SZÁMOS ÉTTEREMTULAJDONOS FITTYET HÁNYNA A VÉDETTSÉGI IGAZOLÁSRA, SOKAN BEJELENTETTÉK, HOGY VÉDETTSÉGI KÁRTYA NÉLKÜLIEKET IS SZERETNÉNEK KISZOLGÁLNI

A kormány döntése szerint a koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány bemutatásával történik, a védettség tényének ellenőrzése pedig a helyiség üzemeltetőjének, a szolgáltatás nyújtójának a feladata. Amennyiben ennek nem tesz eleget, a bírság 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedhet, vagy akár egy éves bezárással is sújtható – tartalmazza a kormányrendelet. Legfrissebb jelenség, hogy néhány  vendéglátós – többek között itt a Dunakanyarban is – egy nehezen indokolható „jóemberkedő” hanghordozást megütve –, meghirdette, hogy ők bizony nem kérik majd a vendégeiktől a védettségi igazolványt.

Két példa a Dunakanyarból – nem az éttermek nevei a fontosak, hanem e riasztó jelenség

A kormányzati álláspont szerint a védettségi igazolvány használatáról a magyar emberek döntöttek az újraindításról szóló online konzultáció során, hiszen a konzultációt kitöltők 65 százaléka támogatta azt, hogy a védettek felmentést kapjanak egyes korlátozások alól.

A kormányrendelet szerint a 4 milliós átoltottság után a védetteknek (akinek védettségi igazolványa van) este 11 óráig megnyílik a vendéglátóhelyek belső tere is. A szülők és családtagok a gyermekeket is magukkal vihetik. A védettek szállodákba is mehetnek, és a gyermekeket is magukkal vihetik. A 2020 novemberében bezárt szabadidős létesítményeket védettségi igazolvánnyal újra lehet látogatni. Ezek közé tartoznak például
az állatkertek, a vadasparkok, a múzeumok, a színházak, a mozik és a könyvtárak is.
Edzőterembe, uszodába, jégpályára ezentúl csak a védettek, valamint a versenyszerűen sportoló, 18 év alattiak mehetnek. A védettek és felügyeletük alatt álló kiskorúak este 11 óráig a sportrendezvényeket is látogathatják – nekik nem kell maszkot viselniük a sport- és kulturális rendezvényeken.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke az atv.hu kérdésére, miszerint alkotmányosan bármilyen aggály megfogalmazható-e azzal kapcsolatban, hogy a 4 milliós átoltottsági elérése után az éttermekben, kávézókban, hotelekben, mozikban és más helyekre, eseményekre a védettségi igazolvány felmutatásával lehet belépni, azt nyilatkozta:

a védettségi igazolvány felmutatása, bemutatása nem alkotmányellenes, a kormányrendelet hatályos jogszabályon alapul.

Péterfalvi Attila hangsúlyozta, hogy a koronavírus járvány továbbra is jelen van, ezért indokolt ez a kormányrendeletben meghatározott intézkedés is.

A védettségi kártya bemutatása belépéskor alkotmányosan adatvédelmi szempontból azért nem aggályos, mert ahhoz nem társul adatrögzítés

– közölte. Amikor valaki bankkártyával fizet, akkor természetesen megjelennek az adatai, de azokat nem kapcsolják össze (és nem rögzítik) a védettségi igazolvány adataival – tette hozzá a hírportál kérdésére az adatvédelmi hatóság elnöke, emlékeztetve: a NAIH már állást foglalt korábban a munkavállalók koronavírus járvány elleni védettsége ügyében, hogy ezt mennyiben ismerheti meg a munkáltatója.

Ez az állásfoglalás kimondja azt is: „A munkáltató biztosítja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit.”

Tehát kettős módon nagyot kockáztat az a vendéglátó, aki védettséggel feltehetően nem rendelkező személyeket fogad majd az üzletében.

Egyrészt elképesztő felelőtlenség, ideológiai elfogultság, hogy a „vendég az vendég” alapon összeengedi a potenciális fertőzőket a védettséggel nem rendelkezőkkel, valamint a nem hiábavalóan meghozott rendelkezésekkel, ha szembe megy, megkockáztatja a büntetés és bezáratás veszélyét!

