DÜBÖRÖG A KÖZÉTKEZTETÉS KISZERVEZÉSE – TÖBB TÍZMILLIÓS KERETSZERZŐDÉS EGY GÖDÖLLŐI CÉGGEL

Újabb fejezet nyílt a váci közétkeztetési botrányban: már nem városi cég főzi a váci iskolások menüjét. Korábban már írtunk róla, hogy egy közadatigénylésre érkezett igencsak pökhendi, városházi válaszadás alapján úgy tűnik, Gödöllő polgármestere, Gémesi György nem puszta szórakozásból jár Vácra, hiszen egy gödöllői cég, az Ever-Food Kft. lett több váci oktatási intézmény közétkeztetője is. Most azonban egy újabb adatigénylés révén újabb részleteket sikerült kideríteni a szerződés szövegéből a városházi nagy titkolózás ellenére: Vác nagyjából 76 milliós keretösszegben szerződött le már most.

Mióta Matkovich Ilonáék vezetik Vácot, egyre-másra kerülnek elő az olyan ügyek vagy éppen városházi döntések, amiket már megszokhattunk egy ízig-vérig baloldali brancstól. Ilyen volt például az adóemelés és az új adófajták bevezetése is, most pedig itt az újabb sláger a baloldali lemezről: privatizáció. Óriási dolog volt eddig, hogy Vác saját maga tudta ellátni saját eszközökkel és saját alkalmazottakkal a közétkeztetési feladatokat – ez nyilvánvalóan rengeteg előnnyel járt a város számára.

  • Egyrészt munkát adott az embereknek,
  • másrészt nem hömpölygött ki a városból a pénz,
  • harmadrészt pedig az ételek minősége is magasabb minőségű lehetett, hiszen jobb az az étel, amit közvetlenül lehet ellenőrizni, mert házon belül készül.

Mindez viszont most már részben a múlté. A Matkovich Ilona vezette város ugyanis egy gödöllői céggel, az Ever-Food Kft.-vel kötött szerződést több váci nevelési-oktatási intézmény közétkeztetésére is. A dokumentumban szereplő adatok szerint a szerződés jelen tanévre szól, 2020. szeptember elsejétől 2021. június 15-ig.

A megjelölt adagárak alapján ez azt jelenti, hogy több mint 76 millió forintot fizethet Vác egy másik település egyik magáncégének.

Brutális összeg kerül ki a városból Matkovich döntésének következtében. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért jó vagy hasznos ezt így csinálni, amikor a korábbi években minden gördülékenyen működött, és Vácnak csak előnye származott abból, hogy a közétkeztetés helyi. Ráadásul a város kormányzati tízmilliókat nyert a konyhák korszerűsítésére. Saját kapacitásait építi le az önkormányzat és szervezi ki a feladatot, miközben folyamatosan pénzhiányra panaszkodik.

Most már a város a gyerekek étkeztetésének szempontjából is kiszolgáltatottá vált: egy gödöllői cég diktálja a tempót.

Ha eddig nem lett volna elég az, hogy milyen kritikán alulivá vált a közétkeztetés minősége Vácon, most már amiatt is aggódhatunk, hogy egyáltalán eljut-e az étel a gyermekek asztaláig.

Joggal merül fel a kérdés:

  • Miért döntött így Matkovich Ilona?
  • Miért nem volt átlátható eljárás?
  • Miért jobb házon kívülre adni a pénzt, mint itthon tartani?
  • Ez lenne a nagy pénzügyi tudatosság?

Valami bűzlik… és nem biztos, hogy csak az iskolai uzsonna…