OLVASÓI LEVÉL – MIT GONDOLHAT MATKOVICH A PARLAMENT BOHÓCÁNAK ÉRKEZÉSÉRŐL?

Vajon mi járhat Matkovich Ilona fejében a vasárnap délutáni estimesék megfogalmazásán túl? Korábban így fogalmazott: „Nálamnál jobban senki se szeretne kormányváltást”, majd 2018-ban 19%-ot szerzett LMP színekben országgyűlési képviselőjelöltként. Mit tervezhet most? Örül Tordainak? Megpróbáltam a fejébe látni. (Olvasói levél a pár nappal ezelőtt közzétett írásunkra, amely Tordai esetleges budai vagy váci indulásáról szólt.)

Induljunk kicsit távolabbról: 2019-ben a baloldali koalíció váci győzelmét követően új ellenzéki helyzet alakult ki. A 2018-as országgyűlési választás ellenzéki jelöltjei közül hárman is városvezetők lettek:

  • Matkovich Ilona, aki 2018-ban az LMP színeiben indult, 2019-ban a váci szavazatok 41%-át megszerezve polgármester lett
  • Juhász Béla, aki 2018-ban a Momentum jelöltje volt, 2019-ben újra polgármester lett Sződligeten
  • Fehér Zsolt, aki 2018-ban a Jobbik jelöltje volt, 2019-ben egyéni körzetét megnyerve önkormányzati képviselő lett, más fontos feladattal nem bízták meg

Vác megszerzésével az ellenzék lehetőséget kapott, hogy bizonyítsa a váciaknak és a környéken élőknek (Pest 4. választókörzetének), hogy megvillogtassa tehetségét, munkabírását. Ezt a lehetőséget a 2020-as év alapján elszalasztotta a Matkovich-Ferjancsics páros: Vác a botrányok városa lett: leépítések, szájzár, átláthatatlanság, cenzúra, teljesítménytelenség. Amire Vácon a városháza büszke lehet az egy helyi vállalkozó által aszfaltozott rövid kerékpárút szakasz, pár kutyaürülék tároló és néhány zsákutca tábla, ami jól szimbolizálja teljesítményüket.

Matkovich láthatóan azért dolgozik, hogy 2022-ben ellenzéki győzelem szülessen a körzetben és jól tudja, hogy a siker esélyeit az ő jelenléte radikálisan csökkenti. A helyzetelemzése ilyesmi lehet: mivel az ő és Ferjancsics teljesítménye vérszegény, Fehér Zsolt pártjával együtt eltűnőben van, Juhász Béla pedig a blogja alapján magából se néz ki sokkal többet jelenlegi pozíciójánál, Pest 4. választókerületébe jelöltre van szükségük.

Vajon egy ilyen alaphelyzetben Matkovich Ilona örül-e annak, hogy Tordai talán a váci indulásra kényszerül?

Jó eséllyel felmérte Tordai jelöltségének előnyeit és hátrányait is, hiszen mindkettő bőségesen akad:

  • Előny, hogy országos ismertsége magasabb a helyi, kispályás politikusokénál,
  • előny, hogy szimbolizálja az Orbán-ellenességet, amire az ellenzéki koalíció épít.
  • Ellene szól azonban, hogy Pest 4. választókerületének csak a kisebbik része Vác, egy olyan ellentmondásosan liberális alak, mint Tordai (akit az ellenzéki szavazóknak csak a 63% kedvel – Republikon) aligha nyerhet meg egy ilyen konzervatív körzetet.

Matkovich tehát valószínűleg reménykedik benne, hogy Tordai Bencének összejön a vágyott budai indulása és nem kényszerül elhagyni Budapestet.

Bárhogy is lesz a budai kerület így is jól jövedelmezhet a családnak: a Mandíneren jelent meg, hogy Tordai Bence felesége is kapott posztot a II. kerületi önkormányzatnál.