A POLGÁRMESTER GYERMEKEINEK ÚJ VÁLLALKOZÁSÁRÓL LELKENDEZTEK AZ ÖSSZEFOGÁS KÉPVISELŐI

Matkovich Ilona polgármestersége óta gyermekei helyi vállalkozásai sorra nőnek ki a földből. Fél évvel ezelőtt megnyílt a Lujza és Koriander kávézó a Duna-parton, amelynek PR-jához az Összefogás képviselői is hozzájárultak, lelkesen propagálták a közösségi oldalaikon a megnyitás hírét, hogy ezt őszinte rajongásból vagy szervilizmusból tették, ezt persze nem tudhatjuk!?

Nyilván örvendetes, ha egy újabb gasztro-színfolttal és egyúttal egy új szálláslehetőséggel bővült a váci turisztikai paletta, azonban azok az egybeesések, amikor egy friss településvezetés városirányítói munkája megkezdését követően rövid időn belül a rokonok kisvártatva új vállalkozásokat indítanak, az a beidegződések és a történelmi tapasztalatok alapján hazánkban mindig felkeltik a sajtó és a választók érdeklődődését.

Cégbejegyzés

A családi kötődései által az ingatlanvállalkozók körében élő Matkovich Ilona, immár polgármesterként okkal vagy ok nélkül a város ingatlanvagyonának kiárusításába kezdett – ami persze jelenthet előnyt is a városnak, hiszen ezt akár még szakértelemmel is teheti –, így messzemenően a választópolgárok különös figyelmére méltóak ezek a tranzakciók. (Minden előfeltételezés nélkül, ahogy egy francia közmondás tartja: óvd a tyúkot a kakastól!)

Mivel a közélet tisztaságát ígérte az új vezetés, ezzel mélyen egyetértve, a kiérdemelt bizalom elnyeréséig rendre hírt adunk majd a városháza döntéshozói és hozzátartozói körében induló vállalkozásokról, igyekezve mindig  a legjobb indulattal tekinteni ezekre, de jelezve azt, hogy a választók, s a sajtó rajta tartják a szemüket a városháza ilyenfajta ügyein is.

Az alábbi két közösségi poszt kapcsán döntsék el majd olvasóink az Összefogás képviselőinek a kávázó megnyitása utáni megosztásaiknak ízlésességét, úgy hogy egy évet átlapozva a közösségi oldalaikon nagyítóval sem találhatnak olyan képviselői „behízelgéseket”, amelyek mondjuk a számukra ellentáborba tartozó újonnan induló vállalkozásokat is megénekelték volna. Lehetséges, hogy a város lakosságával ígéretük ellenére mégiscsak részlehajlók lennének az Összefogás képviselői?

Júliusi 4., Kiss Zsolt, a balliberális Összefogás alpolgármesterének posztja:
„Reggeli a Lujza & Koriander teraszán. Vác új gasztro-gyöngyszeme.”

November 8., Jess Kinga, a balliberális Összefogás képviselője, számos felügyelőbizottság tagjának posztja: