Nemrégiben Vetési Imre készített interjút Szabó Csabával, a váci Fidelitas elnökével. Az újságíró arról érdeklődött a fiatal politikustól, hogy az újonnan feléje irányuló karaktergyilkos megjegyzések hogy-hogy nem tántorítják el MÉGSEM a közösségi tevékenységeitől. Csaba higgadt és eltökélt gondolatait olvasva, kikerülhetetlenül egy, a nemzedékem húszas éveiben feldübörgő muzsika, az Emerson, Lake and Palmer együttes 1977-es feldolgozásának lendülete, a „Harsonák a közösségi emberért” szólalt meg újra.
Huszonévesen „arccal a tengernek” alapélményével mindannyian közösségi embernek készülünk, csak később rontanak rajtunk a vélt körülmények, az erőtlenségeink, a hitehagyásaink, a csalódásaink, amelyeket embertársaink visszautasításai során szenvedünk el …
A jobbak azonban nem tántorodnak el, életük végéig megtartják magukban ezt a húszas éveikből átmentett, életre szóló elkötelezettséget.
Mi ezen a jobboldalon úgy látjuk, hogy sokan ma ő közülük egy olyan politikai közösségben találták meg a helyüket, ahol „egy a tábor, egy a zászló” alá állva „rendületlenül hisznek a szeretet és az összefogás erejében.”
Szabó Csaba e többmilliós „baráti kör” egyik jeles képviselőjeként szolgálja hazáját, régiója közösségét. Csak azt kívánjuk, hogy minél tovább és hasonlóan „rendületlenül” folytassa ezt! Ne befolyásolja sohasem, ha „dőltére bármiféle Tökmag Jankók lesnek”!
Mert hosszú távon sohasem nekik, hanem mindig a közösségi embereknek van igazuk!
Tehát jó szívvel ajánljuk:
- Vetési kolléga vele készített üdítő hangulatú beszélgetését,
- Csaba csak idei(!) munkáinak, természetvédelmi és politikai tevékenységéről készült képeinek megtekintését,
- ami alatt persze szóljék Emerson muzsikája!
***
Aaron Copland: Harsonák a közösségi emberért – Fanfare for the Common Man (New York Philharmonic, vezényel James Levine). E művet 1943-ban mutatták be először, Emerson a szerző régi rajongójaként dolgozta fel rockzeneként a művet, amely később egy egész nemzedéknek, szinte a himnuszává lett.