ÚTSZÉLI ASZFALTFESTÉS A BUDAPESTI FŐÚTON TÖBB KÉRDŐJELLEL

Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a „Szárnyatlan Szitakötőlárva”, „Köpni Képtelen Mutáns Köpőlégy”, „Érchangú Bölömbika”, vagy valami hasonló nevű anarchista csoport aktivistái sokszínűre festettek Budapest több kerületében ramaty állapotú járdaszakaszokat – felhívva a figyelmet az adott önkormányzatok trehányságára az útfelújítások kapcsán.

Nos, a jelek szerint a példa ragadós, és Vácott is követőkre talált, hiszen újabban – jellemzően – a Budapesti főút mentén, a Géza király térnél is elszíneződött egy járdaszakasz.

Na már most vagy tényleg arról van szó, hogy itt is akadnak, akik indíttatást éreznek véleményük ilyetén kifejezésére, így osztályozva nullára a városvezetés ténykedését, ami valójában tényleg nem sokkal több a semmittevésnél-széltolásnál, mutyizásnál, a más véleményen lévőkkel szembeni acsarkodásnál, PR-bájolgásnál, Gyurcsányékhoz dörgölőzésnél.

Ámde lehet, hogy nem erről van szó, mivel Tótváradi-Nagy (Pitiáner) Bence és csapata ide nem ugrasztotta ki azonnal a városüzemeltető cég dolgozóit suvickolni, aszfaltot foltozni, ahogy tették ezt akkor, amikor civilek ugróiskolákat festettek fel a deákvári kreszparkban a töredezett sétányfelületeken. Hovatovább nem kizárt, hogy ez a Budapesti főúti akció a helyi szivárványos önkormányzati bagázs tehette a gendersemlegesség eszméjének erőszakos, útszéli reklámozása jegyében. Ki tudja, lehet, hogy itt az egyes darabkákat CukIca polgármesterasszony, Kiss „Tegyünkrendet” Zsolt, „Sirámkórusvezető” Inotay Gergely, „Önmagáértpatrióta” UnFerjancsics(ka) László alpolgármesterek és tettestársaik fújták le a kedvenc színeikkel.

Reméljük, a városházi médiabrancs (élükön a fő sajtókagyenncel, no meg Ficsek Verenccel) és a becsatolt lakájmédia mihamarabb előáll valami magyarázattal, ahogy azt is, hogy ezt az akciót a polgármester-asszonyság nem akarja ráfogni a nyuszira, meg vele nem szimpatizáló jobboldali szavazókra – akiknek még mindig bocsánatkéréssel tartozik korábbi ilyetén fröcsögéseiért.

Hajós A. Zalán