Modern világunk látszatra folyamatos fejlődésben van. A technika előrehaladtával már szinte alig van leküzdhetetlen akadálya az emberiségnek, bár a régi sci-fik napjainkra már repülő autókat és Mars-kolonizációt jósoltak, azért elmondhatjuk, egészen jól állunk minden tekintetben.
Vagyis majdnem.
A többé-kevésbé minden háztartásba beköltözött internet ugyanis előcsalt – vagy inkább reflektorfénybe vont – egy bizonyos réteget, amely még mindig létezik a társadalom mély barlangjaiban, csak a villámgyors számítógépes hálózat hiányában nem nagyon futottunk össze velük. Nem voltam naiv, tudtam, hogy léteznek, bár egy ideig nem volt sikk a mára újra feltörő kommunizmus,
ezek akkor is ott morogtak talponállók félhomályában, vagy harsányan kiabáltak suhogós tréningben újgazdagként, esetleg molyette kardigánban falták a virslit a majálisokon:
A PROLI
Történelmi gyökereik egészen az ősközösségig vezethetők vissza, amikor is az egyik ősember bunkóval leütötte a másikat, csak azért, mert az jobb vadászként több paleo húshoz jutott, vagy több nőstényt cipelt a hajlékára.
Később a szervezettség és a normalitás hierarchiája megregulázta és belekényszerítette a rendbe ezeket az egyedeket, mígnem eljött a francia forradalom ideje és a gerjesztett irigység elszabadulása tömegmészárláshoz vezetett. Attól kezdve egyre gyakrabban tűntek fel históriánk lapjain és egyesültek a bolsevizmus véres-vörös zászlai alatt.
Nem akarom hosszabb lére ereszteni, igyekszem minimálisra csökkenteni az áttekintést, amúgy sem érdemelnek többet.
Zuhanjunk rögvest a jelenbe és vegyük szemügyre ezt a különös teremtményt, a modern internet-jakobinust.
Minden bizonnyal belefutottál fórumokon, híroldalakon és főleg a Facebook-on ebbe a törzsbe, vagy tagjaiba.
Ő az, aki mindent tudó szmájlival reagál bármire. Úri huncutság a világ, de ő tudja, mitől forog.
Ő az, aki megvetően birkának titulál, amennyiben a józan ész hangján tényekkel kívánod elnyomni szabadon szárnyaló, köpködő-rohamait. Aki magából kiindulva tudja jól, mindenki ugyanolyan, mint ő, csak sárosabb anyagból van gyúrva. Szerinte az ember szimplán zabálni és élősködni akar ösztönösen, „haggyadmá’ Petőfi, az csak vedelt meg üzekedett”, vagy „milyen ’56, bűnözők meg prostik lázadtak¨… Gondolataik nem jutnak túl a napi körforgáson, távlatok nincsenek, okosabb nem létezik, csak okoskodó.
Pol-Pot rendszerében boldogan ütnék a kis szemüvegeseket bikacsökkel, vagy itthon körmöket tépkednének vidáman a szemét megjátszós papok és értelmiségiek kezeiről. Filozófiája ékegyszerű:
senki sem különb, csak többet lop. Mindenkit a saját, talaj menti szellemi nívójára rántana le a pocsolyába.
Emelkedettség, nemes érzések, logika és alázat számára olyan, mint ördögnek a szenteltvíz.
Lehetősége sincs gazdagságra, de nem is töri magát. Tudat alatt tisztában van saját határaival, ezért nem is erőlködik. Nem akar teljesíteni, kockáztatni, megdolgozni, inkább elvárja, hogy akinek van, attól vegyék el és kapja meg ő, hiszen az jár neki. Meg sem fordul a fejében, hogy alakulhatott volna máshogy, okosabbnak kellene lenni, iskolázottabbnak, szorgalmasabbnak, tehetségesebbnek. Az is úri huncutság.
A Facebook igazi lehetőséget ad számára. Bárkit lehülyézhet. Mindent szakérthet. Tanult embereknek, professzoroknak vethetik oda foghegyről, hogy idióta, birka, bérenc.
