A MÉG LE NEM TILTOTT KOMMENTELŐK SZEMBESÍTIK MATKOVICHOT A LÉGBŐL KAPOTT ADATAIVAL

Egy meglepő „üzemi hiba” következtében ezúttal brutálisan sok savazó komment érkezett, majd maradt is fenn egy darabig a Matkovich Ilona közösségi oldaláról még ki nem tiltott hozzászólóktól, akik bátorkodtak megkérdőjelezni az általa megosztott grafikon hitelességét.

Vác botrány-polgármestere még az év utolsó napjaiban is sűrű magyarázkodások közepette kereste a kifogásokat a szánalmas bizonyítványára, ha már 2020-ban a város 7 milliárdos költségvetéséből sem volt képes semmi érdemlegesre.  A „hiteles, független, objektív” tájékoztatás jegyében ezt a forrásmegjelölés nélküli ábrát osztotta meg rajongóival:

Tekintsék meg, hogy ezek után miképpen indult a választópolgárok „párbeszéde” a polgármester asszonnyal, s majd alatta vessék egybe, hogy az alapos cenzúra után mi maradt belőle!

Ezek a a Facebook alapelveivel összeegyeztethetetlen, „durva” beszólások lettek letiltva
  • „Hogy? Churchill azt a kimutatást fogadom el, amit én hamisítok.”
  • „Hmm, ha már elértük volna, hogy osztrák kisváros legyünk…”
  • „Persze perfő kellene kimutatni… és forrás megjelöléssel…, de egy ilyen mocsok diktatúrában sztem nem kell finomkodni!”
  • „Nálunk a vállalkozókat segítik közvetlenül.”
  • „A grafikonon látható számokhoz milyen forrásokból vették az adatokat?”
Csak a semmitmondó fecsegések a megengedhetőek

„Ugyan, mit szól ehhez a VácOnline és a sok szimpatizáns, a hívő fan!?”

– tette fel a kérdést a megmaradt kommentek egyikében egy „nyájas” olvasó.

A nyájas olvasónak innen is üzenjük, hogy folyamatosan és rendszeresen, 2021-ben is megírunk mindent, mivel torzítja el Matkovichék botrányos balliberális kompániája a váci demokráciánkat, miként mérgezik álhírekkel, elhallgatásokkal, cenzúrával és a korlátokat nem ismerő, öntömjénező, ócska propagandával a közélet tisztaságát.

Egy pár hónappal ezelőtt már észrevételeztük, hogy folyamatosan zuhan Matkovich Facebook-posztjainak lájkszáma. Ennek meglehet, hogy végre rájöttünk az okára:

lehet, hogy lassanként már minden váci polgár le lenne tiltva?

Ő ugyan még nem jelentette be a közösségi oldalán, hogy eltakarít mindenkit, aki neki ellentmond – inkább csak simán gyakorolja immár egy esztendeje –, de a város hivatalos oldala nemrégiben közölte – homályos Facebook-elveket emlegetve –, hogy

nem lesz semmi cicó, mindenkit kitiltanak, aki nem fog tetszeni a cenzoruknak.