CSEREKLYE KÁROLY: A LENDÜLETET, A HOZZÁÉRTÉST NEM TAPASZTALOM EBBEN A TESTÜLETBEN

Megkértük Vác tekintélyes, közéleti szereplőit – politikai hovatartozástól függetlenül –, hogy mondják el egy videointerjúban véleményüket a 2019-ben megválasztott városvezetés első évéről. A VácUp című interjúsorozatunk következő szereplője ezúttal Csereklye Károly volt.

Csereklye Károly többek között ezeket fejtette ki az alábbi teljes egészében megtekinthető interjúban:

  • 2019-ben nagyon nagy többséggel nyert az Összefogás nevű társaság. Egy év után Vác város lakossága látja ennek „áldásos” tevékenységét. Az áldásos tevékenységet itt megint zárójelbe teszem. Ez az áldásos tevékenység lehet, hogy abban merül ki, hogy van egy polgármesterünk, három alpolgármesterünk és egy tanácsnokunk. A lendületet, a hozzáértést nem tapasztalom, nem látom ebben a testületben.
  • Azok az ígéretek, amik elhangzottak, arról néhány szót fogunk váltani. Ennek egy része pusztába kiáltott szó maradt, és a választási ciklus egyötöde elment – talán most ez az az időszak, amikor át kellene gondolni a következő négy évet, és a lakosoknak is kérdéseket feltenni, és komolyan hozzáállni a kérdések feltevéséhez és a számonkéréshez.
  • Itt az a szemlélet uralkodik, hogy aki nem a mi oldalunkon van, az a mi ellenségünk.
  • Hiába teszek fel kérdést, hiába tesz fel újságíró kérdést, hiába adjuk le írásban, nincs rá válasz. Mellébeszélés, magyarázkodás van.
  • Valószínű, hogy nem jó helyen van a polgármester-asszonynak a postaládája, mert úgy látszik, hogy nem jut el hozzá a levél. Vagy ha eljut, akkor a tollat-ceruzát nem jó helyen tartja, hogy erre válaszolna. Nem csak a polgároknak a levelére nem válaszol, még némelyik képviselő feltett kérdésére sem.
  • Mondhatom, hogy ez az önkormányzat talán az eddigi egyetlen – az öt évből egy év –, ami semmi másból nem él, csak az adóbefizetésekből, közpénzekből. Ez a testület még annyit sem teremtett meg, hogy a tiszteletdíját valamilyen formában fedezze a pályázati pénz vagy a spórolás. Itt negyed téglával döngetjük a mellünket, hogy ötmillió forintot spóroltunk az induláskor. Kíváncsi lennék, hogy az a havi 400 000 forint – lebontva az ötmillió forint – hogy folyt szét és mennyivel több kiadás történt itt. Ezt, ha tételesen megnézzük, akkor igen-igen meglepődnénk.
  • Nem átgondolt döntés volt a lakásállomány bizonyos szintű csökkentése. Nincs koncepció arra, hogy hány bérlakást fogunk megtartani, mennyi lesz ebből a szociális alapú, mennyi lesz az üzleti alapú. Nem tudjuk.
  • Hiába tettem föl azt a kérdést, hogy mennyi az annyi. Talán ők se tudják. Egy ilyen kamionos szólás szerint: ahogy lesz, úgy akarom.
  • Én mindig azt mondtam, hogy először a fejekben kellene rendet rakni. Ha a fejekben rend van fölül, akkor a környezetünket is rendben tudjuk tartani.
  • Eltakarítani a most lehulló faleveleket – nem lehet rálőcsölni ezt a város lakosságára.
  • A polgárőrség szinte teljes mértékben megszűnt, kamerarendszer egyedül a főtéren van, az a kamerarendszer-hálózat, ha jól tudom, ami a rendőrségre volt bekötve, nem üzemel. És a polgárőrség mellett a város fizetett alkalmazottjai, ha jól tudom, akkor nem látnak el most szolgálatot a városban.
  • Vác elvesztette azt a szerepet, amire hivatott lenne: a környező településeknek a központja. Meg kell nézni, hogy Dunakeszi elment mellettünk, lassan már Szob is.

***

CSEREKLYE KÁROLY önkormányzati képviselő ősei Bocskai idején, 1605-ben telepedtek le Vácon, majd az ellenreformáció elmúlta után Kisvácra költöztek, azóta minden elődje itt élt. Ő maga 1949-ben Vácott született, általános és középiskolát Vácon végezte,
Budapesten a rádió- és tévéműszerész szakmát tanulta ki, majd elvégezte a Testnevelési Főiskolán a sportmenedzser-rendszerszervezői szakot. Maga is sportolt, birkózott, futballozott.

Nős, két gyermek édesapja.

30 évig dolgozott a váci rádió és tv szervizben ügyvezetőként.

A rendszerváltás óta ez a hetedik ciklus, amelyben képviselőként szolgálja a várost, két ciklusban alpolgármester volt, a második ciklusban Lábai László halála után nyolc hónapig polgármesteri jogkörrel felruházott alpolgármester is volt.

Jelenleg is a Független Kisgazdapárt tagja, ennek a pártnak egy időben alelnöke is volt. Vác Város Választási Egyesület elnöke.