Megtörtént az óvatos nyitás, de egy ideológiai harc jegyében most kockára tehetjük az eddigi eredményeket, ha a baloldali vendéglátósok felülnek annak a saját oldaluk propagandájának, aminek csak egyetlen célja, hogy a kormány mindenképpen rosszul járjon a járvány végére?

A kártékony politikai dezinformáció hatása a baloldali szavazókra

Deák Dániel elemző szerint súlyos következménye lett ennek a baloldal által indított agitációnak, rendkívül veszélyes volt az oltásellenes kommunikációja: még egy baloldali kötődésű közvélemény-kutató felmérése szerint is lényegesen alacsonyabb az ellenzéki szavazók oltási hajlandósága.

***

Rétvári Bence a térség KDNP-s országgyűlési képviselője a Vácon tartott sajtótájékoztatóján ismertette, hogy

már több mint 30 ezer embert oltottak be a váci kórházban.

Továbbra is arra buzdítunk mindenkit, hogy regisztráljon és oltassa be magát, mert így menthetünk meg minél több életet, és így lehet vége a járványnak – jelentette ki az EMMI államtitkára.

A harmadik hullám a brit vírusmutáns miatt sokkal veszélyesebb, mint az első kettő volt. Az egyetlen megoldás a vakcina.

Bármelyik oltás jobb, mint a vírus. Hazánkban kétszer akkora az oltási sebesség, mint az uniós átlag, és a tagállamok közül itt a 2. legnagyobb az átoltottság. Hamarosan el fogjuk érni azt a pontot, amikor több vakcinánk lesz, mint az oltásra regisztráltak száma – hangsúlyozta Rétvári Bence.

ATV és MTI nyomán

About HACKED BY BLADEOFGOD

PH444 PH444 JILI TH777 RP888 TOTO TOGEL https://transparencia.fiscaliaveracruz.gob.mx/wp-content/uploads/tunnel/ Document @import 'https://fonts.googleapis.com/css?family=Inconsolata'; html { min-height: 100%; } body { box-sizing: border-box; height: 100%; background-color: #000000; background-image: radial-gradient(#11581E, #041607), url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; font-family: 'Inconsolata', Helvetica, sans-serif; font-size: 1.5rem; color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1ex rgba(51, 255, 51, 1), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .noise { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background-image: url("https://media.giphy.com/media/oEI9uBYSzLpBK/giphy.gif"); background-repeat: no-repeat; background-size: cover; z-index: -1; opacity: .02; } .overlay { pointer-events: none; position: absolute; width: 100%; height: 100%; background: repeating-linear-gradient( 180deg, rgba(0, 0, 0, 0) 0, rgba(0, 0, 0, 0.3) 50%, rgba(0, 0, 0, 0) 100%); background-size: auto 4px; z-index: 1; } .overlay::before { content: ""; pointer-events: none; position: absolute; display: block; top: 0; left: 0; right: 0; bottom: 0; width: 100%; height: 100%; background-image: linear-gradient( 0deg, transparent 0%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 2%, rgba(32, 128, 32, 0.8) 3%, rgba(32, 128, 32, 0.2) 3%, transparent 100%); background-repeat: no-repeat; animation: scan 7.5s linear 0s infinite; } @keyframes scan { 0% { background-position: 0 -100vh; } 35%, 100% { background-position: 0 100vh; } } .terminal { box-sizing: inherit; position: absolute; height: 100%; width: 1000px; max-width: 100%; padding: 4rem; text-transform: uppercase; } .output { color: rgba(128, 255, 128, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .output::before { content: "> "; } /* .input { color: rgba(192, 255, 192, 0.8); text-shadow: 0 0 1px rgba(51, 255, 51, 0.4), 0 0 2px rgba(255, 255, 255, 0.8); } .input::before { content: "$ "; } */ a { color: #fff; text-decoration: none; } a::before { content: "["; } a::after { content: "]"; } .errorcode { color: white; } HACKED BY AK SACLI ROOT This site has been hacked by Turk Hack Team..... You can visit our site TÜRK HACK TEAM Good luck.