Odamondok én a Zorbánnak is, bárkinek, aki nem üt vissza. Az univerzum leszűkült, egy napfogyatkozásról, vagy cicás videóról is a gyűlölete tárgya ugrik be és röfögi akár egy főzős oldalra is a képzettársítás okán a politikai tutit. Nekik szólnak az ígért bosszúk, Felcsúti-perek, akasztással kacérkodásos felszólítások.
Csak a negatív dolgok érdeklik, sőt az élteti. Minél rosszabb, annál jobb: ha valami épül, azzal „biztos jól jár valaki”, ha nyit az ország pandémia után, „az meg a Mészáros hoteljei miatt van”. A kormánypárti politikusokról úgy beszél, mint a részeges Wágner úr Rejtő művében a tisztességben megőszült tudósokról: „Azt ismerem, az egy nagy csibész”.
Szeret csoportosan támadni, gyakran összeverődnek egy-egy poszt vagy hír alatt és egymásnak udvarolva, bajtársiaskodva lőnek a céltáblára.
Természetes lakhelye a baloldali és liberális pampák. Ott bőséges táplálékot lel napi ökölrázásaihoz. Élvezettel csámcsog minden sztorin és hírcafaton, amely az általa gyűlölt pénzes és „okoskodó” réteg alázásáról szól. Fejében meg sem fordul, hogy egy másik oldali ugyanilyen társaság eteti, hergeli és röhög rajta. Ám ő tévedhetetlennek, nagyon is rafináltnak hiszi magát.
A világháló korlátlan lehetőséget ad kudarcainak feledésére, itt megvalósult a kommunizmus, mindenki hangja ugyanolyan hangerővel szólhat.
Rejtőzködni is tud ideig-óráig: néha jóemberkedésbe, szeretetbe burkolja énjét, ha arra van szükség. Könnyeket ejthet hajléktalanokért, infarktus közelbe kerülhet egy kevésbé csiszolt szófordulat miatt, a szeretet és a béke nevében értetlenkedik az elégedetlenkedők feje felett lebegve. Függetlenség elhasznált lepleibe burkolózva lesajnálja a piszok birka-alattvalókat, fölényeskedve sercint olyanok irányába, akik bármiben is felnőttebbek és tudatosabbak nála.
Neki Jakab Peti olyan, mint egy standup-os szabadságharcos, érte rajong. Helyettem is megmondta a frankót a gonosznak – gondolja. Meg sem fordul gyermeki elméjében, hogy mekkora átverés egy értelmiségitől a gagyi proli-show, a parizer meg a szőke kóla. Meg lényegtelen is, nem erőssége a komolyabb analizálása sem a nagyvilágnak, sem önmagának.
Bárki csatlakozhat a klánba: éretlen és érintetlen tinédzserek, meg nem értett szürke egzisztenciák, kádár-nosztalgiába süppedt nyugdíjasok. A világ napos felét utálattal néző lecsúszott, vagy azt mindig is alulról néző figurák. Akár külföldön segédmunkásként éldegélő hazánk fiai, akik nem felejtették el, hogy itthon kevesebbet kaptak a takarításért, vagy árokásásért. Érzelmi katyvasz: a balliberális vezetők tárt karokkal várják és az irigység eszméjével vértezik fel azokat, akiket az általuk utált vezetők emeltek ki a sárból. De ők nem csak ki akarnak mászni, mert többre hívatottnak érzik magukat: az érzelmi méreg megköveteli, hogy felülre kerüljenek, nem számít, ki, mit és mennyit tett a világért vagy a hazáért.
Mert a proli éhes. És akit birkának néz, azt előbb-utóbb megkopasztja, levágja. Ahol vérszagot és gyengeséget érez, hiéna módra támad.
Ne hagyjunk újabb esélyt a proletárdiktatúrára.
Kiemelt kép: Buday György (1935) AZ EMBER TRAGÉDIÁJA illusztrációja a IX. színről, Párizs Grève-piaca