Az „Összefogás” mindenütt ugyanúgy működik. Hol szájzárral, hol cukiságba bújtatott pillecukor-könnyedségű diktatúrával. Azt hiszem, jó alap ez arra, hogy megismerjük őket, és nem kell jövőbe látni ahhoz, hogy némi sejtésünk legyen arról, mi várna ránk, ha egyszer a hatalom közelébe kerülnének.
Balogh Csabi, a Momentum embere, Göd polgármestere (manapság mennyire leárazzák az ilyenek ezt a tisztes pozíciót…)
kihirdette a Facebook-on, hogy ideje van elhallgattatni az elégedetlenkedőket, (definíciója szerint – negatív hozzászólásokat), így teremtve maguknak „safe space”-t. Letiltogatja azokat, akik esetleg nem értenek egyet vele, ahogyan azokat is, akik szimplán nem a kellő tisztelet hangján szólítják meg Őfelségét.
A legjobb példája a liberalizmusnak csúfolt elmebajnak. Egyfajta pozitívumot sugall azzal, hogy kussoltatja a neki nem tetsző hozzászólásokat. Érzed, mennyivel jobb így, ha nem fedik a napot csúf felhők?
Milyen jó pehelykönnyűnek lenni?
Ez maga a megideologizált terror. Maga a bolsevizmus, rózsaszín lepelbe burkolva. Lefordítom bársonyos szavait: kuss, ha nem tetszik valami!
A kicsiny, védelmező véleményburkot nem bonthatja meg semmi. A szeretet bársonyos bilincsében csak a nekünk tetsző hangokat halljuk meg. Vácott Matkovichék a nyersebb formával jelentkeztek, ők még az őskommunista módon fogják be a pofád, és törölnek véleményeket, mintha nem is léteztek volna.
(Zárójel nyit:
a mai napig tilos bármiféle észrevétel részemről az önkori oldalán. Jól van, majd akkor megtesszük itt, ahol többen olvasnak bennünket. Ennyi eszetek van.
Zárójel bezárva.)
De itt az új generáció, akik okosabban közelítenek, akik már nyugati stílusban fogják be a szádat. Nem tesz jót a Feng-Shuimnak, ha beszólsz, te aljanép. Kezdik formába önteni, lassú intézményesítéssel keretezni a véleménydiktatúrát, ahogyan kiképzőik okították őket. Majd lehet rád ujjal mutogatni az utcán, nevetségessé tenni, szurokba hengergetni, ha reklamációval élsz a mi kis mennyországunk ellenében.
„Víg napot, állampolgár, hogy érzi magát ezen a nagyszerű napon?” – ahogyan a Pusztító című filmben bemutatták, mi is lesz a következménye az efféle ideológiának. Nincs különvélemény.
Amerikában is így kezdődött, mára pedig 75 millió Trump-szavazó fogja be a száját, nem negatívkodik, nehogy véletlenül elbocsájtsák munkahelyéről, nehogy véletlenül egy pólóért megszurkálják a szeretet harcosai.
Ócska trükk, mégis sokan benyelik.
Itt a szabadság hangja, a szeretet hangja beszél, kedves polgártárs, mi egy nagy ölelés vagyunk, egy egész világra kiterjedő boldogság. Ugye tudod, hogy gyűlölni kell a gonosz árokásókat, akik esetleg megemlítik, hogy valamelyik utcában járhatatlan az út, vagy elegük van az inkompetens döntéseimből.
Kétségkívül elegáns és modernebb felfogásban működik a szájpecek, mint városunkban, de a végeredmény ugyanaz. Most komolyan: országszerte is ezt akarjuk? Hogy majd az EU heves bólogatása mellett már teljhatalom birtokában jöjjenek értünk fekete autóval? Hányszor hallottuk ezt a siránkozást tőlük? Mert ezek mindig azzal vádolják ellenségeiket, amit ők akarnak megtenni.
Ez csak az első finom lépés, amellyel a szabadságunkat akarják eltaposni. Rakhatja díszes sztaniolpapírba is, a lényege ettől még az, hogy felsőbb szintről intézkedve akarja a szánkba rakni a cipőjét a fiatalember.
Most majd jól megbosszulja az iskolai problémáit, meg a sok csinos csajnak a lenézést. Hiszen erről szól az egész az ilyen ellenzékiek esetében. Nézd végig az arcképcsarnokot. Lelkileg törpék, kicsinyes utálkozók, pitiáner köpködők. Ezeknek semmit nem mond a nagylelkűség, a demokrácia szót megcsúfolják, gyűlölnek mindent, ami normális. Nekik az maga a gonosz. Ez a rohadék magasabb nálam, az gazdagabb nálam, annak nagyobb a farka, az meg nem áll velem szóba, mindenki menőbb és normálisabb, ezért majd jól bosszút állok a rohadékokon.
Van egy rossz hírem Balogh. Az ilyen húzások általában magukban hordozzák a szomorú jövőt is. A véleményburok unalmassá válik és kipukkad.
Semmi sem tart örökké.