A VÁCI VILÁG CÍMŰ INTERNETES LAP ELHATÁROLÓDIK ÉS ELÍTÉLI A NÉVTELEN, MOCSKOLÓDÓ VÁCI HÍRPORTÁLOKAT

A Váci Világ internetes váci hírújság nyilatkozatot tett közzé, amelyben elítéli azon helyi sajtótermékeket, amelyek CSAK valós szerző és beazonosítható impresszum nélkül fejtik ki gyalázkodó, városunk polgárait becsmérlő, személyeskedő nézeteiket. Egyúttal felszólítják a váci önkormányzat médiafelületeit az ezektől való elhatárolódásra, ezek elítélésére!

Tisztelt Váci Polgárok, Váci Lakosok!

A Váci Világ internetes portál azon célból jött létre, hogy a város élete, közügyei felől érdeklődők számára hiteles, a politikai pártok érdekeitől független, általános, örök érvényű értékrendek alapján, tényszerű tájékoztatást adjon.

Mindezen okokból a legteljesebben elhatárolódunk és elítéljük azt a most megjelent kommunikációs becstelenséget, amikor beazonosíthatatlan emberek mindenféle honlapokon, Facebook-csoportokban rágalmazó, feszültséget keltő nyilatkozatokat tesznek, valamelyik, bármelyik érdek csoport céljai, érdeke szerint.

A Váci Világ szerkesztősége felszólítja az összes internetes médiát, hogy szintén határolódjon el ezektől a névtelen, vagy álnevek mögé bújt oldalaktól. Egyúttal felszólítjuk a váci önkormányzat médiafelületeit is, hogy hasonlóképpen járjon el, a város életének normalizálása érdekében, és teljes mértékben határolódjon el.