NYOMJÁK KRAHÁCSOT – JELENTI SZŐDLIGET POLGÁRMESTERE, JUHÁSZ BÉLA

Van egy kies kisváros, Krahács és szomszédságában a bájos község, Krahácsliget, amelyről egyöntetűen azt állítják a jelenlegi vezetői, hogy NYOMJÁK KRAHÁCSOT! Erről az utóbbiról jelentetett meg – már-már könnybe lábadt szemmel – egy videót a momentumos ligeti polgármester, aki pont e véleménye szerinti „nagy kormányzati elnyomatás” közepette akart épp a napokban kiemelni a köz kasszájából egy 1,6 milliós jutalmat önmagának.

A szállóigévé vált „nyomják Krahácsot” mondatot Baktai Ferenc kabaré-jeleneteiből ismerhette meg még a kádári Magyarország vasárnapi népe. A népszerű jelenetek két szereplője a szülőföldjük összes baját a „nem krahácsiak” rovására írta. Minduntalan az „idegenek” szándékos packázásainak tulajdonították, hogy a településük miért nem jut egyről a kettőre, pedig szerintük Krahács ennél „többet érdemelne”, különb mindenki másnál, de hát nem hagyják! (Ugyanezt a közép-európai életérzést a cseh Bohumil Hrabal így fogalmazta meg: „És milyen szép vóna is az élet, ha a rusnya darazsak nem lennének.”)

Krahácsliget persze jó, annak vezetője nyilvánvalóan pedig még jobb, a település múltja fényes, jelene csak azért setétedett el, mert presszírozó erők uszulkodnak ellenébe, szóval örökösen csak „nyomják Krahácsot”.

A magyar kabaré és a cseh darazsak távolából ajánljuk figyelmükbe Juhász Béla polgármester úr e szilveszter előtti okfejtéseinek megtekintését.

2:39-nél mondd egy nagyot Krahácsról az Igazmondó Juhász!