JUHÁSZ BÉLA VIDEÓJÁRÓL MÉG EGYSZER, IMMÁR ÚGY, HOGY AZ „IGAZMONDÓ” TALÁLKOZZÉK A VALÓSÁGGAL IS

Egyik szemfüles olvasónk megtalálta a PestiSrácok oldaláról törölt, Juhász Béla momentumos képviselőjelölt 2018-as videóját, amiben azzal a szürreális párhuzammal kampányolt, hogy azért romosak Vác épületei, mert a kormány ezek felújítása helyett a határon túliaknak adja a pénzt. (Írásunk erről itt.) A már akkor is a Momentum színeiben indulónak a 930 fős szavazata (1,73 %-os eredménye) pontosan mutatja, hogy e gondolatmagvak mennyire találtak tápláló talajra a Dunakanyarban, s hogy e polgármesterként magát önjutalmazó férfiú mennyire szerepelt le mind igazmondóként, mind jövendőlátóként is!?

A videót így kezdi: „Juhász Béla Róbert vagyok, az Igazmondó Juhász, a Momentum országgyűlési képviselőjelöltje. Édesapámmal sétálgattunk Vácon…”. E költői keretbe helyezve járja be Vác utcáit, lírai hangon lamentálva mesél arról, hogy „nyomják Krahácsot”. (Itt írtunk erről a juhászi-karácsonyi-matkovich-i alapgondolatról.)

Azután sétája során elértünk ahhoz a részhez, amikor már a legsötétebb képekkel ecsetelte azt a jövőt, amelyből hiányozna a Momentum világossága.

Kérjük, ízlelgessék a folytatást, amit 2018 márciusában még a ferences templom előtt ehhez hozzátett, érdemes!

„Tudod, Apa a kormányzat egy határozatban nagyon sok pénzt ígért Vácnak, 3 milliárd forintot arra, hogy felújítsák a belvárost, csak hogy van itt egy kis bibi! Azt egy szóval sem említi senki, hogy határidőként 2031. végét jelölték meg. Apám szemöldöke felszaladt a homlokán: 2031-et? De hát 13 év múlva lesz, addig még négy országgyűlési választás lesz, addig még négyszer lehet eljátszani az ígérgetést. Apámnak igaza van! Aztán eszembe jutott, hogy a Fidesz kormány kettő és fél milliárd támogatást adott a székelyudvarhelyi katolikus egyháznak épületfelújításra, nem 2031-ben, mint Vácnak, hanem most azonnal. Ez vajon nem azt mutatja, hogy Erdély fontosabb a Fidesznek, mint Magyarország?

Van mindig azért valami penetráns stichje annak, amikor egy kereszténységtagadó aggodalmaskodik a keresztény értékekért éppen egy olyan párt nevében – ezúttal a hazáért –, amely a nolimpiai mozgalom álomgyilkos bűnében fogant!

Ajánljuk figyelmükbe e juhászi rémképek helyett a valóságot

E videó már a létrejöttekor hazugság volt, hiszen a Kilátó munkálatai már február 5-én elkezdődtek, Juhász ennek ismeretében állt március 22-én az ódon épület falai elé.

Március elsejei cikk a munkálatok megkezdéséről.

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és Piarista Rend Magyar Tartomány között létrejött használati megállapodás alapján a kolostor épületében működhet a Piarista Kilátó Központ, amelyet hivatalosan 2020. augusztus 25-én nyitottak meg. A Piarista Kilátó Központ egy sokrétű feladatot ellátó intézmény lett, amelynek fő célkitűzése a sajátos nevelési igényű és/vagy fogyatékos fiatalok pályaorientációjának és elhelyezkedésének támogatása.

A film számos hazugságainak egy csúcsa

A kivitelezési munkálatok 2018. február 5-én kezdődtek meg. A kivitelező 2020. december 18-án adta vissza az építési területet a megrendelő Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány részére. A kolostor építési munkáira Magyarország Kormánya által biztosított nettó 1.019.000.000 Ft összeg állt rendelkezésre. A Piarista Rend Magyar Tartománya valósította meg a kolostor belső építészeti munkálatait, bútorok és fejlesztőeszközök beszerzésére nettó 224 208 012 forintot fordítottak.

Az épület teljes körű felújításon esett át, a megfelelő árnyékolásról gondoskodó cég, az Umbroll készítette e felvételeket.

***

És még mielőtt Juhász Béla beállna valamely más váci templom elé, jelezzük, újabb nagyarányú támogatás érkezik Vácra, amit a helyi katolikus épületek felújítására szánnak. 

Október végén jelent meg a 1712/2020. (X. 30.) Korm. határozat, mely többek között a turisztikai szempontból jelentős váci katolikus épületek felújítására biztosít 4 milliárd forintot. Vácon ezzel elindulhat egy soha nem látott mértékű, de régóta várt turisztikai fejlesztés.