, melyet Varga Lajos annak idején választott: „Az őrnek mindig magasan kell állnia.” Nem máshol, mint a legmagasabban, az örökkévalóság magasságában – állapította meg a szónok. – A közgyűjtemények vezetőjeként megadatott Varga Lajosnak, hogy valóban az örökkévalóság perspektívájából tekintsen a szent művészetre, melynek forrása maga az Isten.

A szentmise végén Varga Lajos köszönetét fejezte ki a résztvevőknek, és megemlítette, hogy a szolgálattevők között öccse gyermeke és unokái is részt vettek, ami nagy öröm a számára.

A püspöki palota kertjében folytatódott az ünneplés. Pohárköszöntőjében Marton Zsolt kiemelte, hogy Lajos püspök atya nagy természetjáró, akivel egyesek szerint alig lehet lépést tartani, mások szerint pedig egy olyan valaki, akivel végre lehet haladni. Ifjúsági lelkipásztorként is méltatták a püspököt, milyen jelentős munkát végzett az ifjúság körében, és milyen kitartóan vezette őket annak ellenére, hogy a BM-esek megfigyelték őt. A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend részéről is elhangzott a püspök atyának, rendjük főtisztjének a méltatása és a kérés, hogy továbbra is ilyen szeretettel legyen jelen köztük, majd a lovagok megajándékozták őt.

Szerző: Vámossy Erzsébet, Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír