Rövid sajtótájékoztató keretében adta át adományát a váci tankerület vezetőjének Borbély Bernadett, a váci illetőségű vállalkozás, a FAMCLEAN Kft. tulajdonosa. Az ebben az évben alakult, fiatal váci cég egy családi vállalkozás, amely takarítással foglalkozik. Vác és környékén dolgozunk – kezdte a bemutatkozást az adományozó.
– A KDNP jótékonysági akciójához szerettünk volna kapcsolódni, ezért gondoltunk arra, hogy egy mobil ózongenerátort adományozunk ebben a járványos időszakban vagy egy iskolának, vagy a tankerületnek.
– Nagyon köszönöm, hogy ez a felajánlás érkezett – mondta Verebélyi Ákos, a tankerületi igazgató. Én kértem, hogy lehetőség szerint ne egy iskola kapja, hanem a tankerület, mivel mi itt, a központban tudjuk azt, hogy melyik iskolában van Covid-fertőzés, esetleg két-három osztályban is. Amint ott betöltötte a funkcióját a készülék, visszakerül hozzánk és mehet a következő helyszínre. Akár a szentendrei járás területén is felhasználható, amennyiben az adományozó ehhez hozzájárul. Az imént világosítottak fel arról, hogy ez a készülék az autóknak a klímaberendezését is fertőtleníti, ezért a tankerület kisbuszainak légkondicionáló berendezéseinek fertőtlenítésére is használni tudjuk, hiszen ezekben a kisbuszokban 18-19 gyermeket szállítunk rendszeresen – zárta köszönetét a tankerületi igazgató.
Kriksz István, a váci KDNP elnöke elmondta, hogy a KDNP értékrendjéből fakad, hogy ahol rászorulók vannak és segíteni tudunk, akkor ezt meg is tesszük. Ezt tapasztalhatták a váciak karácsony előtt, de fontos, hogy ez ne csak az adventi időszakra korlátozódjon, hanem az év többi időszakára is. Az egyik jótékonysági akciónkra e váci cég felfigyelt és arra kértek, hogy közvetítsünk a tankerület felé, ezért vagyunk most itt.
– Ez egy mobil ózongenerátor, amelyet csatlakoztatni kell a villany hálózathoz, 15–20 perces fertőtlenítő működés után alaposan ki kell szellőztetni, ennyire egyszerűen működik. Egy osztálytermet 10–15 perc alatt fertőtlenít, akár a délutáni takarítás után is. Ez nem vegyszerrel tisztítja a levegőt, hanem a levegő összetételét változtatja meg.
Egy ilyen készülék forgalmi ára 60.000 forint, hátha más is kedvet kap az ajándékozásra a gyerekek egészségének védelméért – zárta a tájékoztatót Kriksz István.