ÖN HOVA TENNE TÍZMILLIÓ FORINTOT? – MATKOVICH EGY KIÜRÍTETT MÚZEUMBA

2019 októbere óta egy dolgot biztosan megtanulhattunk a városvezetésről: Matkovichnak finoman szólva is érdekes a viszonya a kultúrához és a pénzhez. Szinte még be sem ült a polgármesteri székbe, máris felforgatta a színház nemzetközileg is sikeres működését; a Madách Imre Művelődési Központ is veszélybe került; és jöttek sorra az adóemelések, az új adók. Lám, a két terület idén is összeér Matkovichnál: tíz millió forintot költenek egy kiürített múzeumra.

Vác város idei költségvetésében csak úgy hemzsegnek a nehezen indokolható tételek. Ebbe a díszes sorba tartozik a Pannónia Ház átalakítására dedikált nem kevesebb, mint 10 millió forint is. Az épület nincsen rossz állapotban, így rögtön adódik a kérdés, hogy mi szükség lehet egy felújításra, ráadásul ekkora összegben, pandémia idején. Másrészt nem elhanyagolható az a tény sem, hogy nem is olyan régen Matkovichék megszüntették az itt található, egyedülálló öntöttvas gyűjteményt is. Azaz a helyzet lényegében úgy áll, hogy

tízmillió forintot szánnak egy kiürített múzeumra, méghozzá a költségvetés tanúsága szerint kötelező feladatként.

Ha Matkovich Ilonának olyan fontos lenne a helyi kultúra fejlesztése, mint ahogy azt hangoztatja, akkor nem szüntette volna meg az unikális öntöttvas gyűjteményt, nem üríttetett volna ki egy múzeumot és nem lebegne a váciak feje fölött a különböző kulturális intézmények összevonásának fenyegetése.

És ha Matkovich Ilonának olyan fontos lenne a felelős pénzgazdálkodás, a város forintjainak megtérülő, adekvát felhasználása, az emberek életének anyagi könnyítése, mint ahogy azt hangoztatja, akkor koronavírus-járvány idején nem szerepelne tízmillió forintos tétel az üres múzeum átalakítására a költségvetésben.

Akkor virágozna a váci kultúra, lenne jövője a kulturális intézményeknek és akkor nem veszítené el senki a munkahelyét, és nem érne senkit váratlanul egy visszamenőleges adóbehajtás a koronavírus-járvány okozta pénzhiányra hivatkozva. Mert most egyik sincs: se kiszámítható kulturális jövő, se anyagi segítség a váciaknak. Csak tízmillió forint egy kiürített múzeumra.