ÚGY TŰNIK, INOTAY CSAK KONKOLY A BALOLDALI ÖSSZEFOGÁS TISZTA BÚZÁJÁBAN

A magát „Igazmondó Juhásznak” nevező sződligeti polgármester, a környék egyik momentumos hangulatembere így ekézte egyik kihívóját, Inotay Gergely Ábelt a legutóbbi közösségi posztjában. Úgy tűnik, hogy az összefogás tiszta búzája közé saját maguk hintenek konkolyt. A Momentum az új SZDSZ, Juhász Béla megtalálta a helyét. Az alábbiakban szó szerint idézzük Igazmondó Juhász (*) posztját amit a baloldali kihívójával kapcsolatban írt:

„Szerepet csak azokban a feladatokban vállalnék, amelyekhez tapasztalataim révén érdemi segítséget tudok nyújtani. Minden mást a szavazatommal támogatnék” – mondta Inotay Gergely az Alfahírben vele készített interjúban.

Tehát akkor Inotay Gergely bevallotta, hogy bizonyos, a jelölti munkájában felmerülő tevékenységi köröket nem tud ellátni.

Azokban az ügyekben pedig, amelyekben nincs tapasztalata, a Jobbik egyszerű „szavazógépeként” működne a Parlamentben?

Erre a kérdésre nem ártana hallani egy kicsit részletesebb választ! Hiszen a Fidesz leváltására készülve olyan ellenzéki jelöltre van szükség, aki újra tudja építeni a rombolást. Akinek tapasztalata van ebben és nemcsak a szavazógomb nyomkodásához ért. (Az Országgyűlésben már most is van 133 bátor gombnyomogató…)

Inotay úr szavaiból az sem látszik tisztán – amit pedig rendszeresen hangoztat –, hogy hogyan szerez majd több támogatást a térségnek. Ebben van szakmai tapasztalata? Amennyire most látom, Inotay Gergely általános iskolai énektanárként nem a politikához, a törvényhozáshoz, a választókhoz, hanem a gyermekekhez érthet inkább, e területen van tapasztalata.

A hozzáértés nélküli szavazásnál jóval becsesebb feladat gyermekekkel törődni és segíteni őket – persze nem azzal, hogy megszavazza esetleg Ön is a pedofiltörvényt – mint politikai karaktert építeni bevallottan rátermettség nélkül!

Melyek tehát azok a szakmai tapasztalatok, Inotay úr, amelyek képessé teszik arra, hogy ne csak szavazatával támogassa a NER korrupt rendszerének leváltását, hanem érdemi munkával is? „Vác civil alpolgármestereként, egykori pedagógusként, vallásos emberként valóban minden itt élőt hitelesen tudnék képviselni” – mondja Ön. Hogyan tud ön „civil” maradni, amikor többek közt a Fidesszel együtt szavazó Jobbik és a pedofil törvényt elutasító Márki-Zay Péter is önt támogatja?

Várom tehát Inotay úr válaszát a legfontosabb kérdésre:

Melyek azok a feladatok, amelyekben tapasztalatai révén érdemi segítséget tud nyújtani körzete településeinek fejlődésében és az Orbáni (sic!) rendszer megszüntetésében?”

Juhász Béla Róbert képviselőjelölt

***

* Amennyiben többet akar tudni rólam, kérem, látogasson a honlapomra „Építsük együtt újjá Magyarországot!”