INGATLANMUTYI CSŐRE TÖLTVE: MATKOVICHÉK A KÖLTSÉGVETÉSBEN ELŐKÉSZÍTETTÉK AZ ÉPÍTÉSI SZABÁLYOK TOTÁLIS ÁTRAJZOLÁSÁT

Érdekes tételek szerepelnek az idei, 2021-es váci városi költségvetésben – főként olyanok, amiket nagyon nehéz járványhelyzetben megindokolni. A 2019-es évhez képest durva költekezés látható, pl. a teljes éves költségvetés 10%-át költik „pénzügyi jogi és egyéb szolgáltatásra”, arról nem is beszélve, hogy csak úgy repkednek a milliók szoborvásárlásra, vagy éppen kiürített múzeum felújítására. De megtízszerezték az építési szabályzat módosítási költségek keretét is. Azaz az ingatlanfejlesztők helyett a város fizeti a várható tömeges átminősítések megnövekedett munkadíját. Mennyiben szükségesek ezek a változások és mennyiben valódi városi érdeket szolgálnak?

Az elmúlt hónapok során már megtanulhatta minden váci, hogy Matkovich és csapata igencsak sajátos módon áll az ingatlanokhoz Vácon. Fittyet hánynak a műemlékvédelemre, ha a saját kényelmükről van szó, sőt, kilakoltatnák a rászoruló lakókat is az önkormányzati lakásokból csak azért, hogy még egy kis pénzhez juthassanak. Úgy látszik,

kapzsi hozzáállásuk az elmúlt időszakban mit sem változott: az idei költségvetésben ugyanis tízszer többet, azaz 10,2 millió forintot költenek a helyi építési szabályzat módosítására, mint azt a 2019-es városvezetés tette.

Természetesen önmagában az összegemelkedés is figyelemreméltó, de ami igazán ravasz az az, amire a költségemelésből következtetni lehet. Ugyanis a helyi építési szabályzat (HÉSZ) tartalmi meghatározása a városi főépítész hatáskörébe tartozik, ennek egyik leglényegesebb pontja pedig az, hogy melyik telket, területet milyen besorolásúként jelöli meg. Azaz a főépítész dönti el, hogy a városban valamit el lehet-e adni, be lehet-e építeni, lehet-e értékesíteni stb.

A mostani Matkovich-féle költségvetési emelés pedig szinte egyértelműen efelé mutat:

a kisérétkű telkekből pénzt szeretnének csinálni a területek átminősítésével, hogy a mostani, a város szerves részét képező területek helyén zsúfolt többemeletes ingatlanmonstrumokat építtethessenek a lelkes jelentkezővel vagy jelentkezőkkel.

Azon túl, hogy a városkép tördezetté válik, egymás mellé kerülnek majd olyan ingatlanok, melyek cseppet sem illenek össze, felborul a szokásos rend, eddig jól élhető terek zsúfolttá, nehezen átjárható válnak – a városvezetési időzítés sem véletlen.

Ugyanis a közösségi médián közzétett tartalmak szerint az egyik ingatlanos beruházó az egyik városházi vezető jó ismerőse, egyértelműen összejárnak.

Innentől pedig már nehéz másként értelmezni a hirtelenjött költségvetési módosítást és a korábbiakhoz képest tízszeres, több mint 10 millió forintos összeget, mint bújtatott ingatlanmutyiként. Újabb tipikus baloldali húzás:

nem törődve azzal, hogy mi értékes, mi jó a váciaknak, mitől Vác Vác, pénzt pumpálni azoknak az ingatlanos vállalkozóknak, akik közel állnak a vezetéshez – hátha csurran-cseppen valami.

A mostani költségvetési emelés még csak a kezdet, a nulladik lépés, de az egyik legfajsúlyosabb afelé, hogy Vácon is a mutyizók jussanak pénzhez az ott lakók kárára, megajándékozva a helyieket a kéretlen meglepetéssel: számtalan tömött többemeletes épülettel.

És már megint nem a váciak járnak jól, hanem a vezetés, néhányan, akik szerintük egyenlőbbek az egyenlőknél.