A TAXISOK MEGSARCOLÁSÁTÓL SEM RIAD VISSZA A VÁROSVEZETÉS

Matkovich Ilona választási ígérethalmazának a GAZDAG ÉS EGÉSZSÉGES VÁROS alpontjában a következőkre adta szavát a város választóinak: „Mindenekelőtt vállalkozásbarát várossá tenni Vácot, (…) a gazdaságdiplomácia erősítése a meglévő cégekkel (…) megteremteni a feltételeket, hogy Vácra új üzleti vállalkozások költözzenek”. Ennek ellenére sorra érkeznek a helyi vállalkozóktól a panaszok, hogy ezekből mennyire nem valósult meg semmi sem. Ezúttal a három váci taxis cég egyik munkatársa mondta el a helyi korlátozott forgalmú övezetek behajtási engedélyei éves díjainak drasztikus megemeléséről a véleményét. A vele való beszélgetés lényege így foglalható össze:

– Az a gondunk, hogy

az eddigi behajtási engedély egy éves díja 18.000 forint körül volt, most pedig a városháza jelentős mértékben felemelte, ugyanezen díj most 42.000 forint lett.

Valamint komoly nehézséget jelent még az is, hogyha öt percnél tovább tartózkodom az utasommal a Március 15. téren, akkor azonnal megkapom a 30.000 forintos bírságot. Pedig van olyan, amikor egy-egy utas kiszállása-beszállása ennél több időt vesz igénybe, hiszen gyakran nehézkesen mozgók, idősek, betegek, frissen műtöttek veszik igénybe a taxiszolgáltatást.

Egyelőre nem kaptunk értesítést arról, hogy miért e hirtelen és csak nehezen indokolható, drasztikus emelés.

Az érdek-képviseletnek sem jelezték előre a változást, hogy ennyire jelentősen, több mint duplájára akarják emelni a behajtási díjat.

Teljesen olyannak tűnik, mintha a legkevésbé sem érdekelné a város vezetését a taxisok jövője. Főleg a pandémia okozta üzleti pangás után ért bennünket hideg zuhanyként. Milyen szemlélet ez?

Jó néhányan még a 18.000 forintos tarifát is magasnak találták, de mégis sokan bevállaltuk az utasok érdekében, de összességében nincs annyi fuvarunk, ami ezt ki tudná termelni!

Vácon jelenleg három taxitársaság működik, azt tervezzük, hogy megbízunk minden cégtől egy-egy embert, akik egy remélhetőleg kétoldalú tárgyalásokon képviselni tudják majd az utasok és a taxisok érdekeit.

Más városokban, jelesül Budapesten, ahova gyakran járunk, akár a Budai Várban, a Hilton szállónál, de még a legfrekventáltabb helyeken is a sárga rendszámra automatikusan nyílik a bejáró. Itt nekünk semmibe nem kerül a bejárás, mindegy, hogy budapesti vagy vidéki taxisról van szó, mi több, használhatjuk a buszsávot is.

Csak a saját városunkban, ahova adózunk is, ott vetik ki ezt a sarcolás-szerű összeget ránk!

A négyzetméterre kiszabott droszt-díj Vácon nem jelentős, nincs is azzal semmi bajunk. Ez a behajtási díjemelkedés azonban most azért jelent komoly gondot, mert ha az Irgalmasrendi Kórházba viszek utast, akkor inkább a tiltott területen kívül parkolok le, onnan kísérem be az idős, beteg embert, mert nem szeretnék alkalmanként 30.000 forintos büntetést kifizetni. Az viszont lelkiismereti kérdést jelent számomra, hogy egy műtött, súlyosan beteg, idős embert mégsem tudok kitenni oda, ahová megrendelte.

Jelezni szeretnénk, hogy igazi városbarát szolgáltatást végeznek a taxisok, sok tekintetben olyanok vagyunk, mint a buszos közlekedési szolgáltatás, csak annál is kényelmesebb, hiszen háztól-házig visszük a váci lakosokat és a városunkba turistaként érkező utasokat. Azzal, hogy nem tudunk majd behajtani bizonyos területekre, az utasainknak okozunk kényelmetlenséget, ha nem tudunk bemenni értük, hanem őket kell magunkhoz hívni, illetve sok utcával előbb kitenni, tehát sérül a taxis, azaz háztól házig szolgáltatás.

Ez a jelenség rendkívül kínos nekünk, egy pesti utas nem is érti a diszpécser kérését, hogy

miért nem tudunk a megadott címre menni, miért kell neki bőröndökkel cipekednie, elkutyagolnia a behajtási körzet határáig? Ja, mert a taxis nem tud behajtani!

Pesten minden ingyenes a taxisoknak, hiszen ez egy olyan kulturált szolgáltatás, amely egy város imázsához hozzátartozik, a látogatókért, az utasokért van, nem pedig a város bevételeinek a növeléséért. Szégyen így ez az egész! A látogatók így csak a rossz hírünket viszik az országban, azt, hogy Vácon mennyire kicsinyes az önkormányzat!

Vác idegenforgalmának növelését, valamint nem csak „lelkes vállalkozásbarát”, hanem minden vállalkozót támogató, valódi vállalkozásbarát városvezetést ígértek!

***

Nagyon régóta már négy behajtást tiltó övezet van Vácon.

E területek közlekedését még egy 2018-as – 30/2018. (VIII.14.) önkormányzati rendelettel szabályozták. E KORLÁTOZOTT FORGALMÚ ÖVEZETEK nem változtak, csak a tarifák emelkedtek.

E négy övezetre lehet munkavégzés céljából egész éves egyéni vagy csoportos behajtási engedélyt kérni. Háromféle van belőlük: lehet 1, 2, illetve 3-10 járműre kiváltani. (Ez utóbbi díja egyébként egyforma, mindegy hogy 3, vagy több autóról van szó.)

Összehasonlításképpen, ez utóbbi, 3-10 gépjárműves tarifa bruttó éves árai így növekedtek:

2019-ben  230 ezer forint,
2020-ban 260 ezer forint,
2021-ben  504 ezer forint.

KORLÁTOZOTT FORGALMÚ ÖVEZETEK

I. övezet:
Március 15. tér a Rév köz – Káptalan utca – Széchenyi utca – Szarvas köz – Bécsi kapu – Hajnik Pál utca – Eszterházy utca 2-4. sz. ingatlan telekhatára által határolt terület

II. övezet:
Eszterházy utca az Ady Endre sétánytól az Eszterházy utca 2-4. számú ingatlan
telekhatáráig, a Katona Lajos utca teljes hosszában, a Rév köz 6-8. szám, valamint a Fürdő utca

III. övezet:
Széchenyi utca a Március 15. tértől a dr. Csányi László kőrútig, valamint a Görgey
utca a Széchenyi utcától a Piac utcáig

IV. övezet:
Piac utca a Káptalan utcától a Zichy Hippolyt utcáig

A városházán a közterület-felügyeleten lehet  kiváltani az engedélyeket.