A Váci Család – és Gyermekjóléti Központ igazgatói állás pályázatát szeptemberében írta ki a fenntartó. Számomra nem volt kérdés, hogy folytatni szeretném az elkezdett szakmai munkámat, – ami visszatekintve az eltelt öt évre – közel sem volt könnyű.
Hiszen a jogszabályváltozás következtében létrejött új feladatkörrel is felruházott, megnövekedett illetékességi területtel rendelkező központunk egy merőben más struktúrát kapott az előző szociális és gyermekvédelmi ellátó rendszerhez képest. Hatalmas felelősség, de ugyanakkor óriási lehetőség is volt ezt az új, integrált intézményt létrehozni. A kötelező feladatellátáshoz, szakmai irányelvekhez a saját elvárásaimat, elképzeléseimet, alapvető emberi-polgári-keresztény értékrendemet össze kellett hangolni, a korábbi vezetési stílusból, munka morálból adódó megszokásokból, rám hagyományozott működésből ki kellett lépni. Nem volt egyszerű!
Mára már büszkén elmondhatom, hogy egy olyan stabil lábakon álló intézménytől vagyok kénytelen elköszönni, ahol az elvárt munka mércéje igen magas, ahol a kollégáim alázattal, empatikusan, a szakmai tudásuk legjava szerint állnak a hozzánk fordulók rendelkezésére. A mi központunk nem csupán egy munkahely volt, hanem az a hely, ahol jó volt együtt dolgozni, együtt lenni, ahol a munkavállalóra nem csupán kollégaként tekintettem. A hosszú évek alatt megtapasztaltam, hogy a munkatársaim teljesítményére, munkabírására milyen jótékony hatással van, ha a munkahely támogató légköre, elfogadása átsegíti a munkavállalót az esetleges, pillanatnyi nehézségeken, problémákon, elakadásokon.
Vezetői hitvallásom egyike az volt, hogy a munka-karrier igenis összeegyeztethető a családdal. Az elmúlt öt évben négy alkalommal kaptuk meg a CSALÁDBARÁT MUNKAHELY kitüntető címet. Ezt minden egyes intézkedésemmel igyekeztem megszolgálni. Olyan programsorozatot dolgoztunk ki a kollégákkal, melyek nagyon népszerűek voltak.
A rendezvények, csapatépítő kirándulások, gyermek táborok kivitelezéshez szükséges forrásokat pályázatok biztosították. Ezek mellett én magam is folyamatosan pályáztam, hiszen ismertem azokat a városi költségvetés biztosította szerény lehetőségeket, amelyek nagy álmok megvalósításához nem voltak elegendőek.
Így tudtuk a központ korábbi komor és lehangoló belső terét, ügyfélváróját gyerekbaráttá varázsolni. Egy valóságos meseerdőbe lép, aki hozzánk betoppan. De legalább ilyen fontos volt számomra a külső környezet igényessége is, az, hogy virágokat ültessünk, zöldítsünk. Nekem nem volt mindegy az intézmény arculata.
Évről-évre a takarékos, átgondolt gazdálkodásunk az intézményi infrastruktúrát folyamatosan fejlesztette, bővítettük az eszközparkunkat, valamint meg tudtuk vásárolni – a kollégáim terepen történő munkavégzését nagyban segítő – 7 személyes autót is.
Az én vezetésem alatt sokat fejlődött az intézmény kapcsolatrendszere, hiszen a különböző felekezetű egyházakkal, segítő szervezeteikkel, civilekkel, alapítványokkal kötöttünk együttműködési megállapodásokat, vállalkozók álltak mellénk egy-egy jó ügy kapcsán mecénásként.
Öt éve vagyunk együttműködő partnerei a Magyar Élelmiszer Banknak, akik segítségével több millió forint értékben tartós élelmiszert volt lehetőségünk kiosztani a rászorulóknak, ezzel támogattuk napi szinten a hátrányos helyzetű egyéneket, családokat.
Gyakorló helyszínévé váltunk számos főiskolának, egyetemnek. Az Apor Vilmos Főiskola mellett az ország szinte valamennyi szociális képesítést nyújtó felsőoktatási intézményéből érkeztek szakmai gyakorlatra központunkba, még a müncheni szociális munkás képzésben résztvevő hallgatók is hospitáltak nálunk éveken keresztül.
Lehetőséget biztosítottunk a középiskolásoknak az 50 óra közösségi munka intézményünknél történő teljesítésére, ahol a munka mellett a tevékeny szeretet gyakorlására is módjuk volt, hiszen többségük nem minden nap találkozik ilyen jellegű szakmai feladatot ellátó intézménnyel.
Hosszú lenne minden egyes eredményt felsorolni, de sajnos ez a korszak lezárult, mivel a rendkívüli jogrend adta felhatalmazással élve a polgármester asszony „hosszas vívódás” után, december 15-én meghozta a legújabb, szakmainak éppen nem mondható döntését.
Egy olyan, szakképzettséggel rendelkezőnek adott felhatalmazást, aki viszont egyetlen egy percet sem dolgozott gyermekvédelemben, semmilyen tapasztalata, sem elméleti sem pedig gyakorlati nincsen.
Ma már látszik, hogy teljesen mindegy volt, hogy mi is szerepel a vezetői pályázatban, vagy hogy milyen szakmai ajánlással látja el a szakmai bizottság elnöke a beadott pályázati anyagokat.
Végül pedig szemléltetésképpen egy fotó, ami hitelesen láttatja az eddig általam vezetett intézményt, ahol eddig is komoly szakmai munka folyt. Amire a jelenlegi város vezetése december 15-én azt mondta, NEM kérjük!
Ezzel párhuzamba állítva a másik szociális intézményt, a Szociális Szolgáltatások Házát, ahol a megválasztott új vezető volt eddig az intézmény vezetője. Az intézményi hirdető felület önmagáért beszél, hűen tükrözi azt a megjelenő, komoly szakmai munkát, amire városunk vezetése igennel szavazott, vállalva ezzel minden szakmai felelősséget!
Pető Csilla