A FIDELITAS JAVASLATA AZ ÉPÍTÉSZETI DÍJRA: A VÁCI ÜVEGKALITKA

A Váci Fidelitas pénteken a közösségi oldalán tette közzé Szabó Csaba javaslatát az Összefogás vezette város építészeti díjára, amelyben a szervezet nevében a javaslattevő a polgármester asszony rokonságában álló Duna-parti Üvegkalitkára hívja fel a figyelmet.

***

Váczy-Hübschl Kálmán emlékére 2021-ben Vác Város Építészeti díjat alapított az Összefogás vezette városháza. Az idei díjazásra április 30-ig várják a lakossági javaslatokat. Erre az érdekes felvetésre egy érdekes épületre tettem javaslatot. A felújított épület kategóriában a 2600 Vác, Ady Endre sétány 5. szám alatti épületet javaslom a díjazásra.

Bár belátom, nem kis hátrányból indulhat a versenyben ez az épület, hiszen a Lujza & Koriander tulajdonosai közeli rokonságban állnak a polgármester asszonnyal, aki mindig kényesen ügyelt arra, hogy családi összefonódás gyanúja még véletlenül se vetüljön közéleti munkájára.

A kiírás szerint „Vác Város Önkormányzata Vác Város Építészeti Díj alapításával és adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek és közösségek iránt, akik munkájukkal a város épített örökségének védelmében, illetve épített környezetének alakításában végeztek kiemelkedő teljesítményt, s ezzel hozzájárultak az épített környezet minőségének és látványának javításához.”

Az Ady Endre sétány

  • legnagyobb (és egyben egyetlen) üvegterráriuma,
  • a váci építésügyi hatóság engedélyeztetési eljárásának ragyogó éke,
  • a Duna-korzó minden tekintetben legkiugróbb látványossága,
  • Jess Kinga tanácsnok asszony legkedvesebb reggelizője,
  • Kiss Zsolt bűbájos kávézója

mindenképpen kiérdemli a kiírásban elvárt „a város épített örökségének védelmében, illetve épített környezetének alakításában végeztek kiemelkedő teljesítményt”, amely nagyban „hozzájárult az épített környezet minőségének és látványának javításához”.

A felújított épület kategóriában – amit a helyi, egyedi, védett vagy műemlék épületre, illetve helyi területi védelem alatt álló épület felújítására, bővítésére írtak ki –,

kérdés sem férhet hozzá, hogy a díj várományosa kizárólag az Ady Endre sétány 5. szám alatti, a posztmodern építészet minden titkába beavató „Üvegkalitka” lehet, ahogy azt már a dúsképzeletű városi népek elnevezték.

A város oly gyorsan beletörődött az „Üvegkalitka” látványba, mint a világ a Louvre Napóleon udvarának közepére ejtőernyőztetett, szabadkőműves üvegpiramisába.

A Napóleon udvar és Ieoh Ming Pei piramisa a közepén, alkonyatkor – Wikipedia

Javaslatom szerint e váci posztmodern építészeti gondolat megálmodójának neve feltétlenül fenn kell hogy maradjon a városunk emlékezetében, vagy pro, vagy kontra, hiszen

ahogy azt a nagyszüleink mondották egykoron: „minden jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának”.