AZ ÚR AZ ÉN PÁSZTOROM – DR. CSÁKI TIBOR LELKIGYAKORLATA II.

Mai alkalmat imádsággal kezdjük: jöjj, Uram, elkóborolt bárányod keresésére, az elveszett drahma keresésére, jöjj, fogadni a tékozló fiút, aki visszatér házadba, ne vesszővel, hanem szeretettel fogadj. Egyedül neked van hatalmad visszahívni az elkóborolt bárányt, megtalálni az elveszettet, megtalálni a tékozló fiút. Jöjj, hogy üdvösségem teremjen itt a földön és a mennyben. Hajlíts engem magadhoz és add meg nekem az igaz és tökéletes bűnbánatot.

Egy héttel ezelőtt úgy kezdtük, hogy a 23. zsoltár első sorát elemeztük:

(Ha) az Úr az én Pásztorom, nem szűkölködöm, füves legelőkön nyugtat engem.

Ma a második sorral folytatjuk:

(Ha) az Úr a mi Pásztorunk, akkor csöndes, friss vizekhez vezet bennünket.

Mit jelent az, hogy csendes vizekhez vezet bennünket?

Minden élőlénynek szüksége van vízre, ha nem iszik egy bárány, lehet bármilyen kövér, jóllakott, akkor kiszárad. A pásztoron múlik, hogy talál-e vizet. Amikor a nyáj szomjazik, nyugtalan lesz, keresi az ivó helyet, ha nem figyel a pásztorra, akkor elkóborol, iszik a pocsolyából. Látszatra jónak tűnik, s aztán megbetegszik.

Figyelünk-e arra a pásztorra, aki vezet bennünket, és azt mondja, ebből nem biztos, hogy innod kellene!

Az ember szellemi értelemben végtelenül szomjas. Hiánylények vagyunk, mindig többre vágyunk – állítja a filozófia. Keressük ezt a kutat a sivatagban. Mint a Kis Herceg, hiszen a sivatag attól szép, hogy rejt egy kutat valahol. Amikor mi keressük ezt a kutat, sokszor sivatagban vagyunk, mert annyi minden más kínálat van, de az élő víz az ritka, az csak az oázisokban van!

Arról kell beszélnem ma, hogy van élő víz, és ne akármivel oltsátok a szomjatokat. Jézus azt mondja: aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik. Mert örök életre szökő vízforrás lesz benne. Hol van ez a forrás, hogyan találjuk meg?

Sokan mondják, hogy meg vagyok keresztelve, minden vasárnap ott vagyok a misén, csak hétköznap másból ittam. S csodálkozom, hogy megbetegít.

A hétköznapok az életünk részei, vágyaink szerint keressük azt, ami az örök életet adja nekünk. Az életünk célja Isten-e, aki maga az élet, maga az öröm, maga a gazdagság, maga a tudás, mert vágyunk minderre, a tudásra, a birtoklásra, az örömre, az életre, álmodunk és nem érjük utol az álmainkat. Gyűjtsetek kincset a mennyben! – mondja Jézus.

Miből iszunk? Mivel oltjuk a szomjunkat? Mert az Úr belénk ültette a szomjúságot. Szent Ágoston azt mondja, nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned a Vallomásokban pedig ezt írja: kívül kerestelek, és belül voltál.

Váci Mihály ugyanezt így fejezi ki:

A mindenségből hiányzik egy csillag,
A mindenségből hiányzik valami.
A világból hiányzik a mi világunk,
A világból hiányzik valami.

A sivatag attól szép, hogy rejt egy kutat. Akkor vagyunk boldogok, hogyha megtaláljuk ezt a kutat, és akkor találjuk meg, ha megtanulunk imádkozni. Amikor megtanuljuk az Istent befogadni, aki már közénk jött, aki forrás lett számunkra. Minden forrásom belőled fakad – vallja az Eucharisztikus Kongresszus jelmondata. Amikor megértjük azt a mondatát Jézusnak, hogy aki megszomjazott, jöjjön hozzám és igyék, annak szívében élő források fakadnak, akkor új dimenzió tárul elénk.

Amikor húszévesen megszólított az Úr és felvett a jó Pásztor, azt vettem észre, hogy ez a forrás bugyog a szívemben. Nem értettem, hogy mi történik, elkezdtem imádkozni, nem tudtam abbahagyni, a Szentlélek forrása felfakadt a szívemben, vágytam arra, hogy minden nap olvassam a Szentírást. Mert amikor iszunk ebből a forrásból, megtapasztaljuk, hogy ehhez képest minden kevés.

Hogyan kellene innunk, hogyan kellene imádkoznunk?

A Kis Herceg azt mondja a pilótának, Exupérynek, adj innom! Amikor imádkozunk, akkor azt kérjük, hogy adj az élő vízből! Add, hogy megtaláljam a sivatagban ezt a kutat, amiben élő víz van, hogy ne elégedjek meg mással!

Hogyan imádkozunk jól? Amikor megsejtjük, hogy Isten ott van! És megvárjuk, hogy odajöjjön. És megvárjuk, hogy utolérjen bennünket, mert néha megelőzzük.

