Az Állami Számvevőszék a Pest megyei önkormányzatok korrupció elleni védettségét firtató vizsgálati eredménye szerinti egy ötös skálán rendkívül alacsony értéket ért el Vác. Városunk csupán elégségessel végzett, míg Sződliget 3-ast, Verőce 4-est, Kismaros 5-öst, Nagymaros 3-ast, Göd 4-est, Dunakeszi 5-öst kapott. (A megyei átlag 4,3 lett.)
Ezt az „eredményt” a vasárnapi Matkovich Ilona által közzé tett írásokban nem találjuk, valamint a közvélemény sem tud róla, hogy bármilyen intézkedést tett volna a váci városháza annak érdekében, hogy ezen a vizsgálati eredményen javítson.
Alapvető társadalmi elvárás, hogy az önkormányzatok működésében érvényesüljenek az integritás alapú hivatali elvek az állampolgárok részére nyújtott szolgáltatások során – írják a szerzők a tanulmányuk bevezetőjében. Minden állampolgárnak azonos elvek alapján, azonos elbírálás szerint kell megkapnia az önkormányzatok által nyújtott közszolgáltatásokat úgy, hogy ennek érvényesülése az érintettek elégedettségi szintjében is jelentkezzen. Az integritás alapú elvek hiánya gyengíti a jogállamot, ezért ezen elvek mentén történő működési környezet kiépítése és fejlesztése, valamint kockázatainak kezelése felelős vezetői magatartást igényel.
A városházi elégségest ezúttal tehát nem a város polgárai osztották ki „gondolomra”, hanem egy mérvadó intézmény, az Állami Számvevőszék,
amely ezek szerint súlyos hiányosságokat talált az önkormányzat működésében az integritás alapú hivatali elvek az állampolgárok részére nyújtott szolgáltatások érvényesülése terén, valamit a vizsgálat tárgyát képező az integritási kontrollokhoz kapcsolódó, a korrupció elleni védelmet szolgáló szabályozásokban.
Pest megye települési önkormányzatainál 23 polgármester és 48 jegyző felelős vezetői magatartást tanúsított, az ÁSZ tanácsadása alapján már 2020-ban javította a beszámoló készítés integritást biztosító lényeges feltételeinek a kiépítését.
Az ÁSZ rámutatott olyan alapvető területekre, amely alapján 80 önkormányzat polgármestere, valamint jegyzője részére saját felelős vezetői magatartása körében további előrelépési
lehetőséget biztosít 2021-re a csalásmentes környezet kiépítése érdekében, az alapvető integritási feltételek területén.
12 önkormányzatnál, illetve a gazdálkodási feladataikat ellátó hivataloknál rendszerszintű
kockázatok maradtak fenn, amelyek új, részletes ellenőrzést indokolnak.
Azoknál a legnagyobb kockázatú önkormányzatoknál, valamint a gazdálkodási feladataikat ellátó hivataloknál, amelyeknél rendszerszintű – önmaga által nem kezelt – kockázatot azonosított az ÁSZ, új, részletekbe menő ellenőrzés válik indokolttá.