Kedden, november 17-én este jó pár állatot elpusztított egy róka, amelyet a szomszédok már többször láttak itt a környéken. A Fekete utca kertjeiben tarol, hiszen itt nagyon sokan tartanak csirkét, kacsát és más szárnyasokat. Egyik utcabéli keresett meg bennünket, mert immár a sajtó segítségét kell igénybe vennie ahhoz, hogy a nyilvánosság nyomására megtegye azt az önkormányzat, ami kutya kötelessége lenne.
A betelefonáló: Próbáltam jelezni először az Ipoly Erdészet felé, ahol a vonal végén egy hölgy azt ígérte, hogy felhívja a vadászokat. A vadász azt mondta, hogy ő nem tud segíteni, hívjam fel az önkormányzatot, mert ők ebben a kompetensek.
Felhívtam az önkormányzatot, ott ide-oda kapcsolgattak, mert azt sem tudták, hogy kihez tartozik az ügy.
Ma délután (szerdán) egy hölgy visszahívott, hogy már mindennek utánajárt, de konkrétan semmilyen információt nem talált, hogy ki lehet az illetékes ebben. Azt tanácsolta, hogy hívjam vissza a vadásztársaságot, ott próbáljak valamit elérni.
Aztán visszahívtam a vadászokat, ott kaptam egy újabb telefonszámot, annak a vadásznak a számát, akivel az önkormányzatról is beszélt valaki. A vadász azt a felvilágosítást adta, hogy ők csak külterületen dolgoznak, belterületen nem tud csinálni semmit.
Megkaptam tőle a vadásztársaság elnökének a telefonszámát, akitől azt az információt kaptam, hogy az ügy valóban hozzá tartozik, de nem tud segíteni semmit, mert nemrégiben a kórháznál is láttak rókát, kimentek, befogták, de nem sokkal azután az önkormányzattól kapott egy hivatalos levelet, melyben megtiltották neki, hogy belterületen befogják, kilőjék a rókát.
Így meg van kötve az önkormányzat által a keze, nem tud segíteni. Tehát az ügy hozzá tartozna, de mivel az önkormányzat megtiltott mindent, így még egyszer kihangsúlyozta, hogy nem tud segíteni.
VO: Miben látja a megoldást ezen kálvária után?
A vadász azt tanácsolta, hogy hívjam megint az önkormányzatot, hátha azóta találtak valami megoldást. Felhívtam újra az általam illetékesnek vélt önkormányzatot, de megint azt a választ kaptam, hogy nem tudnak mit csinálni. Most itt vagyunk, a róka napok óta itt pusztít, és tehetetlenül nézzük, hogy a környék kisállatait reggelre kivérezteti a róka.
VO: Önöknél milyen állatot pusztított el?
Hat tyúkot és két kacsát. Ezt egy reggel intézte el. Van a házban kutya és macska is, de nem ijed meg a róka semmitől, teljesen otthonosan közlekedik a környékünkön.
Kérdezzük, mi van akkor, ha a róka esetleg veszett? Itt gyerekek is járnak egyedül iskolába, úgy véljük sokan, hogy egy valóban nem veszélytelen dologról van szó.
A lakók kérését ezúton is tolmácsoljuk a városháza felé, akik minél hamarabb várják a probléma valódi megoldást.