A tulipánoktól nagyon sokat lehet tanulni. Minden reggel kinyílnak, majd este becsukódnak.

Egyszer Vácon egy tanítványom édesanyjától megkérdeztem, hogy hogy vagy?
Kire gondolsz – kérdezett vissza? Hogy-hogy kire, hát rád! Ha meg tudod mondani, hogy a férjem felesége, a gyerekem anyja, a kórházban dolgozó ápoló, a szülői munkaközösség tagja az iskolában, a lakóbizottság elnöke vagyok-e, akkor tán tudok válaszolni. Már csak a szerepeimet tudom, én már nem létezem. Ez a modern korunk nyomorúsága. Hogy reggel belelépünk a szerepeinkbe, és este elfelejtünk kilépni. A tulipántól meg kell tanulnunk este becsukódni, mert ha nem csukódik be, szét fog esni, lehullanak a szirmai. Ez a mi beteg, bolond világunk, amelyben még kinyílunk a szerepeinkre, s aztán mikor csukódunk be? Gyökössy Endre szerint a mai ember nem tud becsukódni, mert fél attól az ürességtől, ami a szívében van, mert nincs ott az Isten. Megelégszik azzal, hogy él a szerepeiben. Így leszünk munka alkoholisták. S hogy ne legyen üresség benned, betömöd zajjal. Szórakozással, élményekkel. Ahelyett, hogy becsukódnál és a szíved sivatagába keresnéd a kutat.

Az Isten megadja az élő vizet, amikor figyelni kezdünk Rá. Akkor tudunk inni ebből az élő vízből, amikor megtesszük azt, hogy nem csak a szerepeinkben létezünk. Amikor már nem vagyok pap, anya, feleség, gyermek, cégvezető, hanem csak az Isten gyermeke vagyok. Mert amikor az Isten előtt vagyok, akkor a gyermeke vagyok. Tele vagyunk kiégett emberekkel. Vajon miért? Talán azért, mert nem tudunk jól inni, és nem jót iszunk. Nincs ráírva, hogy ez nem jó víz!

Vannak egyéb források is! Az egyházunk szentségei is ilyen források, adja Isten, hogy éljünk Velük. Az Eucharisztia, a bűnbánat szentsége is ilyen forrás, ilyenkor mondjuk: adj innom, fürdess meg! Akkor a jó Pásztor megmosdat, bekeni olajjal a sebeidet.

Nem csak víz van, hanem harmat is van: a Szentlélek ajándékai! De ez csak korán reggel adatik meg, mielőtt felkel a Nap.

Monor és Monorierdő között egyik nagyböjtben keresztutat jártunk, húsvét vasárnap hajnalban pedig hívtam mindenkit, hogy aki fel tud kelni, jöjjön velem, köszöntsük együtt a föltámadt Jézust. Még sötétben mentem elől, jöttek mögöttem a hívek, énekeltük a feltámadás énekeit. És ki jött velünk szembe? Egy pásztor, mögötte egy nyáj. Elsírtam magam, köszönt a két pásztor egymásnak és harmatos volt a fű. S a bárányok legeltek, és az én bárányaim is legeltek. Ha nem kelünk korán, akkor nem lesz harmat. Ára van mindennek, az élő víznek is ára van!

Miből iszunk? Mert van ciszterna, abban nincs élő víz, csak poshadt. Az Egyház sajnos intézményesedik, akár akarjuk, akár nem! Minden szokásunk rutinossá válik. Amikor már nem élő vizet iszunk, hanem már csak szokást. A következmény később jön, és akkor oly gyakran kérdezzük, miért jött ez a csapás, miért engedte meg az Isten?

Csendes vizekhez vezet engem, lelkemet megvigasztalja, megvidámítja. Dávid is nagyon sokszor megtapasztalta az Isten jelenlétét, mégis csalódik, magára marad, összetörik.
Mikor mi a tilosban járunk, hasonló élményeket élünk át. Hányszor bocsát meg az Isten? Ferenc pápa szerint az Isten nem fárad bele a megbocsátásba.

Isten lényének legfontosabb föltárulását látjuk abban, hogy magát Krisztusban jó Pásztornak jelenti ki. Ő a mi pásztorunk, ugyanúgy érez aggodalmat az elbukott ember iránt. Megkeresi az elveszett bárányt.

Az első századokban Krisztust nem keresztre feszítetten ábrázolták, hanem jó Pásztorként, vállára veszi a gyengét és az elveszettet, ez a mi Istenünk.
Hányszor mondhatjuk: itt vagyok Uram, elkóboroltam, már megint olyanból ittam, amiből nem kellett volna. Akkor bukunk el, amikor minden jól megy, ha beérkezettnek érezzük magunkat, ilyenkor diétára fog bennünket az Isten, mert megfenyíti azokat, akiket szeret, nagyon keservesnek érezzük, de Isten talpra állít bennünket, oda vesz a vállára és megvigasztal.

Következő vasárnap folytatjuk.