Aligha volt még egy idegen anyanyelvű ember, aki olyan jól megtanult volna magyarul, mint Herczeg Ferenc, aki mestere lett az elegánsan hűvös, magyar elbeszélő stílusnak. A hajdani Dél-Magyarország területén fekvő, de németlakta Versec városának polgármestere, Franz Joseph Herzog volt az apja. Az eddig csak németül beszélő fiú a szegedi egyetemen találkozik először a magyar nyelvvel, ahol szívósan tanulja, és néhány év múlva már jártas is lesz a nemzet múltjában és jelenében.
A lelke szerint amolyan igazi múltszázadbeli liberális. Egyszerre gúnyosan is szemléli az úri világot, de vágyódik is a körébe.
Sikerét előkészítette, hogy botránnyal kezdődött az írói pályafutása. Párbajban megölt egy embert, ezért néhány hónapra államfogházba zárták (az államfogház amolyan tiszteletre méltó szabadságvesztés volt, amely nem járt becsületvesztéssel; a párbajvétséget büntették, de úriembertől elvárták, hogy olykor elkövesse).
Itt, az egyik váci zárkában írta meg az első regényét, beküldte egy pályázatra és első díjat nyert. Mikszáth Kálmán, a legtekintélyesebb bíráló is neki ítéli a díjat. Ez a Fenn és lenn című regény gazdagokról és szegényekről szólt, ami mindenkinek tetszett. Cselekménye naivnak látszik, de ma is el kell ismerni, hogy jól megírt mű.
1906-ban feleségül vette Grill Jankát, Vácott éltek a mai Göncöl Házban.
Ettől kezdve ünnepelt író. Kezdetben úgy tetszik, hogy inkább a dzsentrivilág kritikusa, mintsem védője.
Hamarosan mint színpadi szerző is méltán népszerű lesz. Kitűnően ismeri a színpadi fogásokat, a francia színjátékok eleganciájával mozgatja a cselekményt. Csiky után úgy tetszik, hogy Herczeg Ferenc a magyar színpadok koronázatlan királya, majd csak a századforduló után kell megosztania ezt a rangot Molnár Ferenccel. A legjobb drámai művei a történelmi színjátékok: a hajdani birodalom bukását idéző Bizánc vagy a kuruc hangulatokat színpadra állító Ocskay brigadéros.
Herczeg novella íróként kitűnő, de kifejezetten szerelmes tárgyú regényei is kimagaslóak. Saját életének zavarai és sikerei, egy rosszul sikerült és felbomló házasság, változatos szerelmi kalandok adtak élményeket a szerelem arculatainak ismeretéhez, de jó megfigyelő is volt, lélektani tudása pedig fölényesen biztonságos. Hidegen, kívülről ábrázol, de nagyon árnyaltan. Úgy mutat be tragédiákat és komédiákat, mint amelyeknek ő csak külső megfigyelője.
Habár igazi dicsősége a Horthy-korszakra esik, ez időre már hanyatlik írói ereje. A fasizmustól undorodott, illetve a német nácizmussal szemben az olasz fasizmustól várt valamit, ami jobban megfelelt az ő társadalmi elképzelésének. A Horthy-korszak uralmi rendje viszont nagyon is ragaszkodott hozzá, mert az ellenforradalmat vállaló írók közt ő volt a legszínvonalasabb. Politikai tekintély lett.
Később lassan vizsgálat alá vette önnönmagát. Belekezdett önéletrajzi köteteinek írásába. Ezek az emlékezések és vallomások (Emberek, urak és nagyurak, A várhegy, A gótikus ház) megint legjobb arcát mutatják.
1945-ben már nyolcvankét éves volt, amikor a saját bevallása szerint sem értett már semmit a világból, de még kilenc évet élt teljes visszavonultságban. Kilencvenegy éves korában érte a halál,
Rövid életrajza Hegedüs Géza a magyar irodalom arcképcsarnoka című munkája nyomán készült.